Sosem kellett még ipari mennyiségű fokhagymát pucolnom, de ha kellett volna, akkor nyilván elveszítem az eszem attól a videótól, amit a VPestilenz nevű Twitter-felhasználó pakolt ki június közepén. A videó 25 másodperc, és abból áll, hogy valaki egy sebész pontosságával tisztítja meg a fokhagyma gerezdjeit, de úgy, hogy a fejről sem szedi le őket. Egyszerűen a gerezdbe döfi a kést, picit megmozgatja, majd húzza is ki a tisztára pucolt, egészben maradt darabokat. Két szó van erre: fekete mágia.

Fekete mágia, mert a videó alapján a világ természetesebb dolga, hogy nem különböző macerás kiskapukat találunk ilyen feladatokra, hanem van egy lézerfókuszú mozdulat, ami ezek szerint a magyar ük-, déd- és nagymamák generációit kikerülte, egy mozdulat, ami nevetségesen egyszerű, nevetségesen könnyű, és meg lehet vele spórolni egy csomó melót. Hát miért nem így pucoljuk a fokhagymát évezredek óta?

Mert nem működik, csapott le azonnal a viralitás utóégésére az amerikai sajtó. A videó pofátlanul népszerű, de információ nem sok van benne, nem tudjuk, hogy milyen fajta a fokhagyma, mennyire érett, házi vagy kínai, hol vették, és így tovább. Habár VPestilenz posztolta a videót, nem tudjuk, hogy valóban ő készítette-e, és ha igen, akkor ki tartja a telefont, miközben a két keze dolgozik. Nincs narráció, nincsen pluszinformáció, nem lehet megtudni semmit belőle. Az egyetlen támpont az, hogy a Twitter-felhasználó szerint ez a legjobb módja a pucolásnak, és ő is tudja, mert rengeteg koreai ételt főz.

A helyzet addig fokozódott, hogy az amerikai közvélemény tájékoztatása érdekében a New Yorker gasztroújságírójának sikerült öt öltéssel abszolválni a kísérletet, és megírni egy cikket, ami megkérdőjelezi a módszert. A végére azért eljut odáig, hogy öt fej fokhagymával, és rengeteg hegyes eszközzel annyira sikerült betanítania az ujjizmait, hogy tulajdonképpen működik a dolog, csak kérdés, hogy minek.

A fokhagyma pucolása az egyik legalapvetőbb mozdulatsor a főzés előkészítésekor, és már legalább annyi különböző népi megoldást találtak ki rá, amennyi bekezdést eddig írtam. Egyesek a mikróra esküsznek, kicsit meg kell sugározni a sütőben, és könnyebb lesz pucolni, cserébe szottyos és meleg lesz. Be lehet áztatni a gerezdeket forró vízbe, tíz perc állás után pedig megkutyulni egy habverővel, elviekben leesik róla a héj, gyakorlatban kevésbé. Vannak, akik azt javasolják, hogy tegyük be egy tálba a héjas gerezdeket, fordítsunk rá egy másik tálat, majd addig rázzuk, amíg bele nem hülyülünk. Ennek a pár évvel ezelőtti, hipszterebb megoldása, ha ugyanezt egy zárt befőttesüveggel műveljük. Én pár évvel ezelőtt kaptam ajándékba egy olyan gumicsövet, amibe elvileg csak bele kellett volna helyezni a fokhagymát, és addig dörzsölgetni kéjesen a csövet magát, amíg elviekben a pucolt gerezdek kipotyognak belőle. Gyakorlatilag az eredménye egy pár félig szétbarmolt gerezd volt, és egy fokhagymabűzt árasztó, ránézésre maszturbációs eszköz, amit semmi másra nem lehetett használni.

És akkor ott van A megoldás, ami mellett nem is értem, hogy miért kell bármi mással bajlódni: le kell rakni a gerezdet, egy nagyobb lapú kést rátenni, majd ránehezkedni, kungfusabb arcoknak rácsapni. A héjat így is le kell szedni, de nem kell kapirgálni, de főzésnél általában amúgy is össze kell koszolni egy kést, ráadásul nagyon kevés recept az, ahol muszáj, hogy a fokhagyma sértetlen maradjon. És megvan nagyjából 5 másodperc alatt.

De az a videó annyira vonzó, mintha valami vízalatti utópiából sugározták volna ide, ahol minden lehetséges feladatra van egy sokkal vagányabb, látványosabb és pengébb megoldás. Úgyhogy muszáj volt kipróbálnom, azzal az egyetlen előnnyel, hogy már előtte végigrághattam a teljes hüledező amerikai sajtó cáfolatait, majd a cáfolatok cáfolatait is. Úgyhogy elmentem a szomszédos óbudai piacra, vettem három fej fokhagymát, egyenként 80 vagy 200 forintért, behoztam munkába az otthoni kiskésem, aminek a végét már sikerült elhajlítani egy csomó befőtt és savanyúság kinyitásakor, de reménykedtem, hogy ettől lesz majd szakszerűbb.

Annyi fórom már volt, hogy láttam például a fenti videót, amiben egy nagyon kedélyes Youtube-szakács elmondja, neki hogyan sikerült megugrania az akadályt: a hagyma tövénél, hegyes késsel bemetszette a gerezdeket, hogy elváljanak a szártól. Már maga ez a művelet több időbe telik, mint az egészet megpucolni, úgyhogy nem is ezt próbálom először.

Hanem azt, hogy beledöföm a hegyes késem az egyik gerezdbe, ami azonnal kettéválik. A két felet simán ki tudom halászni, hámozottan, a kés hegyével, de ennek így nincsen sok értelme, sőt, látványosnak sem mondanám, inkább szerencsétlennek. Próbálom óvatosabban szurkálni, lassan forgatni a pengét, de a hagyma túl puha. Megpróbálom egy másik fejjel is, aminél már szakszerűbben próbálom a videós mozdulatot utánozni, a gerezd nem reped szét, a héj egy picit lejön, ahogy forgatom és mozgatom, és majdnem úgy is pattan ki, ahogy a Twitteren láttam. Majdnem, mert azért még kell egy kicsit szöszölni vele, hogy minden héj lejöjjön róla, úgyhogy megint ott vagyunk, hogy egy látványos megoldás helyett a saját két kezünkkel kell kapirgálni. A harmadik fejnél óvatosan, az egész hagymát beszurkálom, hogy elváljanak a gerezdek. Áldozatos munkám boldogsággal tölt el, főleg azért, mert ahogy a videóban figyelmeztettek rá, óvatosan, megfontoltan kezeltem a pengét. Aztán az egész fokhagymát kibontva kiderül, hogy az egész tetves. Azt hiszem, ez volt a 80 forintos fej.

Tetvek ide vagy oda, a sok bökdösésben, csavargatásban, feszegetésben azért sikerült eljutnom odáig, hogy ez a módszer működhet is, elegendő felkészültséggel, gyakorlással el lehet annyira sajátítani, hogy kiváltson egy másik módszert, amihez nem kell sem felkészültség, sem gyakorlás. Én maradok a késlapos csapdosásnál.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)