Index Vakbarát Hírportál

A világ legjobb kávézóiból három Budapesten van

2018. május 29., kedd 12:08

Április 19-én jelent meg, és május 31-én érkezik meg postán a vásárlóknak a Lonely Planet legújabb kalauza, amiben a szerzők csak és kizárólag a világ kávézóival foglalkoztak, ahogy azt a kötet alcíme (Egy kóstolói kalauz a világ legjobb kávéélményeihez) is leírja.

A Global Coffee Tour összesen 37 ország 150 kávézóját listázta, és a kalauzba belekerült három budapesti kávézó is:

A kalauz összefoglalja a magyar kávézás történetét is, a török megszállástól kezdve az első kávéház megnyitisán át a szocializmus funkcionális kávéfogyasztásáig (szóba kerül a Bambi is) egészen a XXI. század újhullámos kávétrendjéig. Ugyan a kalauz csak budapesti helyeket sorol fel, azért megemlítik, hogy Pécsen, Szegeden, Debrecenben, és Egerben is vannak már hasonló kávézók.

A kalauz a Kontaktnál a nitrós, csapolt kávét emeli ki (erről mi is írtunk), a Madalnál megemlítik, hogy ez valójában egy hálózat, aminek már három különböző helyszíne van, a My Little Melbourne-nél pedig szóba kerül, hogy az ausztrál kávékultúra inspirálta a helyet, és hogy a szomszédos Brew Barban még oktatásokat is tartanak.

A Global Coffee Tour turistakalauznak is beillik, minden kávézó mellé ajánlanak egy közeli látványosságot vagy érdekességet, például a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát vagy a XIII. kerületi flippermúzeumot is.

Rovatok