A Hármashatár-hegy sokáig a budai hegyvidék mostohagyermekének számított kirándulószempontból, népszerűsége messze elmaradt a Normafa - János-hegy - Hűvösvölgy szentháromságtól, de számos más budai és pilisi kirándulóhely kedveltségétől is. Pedig a csúcsáról az egyik legszebb kilátás nyílik Budapestre, és az északkeleti oldalán végighaladó sétaút panorámájához csak a Gellért-hegy oldalában futó út látványgazdagsága hasonlítható.

Az első elmaradást a Pilisi Parkerdő 2015-ben, a Guckler-kilátó megépítésével orvosolta, a másodikat pedig a pont száz éves évfordulójára nemrég felújított Guckler-úttal, ami egyben természetvédelmi tanösvény is lett.

A Guckler-út egy részét már ismertem, hiszen az idén év elején bejárt Budai Zöld turistaút végighalad rajta. Már akkor lelkendeztem arról, milyen jó a panoráma nyílik innen a városra. Az új tanösvény másik része a Feketesalak útnak is nevezett erdei ösvény, ami a Hármashatárhegyi útnál indul, és zöld kereszt jelzéssel a Farkas-toroknál találkozik a Budai Zölddel.

A két részből összerakott tanösvény attól felújított, hogy az útvonalat végig kényelmesen járhatóvá egyengették-szélesítették, padokkal, asztalokkal, pihenőkkel szórták meg, valamint két kilátóteraszt építettek rajta, és attól tanösvény, hogy az út mentén 14 különféle érdekes természeti és kulturális információkat tartalmazó táblát állítottak fel – főleg gyerekeknek.

Mivel szeretem bonyolítani a dolgokat, és kevés az időm, ezért éjszakai túrát terveztem, a napokban leesett első hó tökéletes alkalmat nyújtott a végigjárására. Este hétkor indultunk Gabival, jól beöltözve, és forró teás termosszal felszerelkezve. Az útra magammal vittem a frissen letöltött Természetjáró appot is a telefonomon, hogy  egy füst alatt azt is leteszteljem. 

A Guckler-út két vége tömegközlekedéssel nem túl jól megközelíthető. A Hármashatárhegyi út melletti startpont szűk fél óra séta a Fenyőgyöngyétől, ahol a 65A busz megáll, Virágos-nyereg pedig bő fél óra séta a 137-es busztól. Mi a Fenyőgyöngyét választottuk, este hét körül szálltunk le a buszról.

A friss hó 5-6 cm vastag volt, és 0 fok lehetett. Az Országos Kéktúra jelzésén indultunk el felfelé a Hármashatárhegyi út aszfaltcsíkjával párhuzamosan az erdei ösvényen. Bár már rég lement a nap, a város fénye olyan erősen tükröződött a havon, hogy nem kellett fejlámpa.

Mivel a Természetjáró appon nem volt rajta ez a túra, ezért választhattam: vagy előre megtervezem és berajzolom magam a térképén az útvonalat, amit offline lementve tudok követni az app GPS-es navigációjával, vagy pedig bízok magamban, és a térkép jelöletlen ösvényein megpróbálok kiigazodni a mobil GPS segítségével. Az utóbbit választottam, és bekapcsoltam a nyomvonalrögzítést is, így a telefonom tulajdonképpen végig felvette merre járok, vagy tévedek el. Szerencsére az utóbbi most elmaradt, a nyomvonalamat pedig erre a térképre exportáltam ki, számos információval:

A zöld kereszttel jelzett Feketesalak utat elérve lefordultunk jobbra a Kékről. Ha nem lett volna nálam a GPS-es térkép, simán elmentem volna a leágazás mellett. A tájékoztató tábla melletti rönkasztalnál megittuk első bögre forró teánkat. Közben egy kocsi állt meg mellettünk az aszfaltúton, és egy pár szállt ki belőle. Elég meredek helyen parkoltak le, pláne így este, havas úton, mert a tanösvény kezdeténél nincs parkolóhely, csak lent a Fenyőgyöngyénél, vagy fent a hegytetőn.

A pár egyébként futni jött, jókedvűen kocogtak el mellettünk a tanösvény másik vége irányába. (Már amikor a Budai Zöldön túráztam, feltűnt, hogy a Hármashatár-hegy ösvényeit sokkal több terepfutó használja, mint kiránduló.) Mi is elindultunk be az erdőbe, a zöld kereszt jelzést követve. Fejlámpára továbbra sem volt szükségünk a városi fényszennyezés okozta narancssárgás derengésben elég jól láttunk.

Az utat 1918-ban jól kitalálta Guckler Károly: szinte alig lejt vagy emelkedik, a hegyvonulatot északkeletről övszerűen körbefogva végig 370-390 méter magasan halad. Ez a nyomvonal biztosítja egyfelől a zihálásmentes kellemes sétát, másfelől a jó kilátást Óbuda felé. Nagyjából 500 méternyi erdei séta után el is értük a hegyoldalt, ahonnan akadálytalanul láttunk le a város kivilágított utcáira.

Ettől a ponttól indult az út valóban látványos, Budapesten szinte egyedinek számító, közel három kilométer hosszú panorámaút jellege. Nyilván a város felőli oldalon is voltak fák, nem teljesen zavartalan a kilátás, de elég gyakori az útvonalon az olyan rész, ahol nemcsak ablakszerűen lehet kilátni, hanem 180 fokos a panoráma. A két legjobb pontot kilátóterasz kiépítésével tették még jobb adottságúvá. Az első terasz a félutat jelző Farkas-torok előtt valamivel, a másik pedig az után épült.

Az első teraszon ötletes installáció: három, különböző irányba álló, odahegesztett üres vascsőbe lehet belekukkantani. A vascsövek nagyító nélküli távcsőként funkcionálnak, ráirányítva az Árpád-hídra, vagy a Kiscelli kastélyra. Az ötlet még éjszaka is működik.

A terasz alatt két barlang is található. Az ismertebbhez, a Tábor-hegyi barlanghoz jelzés visz le a tanösvényről. A barlang csak engedéllyel látogatható, de abban az időszakban, mikor a denevérek álmának védelme miatt nincs zárva a vasajtó, az előcsarnokba be szabad menni. Ez nem télen van ugye, mert akkor a denevérek alszanak. Ezért most mi is kihagytuk.

A másik barlang még jobban el van dugva. Pont a terasz alatt, mélyen, egy magántelek kerítése mögött rejtőzik, csak kevesen találnak oda. Nemcsak rejtett, hanem rejtelmes is. Jól lezárt vasajtaja mögött egy gyönyörű kristálybarlang és egy ismeretlen rendeltetésű, hatalmas földalatti tartály található, labirintusszerű úthálózattal. Ide volt szerencsém egyszer lejutni, videót is készítettünk róla:

A Farkas-toroknál elbúcsúztunk a zöld kereszt jelzéstől: mi mentünk tovább a hegyoldalban az itt becsatlakozó Budai Zöldön, a zöld kereszttel jelzett út pedig leereszkedett a völgyben, egészen a Hedvig utcáig.

A második kilátóterasz még több vascsőnyi látnivalóval bővelkedett: jól látszik innen a Megyeri híd, az óbudai távhőkémény vagy a három gázgyári kátránytorony. Hosszabb, teakortyolgatással tarkított pihenőt tartottunk itt.

Az út további részén először a Guckler-szikla állta el utunkat, ami mellett az információs tábla a hegy geológiai születéséről mesélt, aztán pedig a bányagödör mellett mentünk el, ahol azt lehetett megtudni, mire használták a hegy oldalából kibányászott kőzetet. Nem fogok szpojlerezni, majd mindenki megtudja, ha egyszer rászánja magát, elmegy erre a szép túrára és elolvassa.

Sajnos az éjszakai, telefonnal készített képek nem sikerültek a legjobban, ezért képszerkesztőnk a cikk megjelenése előtt elugrott fényes nappal is a helyszínre, hogy csináljon pár normálisabb fotót. Íme:

A tanösvény a Vihar-hegy és a Csúcs-hegy közötti Virágos-nyergen fordul vissza magába, hogy aki akar kényelmesen visszasétálhasson a kiindulópontra a már megismert úton. Csakhogy mi már meguntuk az andalgást, megnéztük az összes táblát, ezért javaslatomra nem a hegy oldalában, hanem a hegy gerincén, a csúcson át indultunk vissza a Fenyőgyöngye felé. Ez is egy ismert útvonal, itt megy az Országos Kéktúra. Nyáron már többször megjártam, úgy emlékeztem, hogy nem vészes. Csakhogy tél volt, és ilyenkor a meredek emelkedők és lejtők még meredekebbek. És csúszósabbak.

Erre hamar rájöttünk. Mire felkaptattunk a Vihar-hegyre, többször seggre estünk. Onnan még leereszkedtünk egy nyeregbe, és újra fel a Hármashatár-hegy tetejére. Párszor el lettem átkozva útközben, mire felértünk a 495 méter magas tetőre.

A hegytetőt sokáig a világháborúból ottmaradt vasbeton légvédelmi ütegállások uralták, amik kényelmesen megfértek a szintén a tetőn működő repülőklubbal. A repülőklubokat elég csúnyán kipaterolták hat éve, az egyik ütegállásra pedig kilátót építettek. Az érdekes faszerkezetű, két szintes kilátó jól sikerült, jól is működik, még most késő este is találkoztunk rajta emberekkel. 

Más kérdés, hogy a látogatók túlnyomó része kocsival megy fel a tetőre a Hármashatárhegyi úton. Nyilván a kocsival érkezők ugyanúgy rácsodálkoznak a budapesti panorámára, mint a felgyaloglók, nem érnek se többet, se kevesebbet. Az viszont furcsa, vagy inkább tájidegen volt, hogy lefele menet a Hármashatárhegyi úton olyan forgalmat tapasztaltunk, mintha a belvárosban lennénk.

A nagy forgalom egészen biztosan kapcsolatban van a szintén a hegytetőn üzemelő Udvarház Étteremmel. Nem fogják kitalálni, mi működött régebben az étterem helyén: az 1926-ban épített Hármashatár-hegyi turistaház. A turistaház viharos gyorsasággal vendéglősödött el az 1928-ban megépített, tetőre vezető és ma is meglevő műút üzembe állításával.

A Budapesti Sport Egyesület 1935-ös évkönyve a Wikipédia szerint így fogalmaz:

Ahol az autó kezdődik, ott a turistaság végződik. Menedékházunk az autó fejlődésével mindinkább vendéglő lett.

Ennek megfelelően a ház kezeléséről le is mondtak, a vendéglátós vonal pedig azóta is csak erősödött.

Bár a hegytetőn néhány éve újabb turistaház épült, amiről egy korábbi posztban írtam meg ambivalens érzéseimet, sőt egy újabb bisztró is nyitott, a természetet kedvelők valószínűleg sokkal inkább fogják választani a hegy oldalában húzódó régi-új Guckler-utat, mint a csúcsot.

A Guckler Károly tanösvény hivatalos oldala ide kattintva érhető el.

És akkor nézzük az applikációt:

A majd három órás útvonalrögzítés alatt szinte teljesen leszívta a mobilom aksiját, igaz, botor módon nem töltöttem le előre a térképet, ezért végig online módban működött a telefon, és a hideg sem tett jót neki. Mindenesetre sikerült lementeni a rögzített útvonalat, amit gyorsan és könnyedén lehet komplett túraleírássá konvertálni az appon, és elmenteni magadnak, vagy közzétenni mások hasznára.

Bevallom én már ismertem ezt az applikációt, hiszen az outdooractive.com app klónja, ami annyira jól sikerült, hogy még a nálunk sokkal fejlettebb osztrák természetbarát szövetség, az Österreichischen Alpenverein is ezt használja évek óta, és több ausztriai túrámon is jól jött. Ez a program legalább annyira közösségi oldal, mint turistatérkép és útikalauz: bárki feltöltheti saját túráit és annak paramétereit a nagy közös adattárba, hogy aki arra tervez majd túrázni, használhassa.

A magyar Természetjáró app abban különbözik  a többi országétól, hogy a közös bázis mellett saját komplett projekteket is kiajánl, például a Kéktúra szakaszonként, részletesen megtalálható rajta. Letölthető verzióban, szóval túra előtt lementhető az útvonal, és a túra alatt a GPS-es navigáció menüponttal internet nélkül is láthatjuk, hogy éppen rajta vagyunk-e a turistaúton vagy letértünk róla.

Ha nincs közös térkép a tervezett túráról az adatbázisban, a túratervező menüpontban a program a jelzett túrautak felhasználásával megtervezi nekünk az útvonalat a megadott kezdő- és végpont között, akár a Google Maps az autósoknak. Az úttervet ugyanúgy le lehet menteni offline, és a navigációval végigkövetni a túra alatt. 

Tanácstalan turistáknak a magyar verzióba belepakolták a túrautakhoz kapcsolódó látnivalókat (kilátók, kisvasutak, várak, barlangok, látogatóközpontok), a hosszabb távra indulóknak az elérhető szállásokat is. Az eszközök menüpont alatt található számos turistavakító miniprogram, mint csúcsfelismerő, magasságmérő, dőlésszögmérő, iránytű vagy sebességmérő, amiből már valószínűleg úgyis van a telefonon.

Az biztos, hogy a nyugati rendszeren alapulva egy komplex, jól használható és a többi országéval kompatibilis túraapplikációt kapott kezébe a magyar túrázó, ami feledteti az MTSZ korábbi, TTRmAPP néven futott, de túl messzire nem jutott próbálkozását.

Frissítés: Megkeresett a Természetjáró app szerkesztője, és elmondta, hogy a magyar program nem közösségi alapú, ezért nem lehet megtalálni benne a userek által feltöltött túrákat: "Mi ugyanis zárt rendszerként használjuk az Outdooractive-et, azaz a Természetjáró nyilvános adatbázisában – böngészd akár számítógépről, akár mobilról – kizárólag az MTSZ által szerkesztett túrák és POI-k szerepelnek, egyszerűen azért, mert mi egy online turista-útikönyvet próbálunk csinálni. A felhasználók valóban tervezhetnek és tölthetnek fel saját túrákat, sőt közzé is tehetik azokat, de ez konkrétan annyit jelent, hogy a tartalmaik kapnak egy nyilvános URL-t, ezáltal szabadon megoszthatók, az appban ugyanakkor mások számára nem jelennek meg. Hozzáteszem, hogy az Outdooractive.com-on viszont igen, mivel az valóban közösségi felületként működik." - írta.

A blog korábbi posztjai nehézség és helyszín szerint kategorizálva  ide kattintva találhatók . A Facebook-oldal pedig itt: