A Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség első alkalommal osztotta ki a Budapest Desszertje címet. Az új verseny legelső győztese a Szamos Marcipán édessége, egy szőlős-fehércsokoládés desszert lett, amelyet Nagy Péter mestercukrász talált ki, írja az MTI.
A szövetség alelnöke, Füleky György a keddi eredményhirdetésen elmondta: a megmérettetésre 13 cukrászda jelentkezett, a beküldött desszertek közül a szakemberekből és laikusokból álló zsűri választotta ki Budapest Desszertjét, amelyet a péntektől vasárnapig tartó, Édes Napok nevű eseményen lehet először megkóstolni a Szent István-bazilika előtti téren.
Rebrus Csaba, a szövetség elnöke elmondta: idén a verseny központi témája a monodesszert, fő alapanyaga a szőlő volt,
emellett fontosnak találták, hogy a desszert a közízlésnek megfeleljen, bárki elkészíthesse akár otthon is, az eladási ára pedig ne legyen több, mint ezer forint.
A versenyt ezentúl minden év szeptemberében meg fogják rendezni, a győztes desszertet pedig az Édes Napok keretében, egy külön standon, mutatják majd be a közönségnek.
Ahogy a somlói galuska is egy nemzetközi verseny eredményeként lett az egyik legnépszerűbb desszert a magyarok körében, abban bízunk, hogy a Budapest Desszertje megalkotásával fel tudunk mutatni egy olyan desszertet, amely legalább ilyen népszerű lesz és nemcsak a cukrászdák kínálatában, hanem a magyar éttermek étlapján is megjelenik majd
– mondta az elnök a szövetség nevében, amelynek nem titkolt szándéka az sem, hogy megváltoztassák a magyarok édességfogyasztási szokásait, és a mennyiségi szempontok helyett a minőség legyen inkább a mérvadó.