Ez volt az egyik fő ki nem mondott kérdése a június 7-8-án Brüsszelben megtartott „The brewers of Europe” fórumnak, amelyre a szervező, a European Brewers Association igyekezett meghívni minden nemzetet és minden frakciót az európai sörszcénából.

A tét nem kicsi! Európában majd 10 ezer sörfőzde működik, uszkve 230 ezer munkahelyet teremtve. Európa évente kb 375 millió hektoliter sört iszik meg, de 415 milliót főz, így az európai sörexport is komoly gazdasági tényező. Ez persze nem meglepő, ha tudjuk, hogy Németország, az Egyesült Királyság, Írország és Csehország a világ első sörhatalmai, és kisebb európai országokban is nagyon komoly sörkultúrák virágoznak. Az európai sörnek tehát van mire büszkének lennie, a háttérben azonban fenyegetően gyülekeznek a sötét fellegek. Nem hivatalos forrásból érkezett a hír, hogy az egészségfasiszta lobbierő egyre hangosabban hirdeti, hogy a legkisebb alkohol is káros a szervezetre, és amellett kardoskodnak, hogy a sörösüvegekről is le kelljen szedni a címkét és a dohánytermékekhez hasonló ijesztgető matricákkal kelljen helyettesíteni.

Az éghajlatváltozás a söripart sem kíméli, gyengülnek a hagyományos komlóföldek, kiszámíthatatlanabb a mezőgazdaság, ezért drágulnak az alapanyagok, illetve összezavarja a hagyományos fogyasztási struktúrákat. Idén tavasszal Skandináviában a rekkenő hőségben rengeteg sört adtak el, a déli országokban viszont hideg volt, így a sörfőzdék jócskán elmaradtak a kereskedelmi terveiktől.

De nemcsak külső veszélyek fenyegetik a sört Európában. A nagy Európai sörkultúrák némileg kifáradni látszanak, az Egyesült Királyságban, Németországban és Csehországban évről évre kevesebb sört adnak el. Ezek az országok egyúttal lassabban is reagálnak a változó sörtrendekre, ami szintén nem segít a helyzetükön. De a kép ennél is tágabb: az összes fejlett országban egyre kevesebb sört adnak el, miközben a dél-európai államokban és általában a fejlődő országokban pedig egyre többet: így Magyarországon is növekszik a sörforgalom.

A sörgyártás legnagyobb volumenét produkáló nagyüzemi sörfőzés forgalma egy évtizede stabilan csökken, tehát a sör, mint szegmens legnagyobb gazdasági ereje: a nagy sörkultúrájú fejlett országok legnagyobb üzemei bajban vannak, és nem az innovatív kisüzemek szorongatják őket, hanem a világ fogyasztási trendjei:

A konferencia alaphangulata mindennek ellenére mégis inkább optimista volt. A sör ugyanis eközben éppen reneszánszát éli világszerte, amit számokban is könnyű kifejezni – a csökkenő nagyüzemin túl és fejlett országok-beli csökkenő összfogyasztáson belül a kisüzemi, és a magas-minőségű, drága sörök forgalma folyamatosan nő. Az Amerikából induló kézműves-sör mozgalom rendesen gyökeret vert az európai söriparban is, és olyan kultúrákat vont be a sörök világába, melyek korábban inkább borosak voltak – mint például a dél-európai államok. A konferencia házigazdája, Belgium még sosem exportált ennyi sört, mint eddig.

Nem véletlen, tehát, hogy a kétnapos fórum fókuszában a kézműves sör – craft-beer állt, noha pár évvel ezelőtt egy ilyen eseményre még meg sem hívták volna a kicsiket. Most azonban itt volt a Mikkeller brand tulajdonosa, Mikkel Borg Bjergso, a koppenhágai kémiatanárból craft-beer ikonná vált házi sörfőző, aki két olyan lámpást is adott a kézműves sör kezébe, amivel azóta is rengetegen élnek. Ő találta fel a gypsy-brewing-ot, magyarul gerillafőzést, ami azt tette lehetővé, hogy egy sörfőző saját üzem megvásárlása nélkül is tudjon söröket piacra dobni, illetve a kollaboráció műfaját, melynek keretében két sörfőző megosztja egymással tudását és közben főznek egy közös sört. Ma naponta kollaborációk százait főzik Európában.

Michel Ordeman, a holland Jopen sörfőzde tulajdonosa kisebbfajta gyorstalpalót adott le a színpadon arról, miért jó a kézműves sör – hogyan tágította ki a műfajok diverzitását, hogyan vonzott be érzékenyebb közönséget, hogyan teremtett munkahelyeket. Sokszor volt olyan benyomásunk, hogy a konferencia fő célja, hogy összeboronálja a söripar két végletét a kisüzemit és a nagyiparit, hogy megszeressék egymást és fogjanak össze az iparág fejlődésének érdekében.

Ami annak a fényében különösen vicces, hogy ez a szeretet és összefogás akvizíciók formájában már meg is kezdődött. Akkor, amikor a sörvilág mamutjai pár évvel ezelőtt felfogták, hogy a kézműves sör nem múló divat, hanem a sör jövedelmezőbb és izgalmasabb formája, és azonnal elkezdték magukat bevásárolni a szegmensbe. Elsőként a chicagói Goose Island lett az ABInBevé, majd legutoljára a legendás Wicked Weed, a kettő közt pedig részesedést szerzett a londoni Camden Brewery-ben és más főzdékben. A Heineken az amerikai Lagunitast vásárolta fel, az azóta beolvadt SAB Miller a londoni Meantime sörfőzdét.

A kétnapos konferencia legizgalmasabb pillanatának ígérkezett a világ sörpiacának egyharmadát uraló leghatalmasabb brazil-belga irányítású sörkonszern, az ABInBev vezérigazgatójának előadása. Carlos Brito, az olajbizniszből érkező brazil üzletember ritkán látható Európában, és nyilatkozni se nagyon szokott. A rejtőzködő brazil a sörvilág jelenleg élő leghatalmasabb embere. És egyben a legellentmondásosabb is, hiszen uralkodásának 13. évében számtalan sörfőzdét kebelezett be, melyeket aztán formára szabott: a dolgozók jó részét elbocsájtotta, a beszerzési forrásokat központosította, a söröket leegyszerűsítette. Az általa uralt birodalom sörfőzdéinek jó része ezek után lassan sorvadni kezdenek, kevesebbet adnak el, de több profitot termelnek egy darabig. Majd egy újabb akvizícióval ismét pozitívba lendíti a birodalom egyenlegét. De nem csak ezért kezelik sokan a kézműves sör legnagyobb ellenségeként. Amerikában nagykereskedelmi láncok felvásárlásával keltett felháborodást, majd a Dél-Afrikai komlótermesztőket vágta zsebre, elvágva mindenki mást a komlótól. Aztán a nemzetközi sörértékelő website, a Ratebeer részleges megvásárlása keltett megütközést a sör világában – ezt mindenki összeférhetetlennek érezte. Pár hónappal ezelőtt jelentette be az ABInBev, hogy az első akvizícióként megszerzett Goose Islandtől több száz embert bocsájtanak el.

Ehhez képest a vele lefolytatott színpadi interjú leginkább a magyar miniszterelnökkel készült közmédiás interjúkra hasonlított:  masszív alákérdezés folyt, a fent sorolt égető ellentmondásokról egyetlen szó nem esett, majd egy kis személyes benyalás, ahol még azt is megcsillanthatta, mennyire szenvedélyesen szereti a sört. Pedig ezen a börzén ő volt a Vevő, és ha a konferencia célja az volt, hogy összeboronálja a nagyokat és a kicsiket, akkor először is el kellett volna oszlatni a haragot, amit a kisebb szereplők éreznek a főcápa iránt. Ezt az esélyt  kihagyták.

Mindezt úgy, hogy Amerikában a kicsiket és közepeseket tömörítő Brewers' Association közben felvette a kesztyűt a terjeszkedő multik ellen és bevezette az Independent Seal-t, ami csak olyan főzdéknek jár, melyben nincs nagyüzemi tulajdonos. Európában az akvizíciók egyelőre szórványosak, de már itt vannak, és nekünk nincs olyan craft-szövetségünk, ami a craft-érdekeket védené. A nagyüzemek oldaláról induló európai Brewers Association nem is így gondolkodik: inkább összeboronálná a kettőt, ami persze néha úgy festett, mintha vásárt rendeztek volna ahová meghívták a nagyokat, hogy válogassanak kedvükre, és ez néha kicsit furán vette ki magát.

Tim Webb, neves angol söríró felszólalása azonban némi friss levegőt hozott a mellébeszélés levegőtlenségébe. Revelatív erejű volt az őszinte megállapítás, miszerint

Kívülállók számára is érthetően elmagyarázta, hol csúszott félre a nagyüzemi sörfőzés. A jelenséget Willem's féle 2%-os költségcsökkentésnek nevezte el a belga sörfőző után, aki számára is megvilágította a jelenséget. A költségcsökkentési nyomásra a sörfőzők először nagyon óvatosan reagáltak, és amikor megkérték őket, hogy csökkentsék a becefrézési időt 15 perccel, akkor sokakkal megkóstoltatták az eredményt – a nagy részük nem vette észre a különbséget, aki meg igen, az sem tartotta tragikusnak a dolgot. Úgyhogy bevezették a negyedórával rövidebb becefrézést. Mivel ez annyira bevált, utána ugyanezt megcsinálták a komlózással, a malátaképlettel, az élesztőtörzzsel, a komlóforralással, az erjesztő-tartályok magasságával, az erjesztési hőmérséklettel, a szűréssel, a kondicionálással és így tovább – ami így a 2%-os költségcsökkentésből sokszor 2% lett, melynek eredményét ma is mindenki megkóstolhatja, aki vásárol egy átlagos nagyüzemi sört. Új definíciót is felállított a híresen nehezen definiálható craft-beer meghatározására: Kézműves sör akkor születik, amikor a fogyasztó találkozik a sörfőzővel és összeegyeztetik az érdekeiket. Végül, egyetlenként a felszólalók közül végre nekilátott, hogy megrajzolja a kicsi és a nagy együttműködésének elméleti alapvetéseit, melynek alapja, hogy a nagyüzemeknél van a piac feletti logisztikai, üzleti kontrol, a kicsiknél pedig az innováció és az egyre tudatosabb fogyasztó szimpátiája. Tim Webb szerint a feladat az elhúzódó lövészárokharc elkerülése, és egy olyan összefogás kialakítása, amely kölcsönös tiszteleten alapul.

Valóban hasznos lenne egy konferencia, mely útmutatókat ad a kicsi és a nagy együttműködéséhez, mit illik és mit nem. Utat mutat, hogyan kellene háborúmentesen levezényelni az elkövetkező 20 évet, melyben a craft-beer megtalálja a helyét a söriparban, mint szépség, innováció és kultúra, amit a nagyüzem, ha meg is vásárol, tiszteletben tart és támogat. Hiszen mind a ketten egy célért dolgoznak, hogy az emberiség ne felejtse el a sör ősi erejét és helyét a kultúrában, és ne térjen át a borra, rövidre, vagy ne fordítson teljesen hátat az alkoholnak és igyon színes cukrozott vizeket. Talán majd jövőre – hiszen a Brewers of Europe Forum hagyományteremtő szándékkal indult, jövőre Antwerpenben rendezik meg.