Index Vakbarát Hírportál

Annyi minden mást is lehet enni a Nutella helyett

2019. június 15., szombat 14:58

Nem 2019 lesz a Nutella gyártójának legdicsőségesebb éve. Februárban elővigyázatosságból le kellett állítani a Ferrero francia gyárát Villers-Écalles-ban, mert probléma volt az összetevők minőségével. Májusban a New York Times írt egy expozét a gyerekmunkásokat alkalmazó mogyoróültetvényekről, és érintették a cikkben azt is, hogy a Ferrero titkolózik, a cég nem hajlandó elárulni, hogy ők melyik ültetvény termését használják, így az is lehet, hogy indirekt segítenek fenntartani a gyerekmunkát. Júniusban pedig több napos sztrájk kezdődött, pont ugyanott, ahol a gyártási problémák: a Villers-Écalles-i munkások bértárgyalásai miatt napokra leálltak a Nutella termelésével is, az olyan más Ferrero-termékekről nem is beszélve, mint a különböző Kinder-csokik, a Mon Chéri, a Ferrero Rocher, a Tic Tac, a Raffaelo és a Duplo.

És ez csak az utóbbi pár hónap mérlege, de ha valaki elgondolkozna azon, hogy átgondolja a Nutella-mániáját, lehet, hogy a mostani a legjobb időpont ehhez. Amúgy sem kellene egy főleg pálmaolajból és töméntelen mennyiségű cukorból álló, kakabarna trutyit enni rendszeresen. Még akkor sem, ha nevetségesen finom.

Mert a Nutella sajnos az, méghozzá annyira, hogy az egyértelmű lenyúlásai is képesek ehetőek maradni. Azokra viszont most nem voltunk kíváncsiak, az aldis Nutoka és társaik ezúttal a polcon maradtak, próbáltunk inkább sokkal extrémebb dolgokat keresni, amikért viszont nem kell a világ végére, vagy legalább egy gourmetboltba zarándokolni, hogy meg is tudjuk venni.

1. Fino diókrém (GRoby, 2748 Ft/kg)

A bajai Nébar Kft. krémjei miatt íródott ez a cikk is, mert amikor a kolléga észrevette őket egy belvárosi boltban, akkor azonnal elkezdte szervezni a tesztet. Pár héttel később ki is bontottuk őket, és a helyzet az, hogy akármennyire is azt gondolnánk, hogy a diókrém valami gonosz vicc, vagy valami szocialista recept 2010-es évekre átültetett változata, igazából teljesen rendben van. Az íze és az illata nagyjából olyan, mint amikor egy kevésbé puccos zserbóban összeért a darált dió és a lekvár, Ferinek inkább a porcukorral rendesen megszórt diós tészta jutott eszébe. A felülete a mogyoróvajakra hasonlít, de nem olyan vaskos az egész. Ez igazából finom, optimisták vagyunk, boldogan tekintünk a jövőre, és a következő pár üveg cukorolajra, aztán kinyitjuk a mákkrémet. 7/10

Kinek ajánljuk? Akik főzés nélkül akarják reprodukálni a diós tészta ízét és kalóriatartalmát.

Cukortartalom 100g termékben: 49,4g

Összetevők: cukor, pálmazsír, hőkezelt dió (16%), hőkezelt búzacsíra, sovány tejpor, tejsavópor, emulgeálószer (szójalecitin), antioxidáns (aszkorbinsav), tartósítószer (kálium-szorbát), aromák

2. Fino mákkrém (Auchan, 2298 Ft/kg)

Aminek felülről nézve egy fura, libafosszínű, szemcsés textúrájú állaga van, ami egyáltalán nem hozza meg a kedvet ahhoz, hogy belekanalazzunk. Ez nem úgy néz ki, mint aminek egy szelet kenyéren lenne a helye, és az íze megerősíti: avasnak hat, nem jó, valószínűleg ilyennek tűnik a mák azoknak, akik gyűlölik, de mi ketten egyáltalán nem vagyunk ilyenek. Önmagában és kenyéren is egy fiaskó, ráadásul nem hajlandó pusztulni a szánkból az utóíze, ami inkább hasonlít ipari síkosítóra, mint egy desszertre. Feri a teszt ötödik percében elmegy egy pohár vízért, majd kifejti, hogy ebből még akkor sem enne, amikor az éjszaka közepén kisettenkedik a konyhába valami édesért, hamarabb kapna be egy falat abált szalonnát, mint egy kanál mákkrémet. Ezerszer inkább a diókrém. 2/10

Kinek ajánljuk? Senkinek.

Cukortartalom 100g termékben: 52g

Összetevők: cukor, pálmazsír, hőkezelt mák (19%), sovány tejpor, tejsavópor, emulgeálószer (szójalecitin), antioxidáns (aszkorbinsav), tartósítószer (kálium-szorbát), aroma

3. Prima Frutta gesztenyekrém (Tesco, 4221Ft/kg)

Egy prémium olasz gesztenyekrém csak jobb lehet a máknál, gondoltuk, és egy hangyányit tényleg. A Prima Frutta inkább hasonlít zselére vagy birsalmasajtra, mint cukros krémre, mintha vajjal lenne kikeverve. Aztán a sok hasonlat után végre megtaláljuk, hogy milyen is valójában: enyv. De a kinézete a legmarkánsabb dolog benne, mert kenyérre kenve meg nem tudjuk mondani, hogy milyen ízű trutymót eszünk, kanállal egy kicsit jobb a helyzet, de ott sem lesz markánsabb: a gesztenye íze huss, elillan. Fura módon más se nagyon marad a helyén, pedig ez a legbrutálisabb édesség a tesztben, 100 grammjából 57 gramm cukor. Egyikünk szerint ez olyan édesség, amit megkóstolunk, aztán átpasszoljuk a nagymamának, de nem mondjuk, hogy melyikünkről van szó, mert a másik azonnal rávágta, hogy ő ennél jobban szereti a nagymamáját. 4/10

Kinek ajánljuk? Az egyikünk nagymamájának. Azoknak, akiknek a gesztenyepürében túl sok az íz és túl kevés a cukor.

Cukortartalom 100g termékben: 57g

Összetevők: szelíd gesztenyepüré, cukor, glükózfruktóz-szirup, zselésítőanyag (pektin), aroma (vanillin) 

4. Bio kakaós kókuszkrém agáve sziruppal (DM, 3395 Ft/kg)

“Ilyen folyik a filmekben a démonok szájából” - kiált fel egyikünk, amikor levesszük a dm-es termék tetejét, és belenézünk a bödönbe. Csillogós, majdnem karamellszerű máz, aminek kókuszkocka illata van. Íze pedig a keserűcsokis Bounty. És sűrű az egész, mint a szurok, akármennyire is akarjuk nyom nélkül lenyalni a kanálról és a késről, többszöri próbálkozásra sem megy, tapad az egész, mint a ragasztó. Az ízében a Bounty-ság mellett az a legérdekesebb, hogy az agávé miatt teljesen elmarad a cukorpofon, amikor az aromák leülepednek. Egyéni preferencia kérdése, hogy valakinek ez hiányzik-e vagy sem, tény, hogy messze ez volt a tesztünk legmegosztóbb krémje, annak ellenére, hogy egyikünk sem tudott értelmesen érvelni az álláspontja mellett. 6/10

Kinek ajánljuk? Aki a keserűcsokis Bounty-t legszívesebben folyadékként fogyasztaná.

Cukortartalom 100g termékben: 46g

Összetevők: 60% agávé szirup, 33% kókuszpüré, 6% zsírszegény kakaópor, 0,5% vanília-kivonat, tengeri só 

5. Torras sztíviás mogyorókrém (Tesco, 5795 Ft/kg)

A verseny Impossible Nutellája, amin nem azt értjük, hogy teljesen lehetetlen a létezése, hanem olyan, mint húsban az Amerikában éppen térhódító Impossible Burger fantázianevű álhús, amiről senki sem tudja megmondani, hogy marhák nem hullatták vérüket érte. Az ázsiai diszkontban kapható sztíviás mogyorókrémmel simán át lehet verni az embereket, minden jel szerint úgy viselkedik, mint az igazi dolog, csak nem kapunk cukorsokkot tőle. Persze a cukorsokk a top 3 érv közül az egyik, amiért az ember Nutellát eszik, de ez legalább nem álcázza magát kókuszos szuroknak. Lassan kedveltük meg ezt a krémet, de akkor viszont eléggé. Ez az egyetlen a versenyzők közül, ami úgy néz ki egy kenyérre kenve, ahogy annak kell. 7/10

Kinek ajánljuk? Azoknak, akiket le kellene hozni a cukorról.

Cukortartalom 100g termékben: 3g (+ 45g poliol)

Összetevők: maltitol és szteviol glikozidok (0,027%), növényi olajok és zsírok (pálma-, napraforgó- és szójaolaj), mogyorómassza (10%), teljes tejpor, zsírszegény kakaópor, tejsavó, emulgeálószer (napraforgó-lecitin), természetes aromák (mogyoró és vanília aroma) 

6. Whole Earth bio mogyoróvaj (Wellbe 5859 Ft/kg)

Mi sem vagyunk annak az ellenzői, hogy pálmaolaj, cukor, és só nélkül készült élelmiszereket fogyasszunk, de ha a végeredmény olyan lesz, mint ez a balatoni iszapra emlékeztető mogyoróvaj, akkor köszönjük szépen, inkább az elhízást/érelmeszesedést/azonnali gutaütést választjuk. A minden másik krémhez képest még egy ázsiai diszkontban is horribilis összegbe kerülő mogyoróvaj először azzal fogad minket, hogy bontás után ujjnyi vastagon áll benne egy zavaros lé, majd ez a lé percekig tartó kevergetés után sem hajlandó eltűnni, és ez még a legkevésbé gusztustalan dolog benne. “Ha nem tesztelnénk, nem kóstolnánk meg” - hangzik az első mondat a keverés befejezése után. A Balaton északi partjának iszapját megidéző állag az ízben is visszaköszön, ilyesmi lehet a mogyoróhéjből készült pempő, vagy egy sci-fi-horrorból szalasztott organikus homokparazita, ami úgy veszi át az uralmat az emberi szervezet felett, hogy betapasztja az egész szájüregét. Emberi fogyasztásra alkalmatlan, sokadig próbálkozásra is. Ha valaki él-hal a proteinért úgy, hogy képes minden más élvezetet teljesen lenullázni, akkor melegen ajánljuk, de az isten szerelmére, kezdjen vele valamit, mert a kenyéren úgy néz ki, mintha lefosta volna egy kihalt madárfaj. 1/10

Kinek ajánljuk? Azoknak, akik meg akarják tréfálni szeretteiket, kollégáikat, haragosaikat.

CUKORTARTALOM 100G TERMÉKBEN: 6,2g

Összetevők: pörkölt bio mogyoró 100% 

+1: Egyéb kenhető jóságok

Persze nem kötelező leragadni a multik kínálatában, szürkeimportra építő kisebb boltokban, speciális élelmiszerüzletekben, olasz termékeket is forgalmazó cukrászdákban fantasztikus dolgokra bukkanhatunk. Kapható például narancskrém és citromkrém (palacsintába jobb, mint a Nutella, képzelhetik!), vagy a szicíliaiak kedvencei, a pisztáciakrém és a mandulakrém. Az is segíthet a Nutella Utáni Vészterhes Korszakot túlélni, ha legalább egyszer megkóstolunk egy 40-50-60 százaléknyi mogyorót tartalmazó krémet (a Nutellában 13 van), amit érdekes módon a szájpadlásáról simán old az ember nyála is, és a kiskanálról sem kell percekig sikálni. Sőt mióta világútlevéllel utazhatunk, külföldről is hozhatunk egy-egy üveg finomságot, amivel hetekig megédesíthetjük a reggeleinket.

(Borítókép: Ferenc mindenfélével megkent kovászos kenyere. Fotó: Szabó Péter / Index)

Rovatok