Index Vakbarát Hírportál

Újraértelmezett lángos hódít a Balaton déli partján

2018. július 21., szombat 08:33

Bezerics Dániel Paletta nevű egységeivel mindig is Balaton megújítói közé tartozott. Így volt ez már a kezdetekkor is, amikor először debütált a boglári Palettában a kizárólag helyi alapanyagokból készült bazalt burger, vagy amikor Bezerics újraértelmezte a rántott sajtot, vagy amikor vajas kiflibe csomagolta a füstölt halat, és megalkotta a pulled pontyot. Nem telt el még úgy nyár, hogy a Paletta tulajdonosa ne talált volna ki valami újat, és nem kivétel ez alól ez az év sem. Idén már

négy balatoni büfében lehet Paletta-étlapot kóstolni, ráadásul mindegyik a déli parton van.

A boglári Paletta kirendeltség mellé Bezerics két új büfét is nyitott a héten, egyet Siófokon, a kemping mellett, egyet pedig a fonyódi kutyás strandon. Ezek mellett pedig franchise-rendszerben Parti Bisztró – Paletta Konyha Zamárdi néven egy hatalmas, tetőteraszos egység nyílik majd Zamárdiban, itt az étlapot és az alapanyagokat a Paletta adja majd. Bezerics szerint a jövő a kis alapterületen működő, könnyen felállítható büféké – mint amilyen például a konténeres szerkezet –, amit bárhol és viszonylag takarékos körülmények között lehet üzemeltetni. A zamárdi és a siófoki büfé is mobil konténerben nyílt, és bár ezekről a szerkezetekről az ember nem feltétlenül asszociál ízléses dologra, a Paletta kék konténerei kifejezetten hívogatóra sikerültek.

A négy büfében rengeteg az újdonság, megpróbálom összefoglalni: van a palacsinta, ami sajnos kizárólag a zamárdi szabadstrandon üzemelő Parti Bisztróban fogyasztható (ez az, ami franchise-rendszerben működik). A palacsinta az ígéret szerint mindig frissen készül majd, egy ember egész nap csak palacsintát süt.

Garantáltan mikrómentes, friss tejjel, kevés olajjal, az eredmény pedig egy lágy, vastag tészta.

Frissen főzött baracklekvár kerül bele, ami egész nap a tűzhelyen van. Finom, friss, kiadós, igazi standétel. A palacsinta ára 400 forint, ami ár-érték arányban elég jó a Balaton partján.

A második ajánlatom egy másik, szintén hagyományos, balatoni strandétel: a lángos. Bezerics ezt is újragondolta, és elnevezte DOP lángosnak, – a DOP itt az olasz eredetvédett termékekre utal, a Denominazione di Origine Protetta rövidítése. Bár nálunk nincsenek eredetvédett alapanyagok, és így ennek az elnevezésnek sincs sok értelme, de a név nyilván annyit takar, hogy a szándék egy kifejezetten balatoni, regionális lángos lenne.

A Paletta lángosa átmenet a pizza és a magyar lángos között, a tészta nem nagyban tér el az eredeti recepttől, jóval több víz van benne, mint a pizzatésztában, és legalább 24 órán keresztül kelesztik.

Kemencében sütik, mint a pizzát, viszont abban mégis a lángoshoz hasonlít, hogy utólag raknak rá mindenféle feltétet.

Van sajtos-tejfölös lángos, de emellett létezik mangalicasonkás, lecsós, és „tó gyümölcsei” változatokban is, az utóbbin értelemszerűen Balaton környéki halak képezik a feltétet: harcsa, fogas és ponty.

A lángosra Magyaralmásról jön a friss házi tejföl, és kilenc hónapig érlelt házi sajt kerül rá, valamint kap egy kis hidegen sajtolt napraforgóolajat, ami Kaposvár mellől érkezik. Nyilván a hangsúlyosan helyi alapanyagokból készült lángoshoz nem illik a olívaolaj. Őszintén szólva, én imádom az eredeti pizzát, és semmi bajom az olajos lángossal sem, így ennek az újításnak azt hiszem, nem én vagyok a célközönsége. A lángos mindegyik Palettában kapható, de Balatonbogláron csak egészben, míg Zamárdiban szelet változatban is. Egy sajtos-tejfölös változat 450, a lecsós 500, míg a halas 750 forint lesz. Egy szelet lángos egy palacsintával ezer forintból megúszható, és garantáltan friss és jó kaját kapunk.

Végére hagytam a kedvencemet, a stick&chipset, ami viszont teljes mértékben megszólított engem, bárcsak minden balatoni strandon lehetne valami hasonló ételt kapni. A stick&chips neve nem véletlenül utal a fish&chipsre, az alapgondolat ugyanaz. Annyi eltéréssel, hogy itt a bundázott hal mellé még cukkinit, csirkét és sajtot is kapunk.Egy adag négy kicsi rántott rúdból áll, hozzá a Palettában már megszokott, remek sült krumpli és kétféle mártogatós szósz. A stick&chips Zamárdiban, Siófokon és a fonyódi strandon is kapható, mindenhol 2250 forint. A három Palettában és a Parti Bisztróban a felsoroltak mellé a már jól bevált, népszerű ételek is kaphatók, mint a már emlegetett pulled ponty vagy a bazalt burger. Mindkettő arról nevezetes, hogy kizárólag balatoni, regionális alapanyagokból készül.

(Borítókép: Facebook/Paletta)

Rovatok