Index Vakbarát Hírportál

Legkönnyebb út a Magas-Tátra csúcsaira

2018. augusztus 5., vasárnap 18:08

Aki úgy gondolja, hogy a hazai hegycsúcsok már nem nyújtanak elég kihívást, és magasabbra törne, nem is olyan messze kínálja magát a Magas-Tátra. A 2452 méteres Nagyszalóki-csúcs jó indítás: átlag kondival teljesíthető, de aki felmászik rá, megtanulja tisztelni.

A július ugyan nem a Magas-Tátra legjobb hónapja a hektikus időjárás miatt – a szeptember általában kiegyensúlyozottabb –, de valahogy mindig úgy alakult, hogy ebben a hónapban támadtuk meg a Nagyszalóki-csúcsot. A hegytetőt első két fiammal már megjártuk 2011-ben és 2015-ben, most a legkisebb váltotta meg jegyét a magashegyi túrázás káprázatos, de veszélyes világába.

A Nagyszalóki-csúcs (a fenti képen a középső, szlovákul Slavkovský štít) azért jó belépő a 2500-as csúcsokkal megszórt Magas-Tátrába, mert aránylag egyszerű felgyalogolni rá, de mégis azt a csúcsélményt hozza, mint a nehezebb csúcsok. Egy hosszabb, kőlapokkal borított szerpentin és egy még hosszabb köves gerincút visz fel rá, kevés kitett, veszélyesen szakadékközeli szakasszal. Mászni, azaz inkább úgy mondom, hogy a kezeket használni nem kell. Tehát bárki, közepes kondival felbaktathat kb 4 óra alatt az 1200 méter szintemelkedést tartalmazó ösvényen, és 3-4 óra alatt vissza is ér. Utunkat összefoglaló látványos, rövid videó itt nézhető meg:

Lépcsőzés a pokolba

Azért totál kezdőként nem indulnék neki egyedül, vagy hasonszőrű amatőrökkel a Nagyszalóki-csúcsnak. Méghozzá azért nem, mert több kockázata is van, amire ha nem készül fel a túrázó, nagyon megszívhatja. A csúcsrégióban 10 fok alatti a hőmérséklet általában nyáron is, és percek alatt lecsaphat a vihar. Bőrig ázva, csattogó villámok között, süvítő szélben nem vidám az ereszkedés a hegyről a vizes, csúszós köveken - lábtörés, ficam, villámcsapás mind bejátszhat. Ha leszáll a köd, vagy az esti sötét, odafent könnyű letévedni a jelzett útról, és olyan helyre keveredni, ahonnan aztán se előre, se hátra.

Mi most hárman indultunk neki, eljött legnagyobb fiam is, aki már a háromezres hegyeket ostromolja. Tapasztalat szerint az ilyen egycsúcsos túrákra úgy jó eljönni, hogy egyik nap reggel indulunk, 5 óra alatt kényelmesen odaérünk a kocsival a Magas-Tátra melletti szállásunkhoz kora délutánra. Amikor ott vagyunk, eldönthetjük, hogy aznap vagy másnap reggel indulunk a csúcsra, mikor alkalmasabb az időjárás.

A jelen esetben délutánra felhős-napos időt ígért a meteorológia a csúcsra, esőt nem. Tehát felhúztuk a bakancsot, és beálltunk a kocsival az ótátrafüredi (Stary Smokovec) parkolóba, ahol rögtön legomboltak rólunk 5 eurót a parkolásért.

Ótátrafüredről indul a csúcsra vezető, kék jelzésű turistaút, amit egyébként Weisz útnak is neveznek. Az út első szakasza egy elég randa szekérút, amit én ki szoktam kerülni az üdülőfaluból a Tarajkáig (Hrebienok turistaközpont) közlekedő siklóvasúttal, vagy inkább felsétálok kényelmesen a sínek melletti úton, és onnan a piros jelzésű Magisztrálén érem el a Weisz utat. A sikló ára borsos, a 3 kilométeres, öt perces útért 10 eurót kell kicsengetni (gyerekek után 8-at), bónuszként általában zsúfolt kocsiban állva lehet együtt izzadni másokkal. Szóval inkább a séta.

A Tarajka az utolsó hely, ahol a Nagyszalókira menet vizet-üdítőt-kávét-egyebet lehet magunkhoz venni, van büfé több is, meg szuvenírárus egy csomó a siklóval kiránduló könnyűturistáknak. A Hrebienok (Tarajka) olyasmi a könnyű sétát tervező nyugdíjas vagy családos kirándulóknak, mint nálunk a Normafa. Felvisz a tömegközlekedés, be lehet andalogni a széles úton a Nagy-Tarpataki-völgy szájához, elmajszolni egy sütit, meginni egy kólát, aztán szépen levasutazni. Ez se rossz program, de még kóstolónak is kevés.

Tarajka: a Nagyszalóki-csúcs keleti gerincén, 1263 méter magasságban fekvő teraszos hegyfok, azaz kisebb hegytaréj, a neve is innen jött. Ótátrafüred 1800-as évek végén egyre népszerűbb nyaralóhely lett, és ahhoz, hogy az úri közönség kényelmesen, gyorsan juthasson fel a Magas-Tátra szemkápráztató csodáihoz, kellett egy drótkötélpálya, amit az 1900-as évek elején meg is építettek az erre a célra legalkalmasabb Tarajkáig. A lanovka végállomása a szocializmusban szakszervezeti üdülő volt, most turisztikai központ.

Tarajkától két irányba lehet elindulni az úgynevezett Magisztrálén, a tátrai körúton: északi irányba, a Tarpataki-völgy (zúgó patak, vízesés, sétaút) felé. Erre mentek a szandálos turistatömegek. És nyugatnak, a Csorba-tó, valamint a közeli Weisz út felé. Erre mentünk mi. A Magisztrálé egy kilométeres szakaszán mindössze két szlovák párral találkoztunk az útkereszteződésig.

Magisztrálé, azaz Felső-turistaút (Tatranská magistrála): 55 km hosszú, jól kiépített promenád a Magas-Tátra déli és keleti oldala körül, a hegység derekának a magasságában fut turistaháztól turistaházig, nem megy fel soha a csúcsokig. Az út sok helyen masszív kődarabokból van kirakva, amiket 130 éve tett le a Magyarországi Kárpát Egyesület, de a teljes körutat már a szlovákok fejezték be az 1930-as években.

A Tarajkától negyed óra menet után elértük a Weisz utat. Innen a kényelmesnek mondható, sokszor lépcsősen elhelyezett kőlapokon vezető sziklaösvény hamarosan kiért a Miksa-magaslaton kialakított vaskorlátos kilátóhelyre, a Maximiliánkára (1531 m). A hely Weisz Miksának, a Nagyszalókira vezető út (a Weisz út) kiépítőjének, a századfordulón a hegyi mentőszolgálatot megszervező túrázónak állít emléket.

Ez a kilátó még olyan pont, ahová eljutnak a kirándulók is. Ottjártunkkor egy kisgyerekes szlovák család pihent meg a korlát mellett, láthatóan eddig jöttek, és készültek visszafelé. A Maximiliankáról már látszott, milyen látványban lesz részünk a felsőbb emeleteken. Meredeken leszakadó, komor sziklafalak, karcsú tornyok, éles gerincek, szaggatott sziklacsúcsok. Lent a völgyben mélyen zúgott a Tar-patak.

Nem véletlenül emlegettem az előbb az emeleteket. A Magas-Tátrán szinte liftszerűen érzékelhető flóra- és faunarétegek gyors változása. Lent még igazi, bükkel vegyes fenyőerdőben indultunk neki (párás, nehéz levegő, dől rólad a víz). Feljebb átveszi az uralmat a lucfenyő, legalábbis ami a 2006-os nagy szélkár, és azt azt követő szúvész után megmaradt belőle (hűvösebb, szellősebb, fenyőillatosabb). A Maximiliánka környékén dominál a melegen és dúsan illatozó törpefenyő (alhavasi öv). Feljebb a havasi gyep él meg már csak, aztán az is eltűnik. Csak a kőtörmelék marad, a csupasz sziklán megkapaszkodó zuzmóval.

A puszta köves részre kiérve semmi nem állta útját a kilátásnak. Itt már kiütközött a Magas-Tátra különlegessége: nincs magashegység, ami hozzá hasonlóan szökne fel a síkságról. Kisebb területen fekszik, mint a Pilis hegység, mégis majdnem négyszer magasabb. Déli oldalán sorakozó legmagasabb csúcsairól úgy látunk le a Poprádra, mint a panelházak tizedik emeletéről a lenti játszótérre. A csúcsokról élvezhető kilátás a hegység belseje felé még káprázatosabb. Már nem is kell magyarázni, miért érdemes felmászni rá.

Persze a kilátásért meg kell szenvedni. Kisebb fiamnál is előjött (mint két bátyjánál korábban ugyanígy) 2100 méter körül a fáradtsággal vegyes rosszullét. Szédült kicsit, hányingere volt, de egy kis pihenővel, valamint csoki, energiaszelet és víz bevitelével úrrá lett a problémán, és folytatni akarta az utat.

A Királyorr (Slavkovský Nos, 2273 m) nevű kiszögelésnél megpihentünk egy kicsit, mert innen pszichikailag egy kissé megterhelőbb rész jött. (Azért hívják Királyorrnak, mert állítólag Mátyás király anno fellovagolt eddig a pontig.) Néhány helyen egészen közel, a mélybe szakadó gerinc szélén vitt az út, ami tériszonyosoknak, szédülősöknek nem nagy öröm. Ez párosult néha hevesen taszigáló széllökésekkel, szóval figyelni kellett. Vili azonban könnyedén abszolválta a szakaszt, még élvezte is.

Az utolsó meredekebb emelkedőn láttam rajta, hogy eléggé elfáradt. De itt már érezhetően közel volt a csúcs, amit néhány perc után el is értünk. Nagyobbik fiam már a csúcskereszt alatt ült, és majszolta a szendvicsét. Senki más nem volt a csúcson. Leültünk mi is energiát tölteni.

Ugyan az eső nem esett, de nem volt nagy szerencsénk a csúccsal: szinte teljesen belepte egy nagy felhő. Semmit nem lehetett látni. A három csúcsmászásból eddig csak egyszer volt olyan szerencsénk, hogy tiszta volt a panoráma: 2015-ben. Ilyen a Tátra.

Ahogy eszegettünk megnézegettem a csúcskeresztet: a 2014-ben elhelyezett zöld emléktábla már megfeketült kicsit.

Nagyszalóki-csúcs: a régies (szlovák) nyelvezetű csúcstáblát az első megmászás 350. évfordulójára helyezték a keresztre. A csúcs első hivatalos megmászója Id. Buchholtz György (1643-1725) felkai evangélikus lelkész volt. 1664. júliusában, több társával, egy orvvadász vezetésével a Tarajkáról megmászta a Nagyszalóki-csúcsot (azaz pont arra, mint mi). Tízen indultak a csúcs meghódítására, de csak négyen jutottak föl a csúcsra (mi ennél jobb arányt produkáltunk). Ez volt a második tátrai csúcs, amelyet megmásztak, és a családi krónikában fennmaradt leírás szerint a túra három napig tartott. (Forrás: Magyar Természetbarát Szövetség)

Maradtunk volna szívesen, de a szél is fújt, hideg is volt. A lenti 32 fokból 4 óra alatt 6-7 fokra hűlt körülöttünk a hőmérséklet. Ezért összekaptuk magunkat, és elindultunk lefelé.

A legveszélyesebb részeken, a Királyorrig elég jól kitartott a csúcson betöltött energia. Onnan egyre fárasztóbb lefele lépcsőzés következett. Az ilyen több mint 1200 méteres meredek lejtmenetek rendesen oda tudnak tenni a térdnek.

A törpefenyős övezetbe érve kezdtük érezni a lábunkat. Nagyjából vidáman gyalogoltunk le egészen a Magisztráléig, ahol nem mentünk vissza a Tarajkára, hiszen már este 9 óra volt, és nagyjából zárva volt minden, hanem a Weisz úton lebotorkáltunk Ótátrafüredre. Az utolsó egy órához már a fejlámpáink is kellettek. Hét és fél órányi túrázás után este 10-re értünk le a kocsihoz, amivel begurultunk a közeli Nova Lesnán (Alsóerdőfalván) foglalt szállásunkhoz, és úgy aludtunk, mint a bunda.

Másnap délelőtt felmentünk még egyszer a Tarajkára, és onnan levezetésként elsétáltunk a Tarpataki-völgy bejáratáig. Hétköznap ellenére óriási volt a tömeg, nem is maradtunk sokáig.

Miért Tátra a Tátra?

A Tátra először Kosmas cseh krónikás 1125-ből származó, kézzel írott művében Tritri vagy Tryti néven szerepel, majd Tatur vagy Trytur (Anonymus művében) néven bukkant fel az 1200-as évek magyar irataiban. A XII-XIV. század között kelt magyar források Turtur, Turtul, Tortol, Tarczal elnevezéseket használnak, míg egy 1255-ből fennmaradt lengyel okirat mai nevén, Tatry név alatt említi a hegységet. Egy 1778-ban megjelent latin nyelvű kiadvány Tatur, magyarul Tátra néven említi a hegységet. A kevésbé elfogadott névmagyarázók közül a Tátrát Dr. Szontagh a régi szláv Tathor szóval hozta összefüggésbe, amelynek jelentése: a hegyek atyja. Stupnicki a tatároktól vezette le a Tátra nevet. Más források szlovák eredetűnek tüntetik fel a Tátrát, amely az ősszláv Trtri (szikla, omladék) szó mai változata. (Forrás: Jožo Šimko - A Magas-Tátra)

Költségek: Kocsival két úton is megközelíthető Ótátrafüred. Besztercebánya és Donovaly felé, de én jobban szeretem Salgótarján irányából Rimaszombaton (Rimavská Sobotá), Tiszolcon (Tisovec), a gyönyörű Murányi-fennsíkon és Poprádon keresztül. Rövidebb, olcsóbb és látványosabb. A szállás 15 euróba került egy Nova Lesna-i apartmanban, ennivalót a falu élelmiszerboltjában vettünk. Az egész út kijött hármunknak 45 ezer forintból.

Tapasztalat: Jól felkészülve (étel, ital, felszerelés) neki lehet lendülni a Nagyszalóki-csúcsnak kezdőként, de aki nem teljesen biztos magában, annak két dolgot ajánlok. Vagy próbálja ki magát előbb a 2000-es csúcsokon (Alacsony-Tátra, Rax, Schneeberg), mi is így tettünk a fiúkkal. Vagy induljon el vezetett túrán, legalább 4-5 magyar túraszervező cég kínálja az utat, nem is drágán.

10 soha-ne a Magas-Tátrában

  1. Soha ne bízz meg teljesen az időjárás előrejelzésben
  2. Soha ne térj le a kijelölt útról, ha letértél, menj vissza az utoljára látott jelzésig
  3. Soha ne maradjon otthon a térkép (papír vagy gps)
  4. Soha ne forduljon elő, hogy nincs nálad fejlámpa (minden túra elhúzódhat valamiért)
  5. Soha ne hagyd lent az esőkabátot (mert ronggyá ázhatsz)
  6. Soha ne felejtsd el a napkrémet (mert ropogósra éghetsz)
  7. Soha ne indulj el szandálban vagy papucsban (főleg a lengyel túrázóknál ez nagy divat)
  8. Soha ne menj fel víz és ennivaló nélkül (nem jó kiszáradva szédelegni a magasban)
  9. Soha ne felejtsd el elmenteni a hegyi mentők számát, és ha nem akarsz milliókat fizetni, legyen biztosításod
  10. Soha ne hagyd ki a zsákból a vécépapírt (ritkán fordul elő, hogy szükség van rá, és kellemetlen, ha nincs)

Fotók: a szerző felvételei. A blog korábbi posztjai nehézség és helyszín szerint kategorizálva ide kattintva találhatók.

Rovatok