December második fele, kezdődik a síszezon a Magyarországgal szomszédos Alsó-Ausztria tartományban. A hegyi vendégházakon, hüttéken az utolsó deszkákat szögelik a felújítás után, vagy a karácsonyi díszeket akasztgatják a falra. Kint a hegyen már rendes hó van, a biztonság kedvéért meghóágyúzott pályákon néhány napja már ratrakolják (tömörítik, simítják) a havat, a felvonókat megjáratták.
A Göstling fölötti Hochkar sícentrum a stájerföldi Semmering mellett a magyarok egyik legkedveltebb síterepe. A pályabejáratnál álló hütték étkezőhelyiségeit ilyenkor még nagyrészt a felújításokon, javítgatásokon dolgozó munkaruhás emberek telítik meg. A pályákon is alig vannak síelők. Nehéz elképzelni, hogy az egy hónap múlva már dübörgő síszezon közepén tömegek várakoznak majd itt a liftekre, és egy teáért negyed órát kell sorban állni a hüttében.
Előszezon idejére kaptam meghívást ide néhány magyar, cseh és szlovák újságíróval, hogy próbáljuk ki a Hochkar újdonságát, a Guga Hö-t. A kifejezés helyi osztrák dialektusban, nagyjából lefordítva azt jelenti, hogy teljesen éber, ami a hajnali síelésre utal az üres pályán.
Hétköznap délután érkeztünk meg Budapestről, nagyjából 5 órás kocsikázás után Göstlingbe, ahol vendéglátónk, Joschi (Johannes) várt minket. Fura beceneve a síelőktől ragadt rá, ő meg tovább is ragasztotta birodalmára. Joschi ugyanis a sírégió egyik legnagyobb vállalkozója, számos apartman-gasthof, szálloda, kölcsönző és síoktató-központ üzemeltetője. Ennek ellenére mosolygós, szerény, kedves ember, nem az a nyomulós vállalkozótípus.
Az esti beszélgetés a sílehetőségek ismertetésével indult, de néhány snapszot és sört követően hamarosan elkanyarodtunk. Észrevettem, hogy a szlovák kollégák nem törik magukat az angollal vagy némettel a rendeléskor, hanem szlovákul kérik ki a rendelést. A pultos-felszolgáló lányok ugyanis mind szlovákok voltak, és már témánál is voltunk: az auslanderek (külföldiek) az osztrák turizmusban.
Korábban magyar invázió volt, de az utóbbi időkben síelni is, és dolgozni is egyre több szlovák érkezik Alsó-Ausztriába. Ezt már Adi mondta, a tartomány turisztikai ügynökségének munkatársa, aki szintén velünk tartott. Ezen ne is csodálkozzunk, közölték a szlovák kollégák, az alsó-ausztriai pályák ugyanis jóval közelebb vannak Pozsonyhoz, mint a Magas-Tátra síterepei, de a közkedvelt szlovák családi síelőhely, Donovaly is körülbelül olyan távol van, mint például Lackenhof vagy a Hochkar, Semmeringről nem is beszélve.
Joschi ehhez annyit tett hozzá, hogy számos magyar és szlovák alkalmazottja van. Tapasztalatai szerint mindkét országból érkezők keményen dolgoznak, jó munkaerők.
Csak ne kelljen együtt dolgozniuk.
– bökte ki.
Adi becslése szerint az osztrák turizmusban dolgozók mintegy 30 százaléka lehet kelet-közép európai. Sokan ide számolják ugyanis az egykori Kelet-Németországból (NDK) érkező munkaerőt, ők viszik a prímet. Nem sokkal utánuk következik nagyságban a jelentős magyar dolgozói réteg, és azért a szlovákok ehhez az arányhoz képest még messze vannak.
Joschi ezzel kapcsolatban arról panaszkodott, hogy ma már nagyon nehéz a helyi osztrák fiatalságból munkaerőt toborozni. A helyi osztrák fiatalokat kevésbé érdekli a vendéglátás, mert sok a folyamatos munka, alig van szabadidő. Egy átlagos osztrák fiatal ma fix munkaidőt, azon túl pedig sok szabadidőt igényel, ami a vendéglátásban egyszerűen nem megy.
Ennek egyenes következménye, hogy az új generációnak nincs kedve üzemeltetni a szüleik után rájuk maradt panziókat és szállodákat sem. Osztrák szempontból jobb esetben kiadják, rosszabb esetben eladják őket. A vevők pedig majdnem mindig külföldiek. És itt jövünk mi, magyarok a képbe: az alkalmazotti réteg után lassan kezd kifejlődni egy magyar üzemeltetői-tulajdonosi réteg is. Nem csak magyarok, jönnek a gazdagabb oroszok és ukránok is. Ez lehet helyi szempontból jó is, de rossz is, de hogy miért, az már csak másnap derült ki.
Reggel korán keltünk, a cél ugyanis az volt, hogy a fél 8-as napfelkelte első sugaraiban már síeljünk. Néhány falat helyi sajt és kenyér, valamint egy csésze kávé után indultunk is a felvonóhoz. A beülés előtt még egy gyors bemelegítést abszolváltunk Andreas Buder egykori alpesi síbajnok vezényletével.
A reggel erősen felhős volt, előre látszott, hogy a nap csak néha kukkant ki. Hóesés szerencsére nem volt, el lehetett látni messzire, körben a környező havas csúcsokra. A hőmérséklet mínusz 4-5 fok körül lehetett, egyszóval ideális síelő idő. Körbenéztem a szürkületben: sehol senki, az egyetlen mozgás a felfelé kúszó üres felvonó-ülések bólogatása.
A sífelvonón Andreas Bruder mellé kerültem, kihasználtam az alkalmat egy kis csevegésre. Kiderült, hogy profi pályafutása után a síszövetséghez került, mostanában pedig az egyik közeli sícentrum, a Hochkarhoz hasonló Lackenhof vezetője.
Mint mondta, az alsó-ausztriai síközpontok jelentős részét (kilenc van belőlük) a tartomány (hegyi-vasút vagy hegyi közlekedésszervező) cége és a Schröcksnadel-csoport közösen üzemelteti. (Peter Schröcksnadel az osztrák Sí Szövetség elnöke, nagyvállalkozó.) A pályák ingatlana legtöbbször a közeli falvaknak vagy szerencsés gazdáinak tulajdona, akiknek jelentős bevételt hoz a hosszú távú bérlet, amit az üzemeltető.
A statisztika szerint tavaly 120 ezer vendégéjszakát töltöttek a magyarok Alsó-Ausztriában, amivel a dobogón vagyunk. Ez körülbelül 40 ezer vendéget jelent, de a statisztikában nem szerepel az a rengeteg Magyarországról érkező síelő vagy túrázó, aki csak egy napra ugrik át Ausztriába és nem foglal szálláshelyet. A helyi vendéglősök szerint a síszezonban a vendégek 30 százaléka magyar.
Sokan úgy gondolják, hogy egy osztrák magashegyi síközpont üzemeltetése bombabiztos üzlet. Ez nem egészen így van. A Hochkart a csődtől mentette meg 2012-ben a mostani tulajdonos páros, amikoris 3,2 millió eruróért megvásárolták a síterepet, és további milliókat fektettek a működtetésébe.
Mostanában pedig a Semmering-Zauberberg síterep kerülhet nehéz helyzetbe, mert két nagyobb szállodája ukrán kézbe került. Az ukránok kevesebbet fordítottak a karbantartásra, mint kellett volna, ezért felmerült, hogy a hatóságok bezáratják őket; ez viszont megrendítené a sí világkupa-helyszínként is ismert síterep bevételeit. Most a felek hosszas tárgyalásokat folytatnak.
Az osztrák szemlélethez képest az új külföldi vendégház- és szállodatulajdonosok kevesebbet fejlesztenek, kevesebbet invesztálnak a szolgáltatásba, és nem integrálódnak a helyi közösségbe. Közszájon forog például az a magyar tulajdonba került szálloda nem messze a Hochkartól, ahol a betérő osztrákok leesett állal nézték a reggelihez tálalt párizsit és mackósajtot.
– amiben a helyi kézműves sajtot, kenyeret megkóstolva igazat kell adnom. Persze van ellenpélda is, utaltak több jól működtetett magyar apartmanházra. Ezt persze nem mind a síliften beszéltük meg az egykori síbajnokkal. Térjünk is vissza a sípályára.
A lift 1800 méteres magasságban tett ki. A tök üres, frissen ratrakolt pályán nagyon jól lehetett menni. Én ugyan a havon óvatos duhaj vagyok, mert első komolyabb síelésemen összevissza törtem magam, de azért neki-neki engedtem. A hangulatot azonban legjobban a kisfilm adja vissza, amit a helyszínen csináltam:
Talán a kissé keletebbre fekvő Semmering-Stuhlecken találkoztam hasonló élménnyel, ott ugyanis fent lehet aludni a pálya tetején, a hegycsúcson álló Alois Günther menedékházban. Korán reggel, még jóval a sílifttel felérkezők előtt egyedül lehet lesiklani egészen a pálya aljáig. Ami tényleg nem kis élvezet.
A Guga Hö-t is valószínűleg az a praktikus kereslet szülte, hogy aki nem bírja a tömeget, az szeretné, ha a síszezonban megnyitnák külön neki a pályát, és így akár borsos áron, de élvezheti mások előtt az üres, frissen ratrakolt havat. Ezt még megpakolják egy kis reggeli hamival, hangulatos tüzecskével-bemelegítéssel, majd a végén egy finom helyi ételeket-italokat tartalmazó früschtück-traktával, valamint egy délig tartó síjeggyel, és kész is a 99 eurós Guga Hö csomag. Mivel azonban ez csak full főszezonban működik, ezért február elejétől kezdve április közepéig összesen nyolc alkalommal lehet guga hőzni, összesen négy alsó-ausztriai síterepen.
Kilenckor mi is visszatértünk reggelizni: vasserpenyőben sült sonkás tojás, tényleg nagyon jó helyi lágy sajtok, ciderre emlékeztető helyi borkülönlegesség, és a végén a császármorzsa – nehéz volt az asztaltól felkelni. A reggelinél magyarul rendelhettünk, magyar felszolgálóktól. Egyikükkel, egy 30 év körüli orfűi vendéglátóssal szóba is elegyedtem, hogy megtudjam, miért éri meg eljönni ide dolgozni.
Mint mondta, Orfűn saját, jól menő vendéglője van, de az csak nyáron megy igazán. Ezért télre bezár, főnökből átvedlik alkalmazottá, és lezavar egy szezont a hegyi gasthofban. Megéri neki, mert először is háromszoros pénzt keres, másodszor pedig be van jelentve, és az orvosi ellátás is sokkal jobb, mint otthon. És van mit csinálnia a holtszezonban. Ő úgy becsüli a tapasztalatai alapján, hogy a régió hüttéiben, gasthofjaiban 70% a magyar alkalmazottak aránya. Kérdésre elárulta: nem szokott síelni, heti egy szabadnapján örül, ha kipihenheti magát.
A beszélgetés után még visszamentem a pályára. Délig szól a síbérlet, ki kell használni. Délelőtt 10-11 órakor is alig voltak többen, mint kora reggel. Na ja, ez az előszezon.
Néhány Magyarországhoz közeli sírégió főbb adatai:
| Magasság (m) | Pályák hossza (km) | Napijegy (euro) | Távolság Budapesttől (km) | |
| Hochkar | 1380-1808 | 19 | 38 | 424 |
| Lackenhof | 812-1426 | 19 | 38 | 404 |
| Semmering-Stuhleck | 777-1774 | 15 | 43 | 301 |
| Donovaly | 914-1361 | 9 | 28 | 208 |
| Eplény | 333-509 | 8 | 30 | 122 |
| Mátraszentistván | 676-821 | 4 | 22 | 110 |
Forrás: sielok.hu
(A cikk elkészítéséhez elfogadtuk az Offizielles Tourismus- und Kulturportal des Landes Niederösterreich felajánlását, a szervezet fizette újságírónk utazásának és kint tartózkodásának költségeit. A cikk enélkül nem készülhetett volna el, ugyanakkor a cikk teljes egészében szerkesztőségi tartalom, készítésére a szervezet semmilyen befolyással nem bírt.)