A nyugdíjas angol rendőr, a logopédus és a nyomdász 11 éve döntötte el, hogy elköltözik Nagy-Britanniából. Bár ketten Finnországot is nézegették lehetséges új otthonként, végül Magyarországot választották, Zalában leltek otthonra. Már semmi pénzért nem költöznének el innen, bár a problémákat látják, és át is érzik.
Neil Stevens és Ken Jones 11 éve döntötték el, hogy végleg elhagyják Nagy-Britanniát. Addigra már több országot megnéztek, mint lehetséges új otthonukat, sokáig Finnország is a listájukon volt, végül Magyarország mellett döntöttek. Egy ideig Mosonmagyaróváron éltek, néhány évvel később költöztek Zalába. „Először azt gondoltuk, jobb a békesség, maradjunk csak a határ közelében, bármi történjék, könnyebben tudunk mozdulni. Szempont volt a sok jó fogorvos is” – mesélt az első lakhely kiválasztásáról Ken Jones.
Később utazgattak az országban, így vetődtek Zalaszántóra, amibe beleszerettek. „Amikor már biztos volt, hogy maradunk Magyarországon, néztünk házakat a Balaton környékén, elvetődtünk Keszthelyre is. Megálltunk egy kávéra, és betértünk a helyi ingatlanközvetítőhöz, aki ajánlott nekünk egy házat Zalaszántón. Megvettük és beköltöztünk. Eleinte teljes önellátásban gondolkodtunk, hogy majd termelünk zöldségeket és tartunk állatokat” – folytatta Neil Stevens. Az önfenntartó gazdálkodást el is kezdték, de még nem értek a végére, mert közben kitalálták, nyitnak – stílusosan – egy angol teázót, mellé pedig egy teamúzeumot. Erre a célra megvettek egy másik házat a faluban, de a felújításra és a berendezésre jóval több pénz ment el, mint gondolták, a kivitelezés során többször átvágták őket. „Ellenszélben nem volt kedvünk tovább csinálni, így bezártunk. Később talált meg minket ez a balatonmagyaródi ház. Itt szívesen vették a vállalkozást, az ingatlan is jobb helyen, az út mentén van, nem kell keresgélni minket.”
Az új ház még félkész, de a teázó rész már kész. Jelenleg ez egy multifunkcionális szoba, néhány fős teázástól kezdve karácsonyi partikon át minikonferenciákra is ki lehet bérelni. Jelenleg nincs állandóan nyitva. „Ha kész leszünk, talán nyáron majd megéri folyamatosan nyitva lenni, addig bejelentkezés alapján fogadunk vendégeket” – mondják. A telken két ház áll, a másikat később majd maguknak szánják, a most nyílt másik felében pedig szobákat alakítanak ki és nyáron talán indulhat a bed & breakfast. Ken és Jones nagymamáik után nevezték el a teázót, Florrence és Dora nevéből született a Florridora's Pantry.
A két angol nem csak teákat készít, de tradicionális angol teasüteményeket is. Az előző házon sokat buktak, így kénytelenek voltak más megoldásokat keresni, hogy bevételük legyen. Így kezdtek el sütni, a portékát pedig vásárokon, piacokon eladni. Közben elindult a webshopjuk is, ahol teákat, aprósütiket, angol lekvárokat lehet kapni.
A két angol úr Brightonban lakott korábban, de egyszerre lett elegük a hajtásból és Angliából.
Neil Stevens logopédus volt, magyarul így mondanánk, angolul jobban hangzik a beszédterapeuta, és közelebb is áll a valósághoz. Autista gyermekeket tanított egy olyan módszerrel, amelyik képek használatával segíti őket a kommunikációban. Később már tanárokat képzett erre a feladatra, és rengeteget utazott. (Az utak alatt mindig figyelt, hova költözhetnének, a skandináv országos és Németország is sokszor szóba került.)
Ken Jones nyomdász volt, de a hatalmas gépek kezelése gerincproblémákhoz vezetett, így azt abba kellett hagynia, ezért utána besegített inkább Neil munkájába. Mindketten úgy érezték, Anglia egyre veszélyesebb hely. „Itt Zalában ha történik egy erőszakos haláleset, az megrengeti az egész környéket. Otthon mindennapos eset, hogy valakit leszúrnak az utcán” – mondták.
Már fel sem merül bennük, hogy máshol éljenek, a biztos pont Magyarország lett. A nehézségek ellenére szeretnek itt élni.
„Két típusú külföldi van. Aki szeretne beilleszkedni, részt venni a falu életében, megtanulni a nyelvet, és aki nem. Mi az előbbi csoporthoz tartozunk és azok társaságát is keressük. Az egyik szomszédunk amerikai, a másik német, sok holland ismerősünk van, és persze britek.” Magyarul is szeretnének megtanulni, de miután 100 órát vettek valakitől 2 millió forintért, aki csak a jelen időt tanította meg nekik, ettől is kicsit elment a kedvük.
Nyugalmasabb életre vágytak, mint otthon és kényelmesebb, anyagilag is jobb életre. Ez is benne van az országváltásukban. Angliában egy életnyi spórolással sem tudtak volna házakat, birtokokat venni. A család hiánya sem olyan égető nekik. Ken Jones családja egyébként is szerteszét él és dolgozik a világban, Neil Stevensnek csak az édesanyja él, akinek viszont tőlük pár házra van hétvégi háza, szintén Zalaszántón, és három-négy havonta ideutazik jó pár napra.
Jeremy Wheeler is bő egy évtizede él Magyarországon. És ő is komolyan veszi a maradást, a Facebookon Kerekes Jeromos néven szerepel és pályázik a magyar állampolgárságra is. „Szerencsém van, hatvan éves elmúltam. Nem sokkal, egy kicsivel. És a koromra való tekintettel a magyar állam már nem várja el tőlem, hogy az állampolgársághoz a magyar nyelvet is elsajátítsam. Így csak az országról kell minél többet megtanulnom. Szerintem már most többet tudok róla, mint a legtöbb magyar"- tette hozzá viccelve. "Olyan ez, mint átkeresztelkedett katolikusnak lenni. Aki egy másik vallást vesz fel, az sokkal többet tud az újról, mint aki abba született.” Jeremy Wheeler az angol teázót nyitó honfitársainál is angolabb angol. Öltözködésében, távolságtartásában, és faarccal mesélt vicceivel igazi brit életérzést csempészett a balatonmagyaródi ház régimódian berendezett nappalijába.
Néhány házra vagyunk a Florridora's Pantrytől. Ennek is van oka. A három brit természetesen ismeri egymást, és amikor a zalaszántói teaház gondba került, Jeremy Wheeler hívta fel a teás fiúk figyelmét, hogy majdnem szembe velük eladó egy erre a célra kiváló ház. És akkor legalább ő is tudna tisztességes angol teát inni.
Jeremy Wheleer nyugdíjas angol rendőr. Évtizedeken keresztül szolgált a City of Londonnál.
Eleinte nyomozó volt. „Bűnözőket kaptam el, prostitúció, drog, pornográfia, ezekkel foglalkoztam. Csupa olyan, amit nem írhat le egy karácsonyi cikkben.” Később jogi és antidiszkriminációs szakértő volt a szervezeten belül, oktatta Angliában, majd oktatta külföldön is ezt. Magyarországra először az uniós csatlakozás után érkezett, ugyanebből a célból, hogy a magyar rendőrséget tanácsaival segítse. „Bár el kell mondanom, ebből a szempontból profi szervezetet találtam itt.”
Az ex angol rendőr sokat járt Budapesten, de az ideköltözést egy szerelem gyorsította meg. A Facebook előtti közösségi platformon, az Iwiwen ismerkedett meg Csillával egy PhD-s topikban. A beszélgetésből egy budapesti kávé, majd házasság lett.
„Miért ne?” – válaszolta a kérdésre, miért költözött végleg ide. Négy felnőtt gyermeke van a világban, szabad ember volt. Eleinte egy fővárosi lakásban laktak, és hétvégi háznak képzelték csak el a zalait, aztán már egyre többet voltak itt, Zalában kezdték inkább otthon érezni magukat, végül ideköltöztek. Most felújítanak. „Ezért remélem, sok olyan munkám lesz még, ahonnan most érkeztem haza. Dubaiban tanítottam az ottani rendőrségnek menedzsmentet és szervezetfejlesztést. Kell a pénz a tetőre” – villantotta meg Kerekes Jeromos angol humorát.
De nem csak ebből keresi a pénzt. Amatőr színész is, jellemzően kisebb szerepekben bukkan fel Magyarországon forgatott külföldi produkciókban, de nemrég a Nyitva című új magyar vígjátékban is volt egy rövid szerepe, és nemsokára látható lesz a Curtizben is. Évi három-négy felkérése van.
Jeremy Wheeler bírja a magyarokat. Szereti, hogy nem csinálnak ügyet a dolgokból. „Egy kölcsönkapott telefonhoz vettem SIM kártyát egy boltban. Hazaérve kipróbáltam és nem működött. Visszavittem, és azt mondták, azért, mert nem a megfelelő szolgáltató kártyáját adták. Minden gond nélkül kicserélték, pedig már otthon felbontottam. És még vissza is kaptam valamennyit, mert az olcsóbb volt” – idézett fel egy esetet direkt úgy, hogy ne lehessen tudni, viccel vagy nem.
Az viszont egyértelműen kiderült, jobban szereti, ahogy a magyarok viszonyulnak a dolgokhoz, mint a britek túlzottan vidám közvetlenségét. „Angliában ha bemegyek egy boltba, az eladó elkezd beszélni hozzám, olyan személyes kérdéseket tesz fel, amihez semmi köze, én nem akarok beszélgetni vele. Vásárolni mentem oda, megmondom mit kérek, és ennyi. Magyarországon bemegyek a boltba, jó napot kívánunk egymásnak megveszem, ami kell, fizetek és ennyi, nem kell felületes beszélgetéseket folytatnom az eladóval. És búcsúzáskor is köszönünk egymásnak – ez is nagyon tetszik, ilyen Angliában nincs! Egyszer egy amerikai színésznő mesélte, szerinte milyen otrombák a magyarok. Elmesélte, hogy a Várban sétált ebédidőben és megállt egy étterem előtt. Kérdezte a pincért, lehet-e itt ebédelni? A pincér furcsán nézett rá, hiszen ebédidő van, ez egy étterem... mondta, hogy persze, lehet. És hová ülhetek? kérdezte ő a teljesen üres étteremben. Erre a pincér csak értetlenül kitárta a karját körbemutatva, hogy bárhová, üres az összes asztal! És fel volt háborodva, hogy a pincér milyen udvariatlan volt. Nem kell a sok felesleges beszéd, ebből a szempontból a magyarok mások.”
Jeremy Wheeler magának való ember, ez kiderült a találkozásunkból. Feleségével és kutyáival szeret az ősrégi házban időzni. Tud róla, hogy van a Balaton környékén élő briteknek közös Facebook-csoportja, egyszer egy vacsorájukra is elment. „Pedig nem nagyon tudok borzalmasabb dolgot elképzelni, mint ennyi brittel rendszeresen találkozni.” Az arcáról ismét lehetetlen volt eldönteni, mit gondol valójában. Leginkább nem tudott kihagyni egy poént.
Mindhárom britnek van véleménye a magyar problémákról, de sokkal távolságtartóbbak azokkal, mint a brit gondokkal. Megélik a befogadás érzését és szenvednek a bürokráciától, de már semmiképp nem tudják máshol elképzelni a jövőjüket. A brexitről pedig mindhárman ugyanazt mondják: disaster.