Ha valaki aránylag könnyen akar jó magas, nagyon látványos csúcsot mászni, a szlovén-olasz határhoz kell menni. A látványos szurdokok, vízesések csak a körítés.
A szlovákiai Kriván megmászása után egy következő lépcsőfokot kerestem középső fiamnak, ami 2500 méternél magasabb, látványos, és nincs messze Magyarországtól. Nagyobb fiamnál ez a szlovén-olasz határ nyugati oldalán csúcsosodó, 2666 méteres, attraktív Jof Fuart volt, de vállsérülésem egyelőre nem enged via ferrátázni, ezért olyan hegy kellett, aminek a tetejére csak lábon is fel lehet jutni.
Nagyon adta magát az épp a határra eső, 2679 méteres Mangart, ami Szlovénia harmadik legmagasabb hegye. Egyfelől azért, mert két út visz fel rá, amiből az olasz oldalra eső normál út nem via ferrátás, másfelől pedig azért, mert egyszer novemberben már nekiveselkedtünk páran, de vissza kellett fordulnunk a jeges, lefagyott sziklák miatt, azaz a zsákban maradt.
Közben kiderült, hogy pár ismerős szintén a Mangartra tartanak, így becsatlakoztunk hozzájuk. Az utazás hossza is három naposra bővült, mert aki egyszer Szlovéniának erre a környékére vetődik, annak nem szabad gyorsan otthagynia. Csütörtök délután indultunk hárman kocsival, és éjfél előtt már boveci apartmanunkban voltunk.
Bovec: Tíz éve jártam először a Soca-parti kistelepülésen (egy magyar csapattal raftingoztunk), már akkor látszott, hogy nagyon ki fogja nőni magát. A hely ideális, télen a síelőknek, nyáron a vízi és hegyi (extrém)sportok kedvelőinek biztosít kiváló terepet. Tíz év alatt Bovec Szlovénia outdoor fővárosává vált, amiben egyébként jelentős szerepe van a számarányban mindig erősen jelenlevő magyar vállalkozóknak és guide-oknak.
Mivel alapvetően hegyet mászni mentünk, ezért az első nap bemelegítésként a Bovec melletti Kanin-hegység legmagasabb csúcsát, a 2587 méteres Kanint terveztük be. Ilyen magas csúcsot általában jó hosszú, 6-8 órás kaptató után lehet elérni, de mivel a Kaninon van az ország legmagasabban fekvő sípályája, ezért a nyáron is üzemelő felvonóval egészen 2200 méterig lehet emelkedni. Általában inkább elkerülöm a felvonókat, de ebben az esetben nem bántam, hogy van.
Júliai-Alpok: Közepes kiterjedésű (Baranya-megyényi) hegyvonulat az Alpok déli részén, a szlovén-olasz határ két oldalán. Nevét Julius Ceasarról kapta, aki a hegység lábánál alapította Cividale del Friuli municípiumát. Legmagasabb csúcsa a Triglav, nyolcadik legmagasabb csúcsa pedig az általunk ostromolt Kanin.
Itt az ideje, hogy végre rátérjek a túrára. A felvonó állomásának közvetlen környéke kissé illúzióromboló. Kábeldarabok, munkagépek, buldózerek szanaszét. Télen ez nyilván nem látszik a nagy hó miatt, de nyáron jobb, ha csukott szemmel tesszük meg az első pár száz métert a csúcs felé.
A felvonótól két irányba lehet menni. Észak-kelet felé kb két kilométerre a Prevala hágón lehet átkelni legközelebb Olaszországba. (A szlovén-olasz határ a hegység gerincén húzódik, az átkelőt azért ne gondoljuk sétaútnak, igaz, nagyon mászni se kell.) Nyugatra pedig mintegy öt kilométerre magasodik a Kanin csúcsa. Mi erre indultunk.
Nem kellett sokat menni, hogy magunk mögött hagyjuk a felvonóállomás ipari környezetét. A Kanin vastag felső rétege mészkőből áll, ami körülbelül 200 millió éve keletkezett tengeri üledékből. Ez a kőréteg nagyon könnyen töredezik, erodálódik. Ezt tapasztaltuk menet közben, szinte murvaszőnyegen tapostunk.
A hegy mellett, velünk egy vonalban folyamatosan úsztak a felhők, bizonytalanságban tartva minket, hogy elázunk egy esőben vagy sem. Ha a felhők néha széthúzódtak, leláttunk a nagy mészkőmedencékbe, amit rétegzett kőfal fett körül.
Kényelmesen haladtunk a párkányos hegyoldal ösvényén. Leó fiamnak annyira könnyű volt a menet, hogy folyamatosan messze a csapat élén törtetett. Az út a hegygerinc alatt vitt 50-60 méterre, egészen egy felszökésig, amin meglepődve vettem észre a kiépített via ferrata drótot.
A csapat megállt, mert egészen tapasztalatlanok is voltak köztünk, akik elsőre nem akartak nekiszaladni a mászásnak ferrata felszerelés nélkül. Szabolccsal előre másztunk 50-60 métert, hogy megnézzük, mennyire kemény az út. Arra jutottunk, hogy az alapvetően könnyű, A-B-s ferrata utat valószínűleg azok kedvéért rakták ki, akik jeges időben keverednek erre, még a rossz vállammal is könnyedén felhágtam rajtuk. Abszolút kezdőknek viszont inkább nem ajánlanám elsőre, ezért Szabolcs lemászott a többiekhez, hogy visszaforduljanak.
Én még morfondíroztam egy kicsit, ugyanis elég jól át lehetett látni az olasz oldalra, ha éppen odébb fújta a szél a felhőket. Épp indulni akartam visszafelé, amikor láttam, hogy fiam és Máté nem fordult vissza a többiekkel, hanem már egész közel felmászott hozzám. Hát akkor eldőlt, úgy tűnik, hárman tovább megyünk, és megmásszuk a Kanint, nyugtáztam magamban.
A gerincen továbbhaladva hamarosan elértük a Kis-Kanint, a Kanin előcsúcsát, majd néhány szűk és kétoldalt meredek nyergen átszökkenve lassan fel is értünk a csúcsra. Az ösvény a bizonytalanabb helyeken rendesen ki volt drótozva.
A csúcs előtt találkoztunk két német mászóval, akik a meredek északi (olasz) oldalról érkeztek a Divisione Julia ferrátán, ami a leírások szerint egy hosszú, közepesen nehéz útvonal Sella Neveából. Az innen érkezők rendszerint megteszik a Kanin kört, azaz felmásznak a Divisione Julián, végigmennek a szlovén oldalon, ahogy mi, a felvonó állomásáig, majd onnan tovább a már fentebb említett Prevala hágóig, ahonnan szépen visszaereszkednek Olaszországba. Az olasz Kanin kör szép combos vállalás, egész napos, fárasztó mászás és menet (csak a Divisione Julia 800 m szint felfelé, 5 órás menetidővel), de határozottan kedvem támadt hozzá.
Az olasz út becsatlakozásától már nem volt messze a csúcs. Nem túl meredek ösvény vitt a törött csúcskereszthez, amibe valószínűleg belecsapott a villám. Sajnos mire felértünk a komplett csúcsot felhő vette körbe, ezért nem láthattuk a legendás panorámát. Jó időben állítólag ellátni az Adriáig. Nekünk most ez jutott, de fontosabbnak tartottam, hogy majd a Mangarton legyen szép idő, mégis az a fő utunk.
Visszafelé könnyedén ereszkedtünk, és háromnegyed útnál be is hoztuk a többieket. A 10 km hosszú (375 méteres szintkülönbségű) túrát körülbelül 4,5 óra óra alatt jártuk meg. Az útvonalat simán ajánlom kezdőknek is, kevés tapasztalattal, közepes kondival megjárható. Abszolút kezdőknek érdemes a biztonság kedvéért via ferrata felszerelést vinni, főleg rossz időben, ami nem is olyan kivitelezhetetlen, mert a felvonó-állomáson lehet bérelni.
Pro tipp: vizet, innivalót mindenképpen vigyünk, mert egy csöpp víz sincs a karsztos felszínen. Ellenben a mészkősziklákon nagyon látványos az a számtalan minicsatorna, amit a lecsurgó jeges hólé vájt ki évmilliók alatt. Olvadáskor, nagy esőben nagyon látványos lehet a Kanin, a sziklákon ezer bevágáson dől lefelé a víz a kisebb-nagyobb víznyelő mészkőmedencék felé, ahonnan különböző aknabarlangokon keresztül eltűnik a víz a hegy gyomrában, hogy lejjebb dübörgő vízesésként törjön ki a sziklafalból.
Szédülés-barlang: A csúcstól alig egy kilométerre nyílik a világ legnagyobb esésű aknabarlangja, az 1996-ban felfedezett Vrtiglavica, magyarul Szédülés-barlang, aminek falai 603 méteren keresztül zuhannak a mélységbe (csak barlangászok látogathatják). Ez a barlang rejti a világ legmagasabb, több mint 400 méteres barlangi vízesését is.
Tipp még, azaz amit kihagytunk, de jó lett volna megnézni:
Még volt egy fél délutánunk, amikor leértünk Bovecbe, ezért elugrottunk a közeli Plužna mellé, hogy megnézzük milyen amikor a platón elnyelt víz a hegy gyomrából ismét a felszínre érkezik. Ezt látványosabban aligha szemlélhettük volna meg, mint a Virje vízesésnél.
A helyet tíz éve még Rejtett vízesésnek hívták, és alig ismerte valaki, ma viszont már nincs olyan perc, hogy ne lenne ott néhány turista. A függönyszerű vízesés a Gljun-patak két smaragdzöld vizű öblével olyan látványosság, hogy az Ausztriából érkező Alpok-Adria nemzetközi túraútvonalat is elkanyarították hozzá.
Mivel a következő nap se volt ideális a csúcsmászáshoz, ezért Leóval megnéztük a magyarok által (is) épített és üzemeltetett boveci zipline-t, mi változott rajta hat év alatt, azóta, hogy utoljára süvítettünk rajta. A zipline után könnyű, látványos levezetésként elgurultunk a Bovectől 10 km-re húzódó Nagy Kanyonba, a Velika Koritába.
Ez egy gyakran nagyon szűk, 15 méter mély szurdok, gyönyörű sziklaalakzatokkal és a szurdok alján örvénylő türkizzöld patakkal, ami száraz időben 3 méter mély csak, de nagyobb felhőszakadás után kitölti a teljes szorost. 750 méter hosszan lehet gyalogolni a partján, és magadba szívni a hihetetlen színeket.
Utolsó napra hagytuk a Mangart csúcsmászást, nemhiába. Reggel csak úgy ragyogott a nap a felhőtlen égen. A Mangart szintén a lusta magashegyi túrázók hegye, majdnem annyira, mint a Kanin. Itt is meg lehet spórolni a hosszas kaptatást a hegy lábától, méghozzá azért, mert 1938-ban katonai céllal utat építettek majdnem a 2072 méter magasságban húzódó Mangart-nyeregig.
Az út most kitűnő állapotú, igaz a bejáratnál 5 eurót kell leperkálni a használatáért. A számos hajtűkanyarral megtűzdelt szerpentin látványosan emelkedik, nagyon szeretik az autós turisták mellett a motorosok és a bringások is (azért feltekerni ide kemény meló). A nyereg jó időben elég hamar megtelik kocsikkal, mi egy alsó parkolóban találtunk helyet. Azért innen is könnyebb volt felsétálni a nyeregig, mint a hegy lábától. Az úton végig láttuk célunkat, a Mangart formás kupoláját.
Mangart: Szlovénia 3. legmagasabb hegye (néha negyediknek írják azok, akik a legmagasabb Triglav csúcsot külön, Kis-Triglav előcsúccsal és a Triglav főcsúccsal számolják). Tömbje többnyire triász és jura kori mészkőből áll. Elég korán megmászták, 1794-ben jutott fel a csúcsára Franz von Hohenwart természettudós. A Mangart ritka növények lelőhelye, előfordul itt a vicces üstökű indás gyömbérgyökér (Geum reptans), a mocsári kányafű (Rorippa islandica), vagy fekete üröm (Artemisia genipi). Ha szerencsénk van, látunk havasi sarlósfecskét (Apus melba), ami nem összekeverendő a havasi csókával, amiből folyamatosan egy csomó röpködött körülöttünk.
A nyeregig nagyon sokan felsétálnak az autósok, motorosok közül. Gyepe ideális pihenőhely, szép kilátással mindkét oldal felé. (Ha nem mondtam volna korábban, a Mangart is határhegy Olaszország és Szlovénia között.)
A nyeregtől rövid séta, és választanunk kell, melyik úton másszuk meg a csúcsot. Innen két irány kínálkozik: a szlovén oldalon egy könnyű (B-s via ferrata), az olasz oldalon pedig a nagyjából kapaszkodás nélkül, két lábon abszolválható normál út. A már említett okok miatt az olasz verziót választottuk.
Rögtön elcsodálkoztam, hogy az olasz út is beépített drótkötéllel kezdődik. De mivel senkinél se láttam erre ferrata-felszerelést, nem aggódtam, nyilván vizes-jeges időszakra szerelték fel a biztosítást.
Az ösvény túlnyomó részét azonban meredeken emelkedő, de kényelmesen járható gyalogút tette ki.
A csúcs alá érve csúszós, sárgás, apró köves emelkedőn tettük meg az utolsó 50-60 méteres szintemelkedést. Itt már azért néha jobban meg kellett fogni a sziklákat.
A tetőre érve egy aránylag széles plató fogadott minket. A csúcskereszt körül 8-10 ember álldogált, fotózkodtak, nézelődtek, eszegettek, pihengettek. Hasonló csúcskereszt állhatott régebben a Kaninon is, amíg derékbe nem tört a karrierje.
Mi is beírtuk magunkat a csúcskönyvbe, és megettük a magunkkal hozott csúcscsokit. Elkészültek a kötelező csúcsfotók is. A széles hegytetőn jól elfértünk a többiekkel.
Miután minden dolgunkkal végeztünk, még bőven ráértünk nézelődni. Sütött a nap, nem fújt nagyon a szél, ezért nem volt nagyon hűvös. 15-20 fok között lehetett a hőmérséklet, ami 2700 méter magasban azért kellemesnek számít.
Aránylag jól láttuk a hegyeket keleti és déli irányban. Szemben a Jalovecet, távolabb a legmagasabb szlovén hegyet, a Triglavot.
Majdnem fél órát töltöttünk a hegycsúcson, mire nagy nehezen rászántuk magunkat az indulásra. Lefelé ugyanarra jöttünk, mint amerre fel. Veszélyt legfeljebb az apró törmelékkő jelentett lefele úton, amikor nem figyeltem, könnyen kicsúszott a lábam alól a talaj.
Nagyjából egy óra alatt leértünk. Ha azt számolom, hogy a parkolótól körülbelül másfél-két óra volt kényelmesen a felfelé út a csúcsig, akkor az ott töltött fél órát is beleszámítva négy óra alatt megjártuk a hegyet. A kilátásra, időre nem lehetett panaszunk, jó választás volt utolsó napra hagyni a leglátványosabb csúcsot.
A Mangart tehát könnyű, sőt kényelmes, és nagyon szép hegy (mindez jó időben), bárki által megmászható különösebb felszerelés nélkül. Elsőre nem ajánlanám azért annak, aki még nem volt magashegyen, mert a kitett szakadékszéleken meglepetés érheti őt. De aki már megjárta a Raxot, Schneeberget, Magas- vagy Alacsony-Tátrát, annak egy kiváló lépcsőfok az ég felé.
Költségek, szállás: Az út Bovecbe kocsival Budapestről cirka 600 kilométer, ami 6 óra alatt levezethető, és nagyjából egy tanknyi benzinnek felel meg. Ehhez jön még az autópályamatricák ára, tehát legfeljebb 40 ezer forint. A szállás Bovecben nekünk 23 euró/fő volt a Kaninska Vas apartmantsban, de a környéken a kempingtől a hotelig mindent meg lehet találni. A Kanin alatt egész nyáron működik a Peter Skalar menedékház, ott meg lehet szállni, a Mangart-nyeregnél pedig szintén van egy menedékház, a Koča na Mangrtskem sedlu, érdemes megpróbálni.
A blog korábbi posztjai nehézség és helyszín szerint kategorizálva ide kattintva találhatók .