800 forint a sajtos-tejfölös lángos, 2000 forint a hekk és sültkrumpli, és legjobb esetben is 200 forint egy palacsinta a Balaton partján. Ráadásul az elmúlt években rengeteg jó hely nyílt és fejlődött Magyarországon, a strandokon viszont megállt az idő. Legalábbis a legtöbb helyen.
Ha bárki arra gondol, hogy mit egyen a Balaton partján, akkor két dolog van, ami bombabiztosan ott van az első sorban: a lángos és a hekk. És ezen sok-sok éve képtelen túllépni mind a tóparti büfésor, mind a Balaton mellett nyaralók, vagy ha igen, akkor a második sorban a palacsinta, a retróhamburger és nyesedékhúsos gírosztál állnak. Mindezek olyan áron, mintha a Váci utca legforgalmasabb pontján állnának ezek a büfék.
Pedig a Balaton környékén rengeteg dolog történt: street food helyek nyíltak, lettek nagyszerű éttermek, és igyekeznek a borkúriák is. De a parti büféket mintha ez nem érdekelné, és a strandra való fúziós konyha szerintük a hurkás kolbásszal töltött cordon bleu.
Szerencsére nem mindenhol. Az éttermeket szándékosan kihagytuk, a fókuszunkban a büfék és a strandbisztrók álltak, amikor megnéztük, hogy mihez kezdhet az, aki a Balaton északi partján tölt el pár napot, és a hekk plusz sült krumpli kombóra kifizetett kétezer forintját szeretné valami izgalmasabb ételre elkölteni.
Következik az alternatív gasztroajánlónk a Balaton északi partjától, egy szubjektív válogatással Káptalanfüredtől Balatonedericsig:
A balatonakali strand kiemelkedik a testvérei közül: egy nagyon hosszú és rengeteg sportolási lehetőséggel felszerelt beach, ahol csúszda, retró játékgép és egy űrhajószerű szelektív műanyaggyűjtő is van – ráadásul a belépő ugyanúgy 700 forint, mint a környék legtöbb strandján. De mit lehet itt enni?
A hatalmas büfékonglomerátumban nagyon nehéz újdonságot találni, alapvetően a hamburger-gírosz-hotdog-kirántott minden vonalon mozognak. Azt, hogy harminc fokban milyen ételeket tartanak a legjobb választásnak, elárulja, hogy
a menüben a "könnyű vacsorák" fejezet alatt a zsíros és a velős kenyér is SZEREPEL.
Aztán a Fincsi büfében előbb megláttuk az almával töltött lángost, de végül a fogasból készült halburgert választottuk – 1200 forintért. A listában szereplő ételek közül nem ez volt a legizgalmasabb fogás, de a hús rendben volt, nem éreztük magunkat úgy, mintha megittunk volna két deci olajat, ráadásul a zöldségek ropogtak, ami a balatoni hamburgerek színvonalát tekintve már pluszpontnak számít. A hamburger valahol egy előétel és egy főétel között helyezkedett el, de már itt látszott, hogy az 1200 forintot nem szabad ahhoz mérni, hogy ennyi pénzből máshol egy sokkal jobb kézműves hamburgert is kaphatunk más: erre az összegre úgy kell tekinteni, hogy ugyanezen a strandon egy főtt kukorica is 450 forint.
Az edericsi strand annyiban a hatalmas akali strand ellentéte, hogy jóval kisebb, eldugottabb, és sokkal kevesebb is az ember. Viszont a nyugalom ellenére ez is jól felszerelt strand, rengeteg büfével, amik csak nagyon óvatosan mernek túllépni a rántott hús-hurka-tengelyen.
A Kalóztanya pizzériát választottuk, ahol fish & chipset készítenek, de harcsából. Ráadásul járt hozzá egy saláta is, úgyhogy az előételként szereplő fogás inkább egy bőséges főétel volt. Csak hát a mennyiséggel nem járt együtt a minőség is: a harcsafalatokon túl sok volt a panír, a chips pedig teljesen egyszerű sült krumpli volt. Az pedig csak a végén derült ki, hogy a felajánlott saláta nincs benne az árban, ezért összesen 2250 forintot fizettünk.
Nem voltunk lenyűgözve, de helyi viszonylatban rendben volt az ebédünk, ráadásul
a Balaton egyik legszebb kilátású strandján ettünk,
ahol ha kicsit nekiállnak egymással versengeni a büfék, akkor van remény egy jóval izgalmasabb kínálatra is.
A Balatonalmádihoz tartozó városrészben a kisebb strandot választottuk. Ez az egyik legolcsóbb az északi parton, 450 forint a belépőjegy, viszont az egyik legfurább elrendezésű is: egy olyan téglatestet alkot, aminek a hosszabbik helyett a rövidebb oldalát illesztették a part mellé.
Ide a pulled pork miatt jöttünk: a tépett malacos főételek és szendvicsek egyre népszerűbbek az elmúlt években, de a Balaton partján még nem nagyon honosodtak meg. Az itteni egyetlen büfében viszont van, 2000 forintért, amiért Budapesten egy full extrás hamburgert is kaphatunk, itt viszont egy visszafogottabb szendvics járt.
De ettől még egyáltalán nem volt rossz, sőt: minden falat változatos volt, hol kellően édes, hol kellően csípős. A buci/töltelék arány nem volt ideális, de ha azt vesszük, hogy ugyanennyi pénzért egy szelet hekket és három kovászos uborkát kapnánk bármelyik másik balatoni büfében, akkor mindenképp izgalmasabb opció ez a pulled pork.
Szigliget egy kicsit kakukktojás, mert itt nem a part mellett ettünk. A községé az egyik legnehezebben megközelíthető strand, amitől jó messze megy el a 71-es főút, ezért aki erre jár, sokkal előbb fog belefutni az út mellett elhelyezkedő Taco Truckba, és ezt mi sem akartuk kihagyni.
Fogalmam sincs, hol áll az a küzdelem, ami annak a megértetéséért folyik, hogy azokkal a helyekkel, amik tízféle dolgot készítenek, általában jobban járunk, mint azokkal, amiknek az étlapján hetven fogás szerepel. A Taco Truck mindenesetre bátran beáll az előbbi kategóriába, mert összesen háromféle ételt készítenek: tacót, burritót és desszertnek churrost.
A hely egy kitelepült furgonból, néhány székből, asztalból és napernyőkből áll, de a főút ellenére elég nyugodt, Ez a nyugalom kell is, mert sorbanállástól az étel megszerzéséig simán eltelt húsz perc. Utána viszont kaptunk két tacót – azaz két kis töltött tortillát – 1200 forintért. A vegán diósban (!) a sok fűszer miatt az egyébként markáns ízű dió elveszett, de a csirkés nagyon finom és intenzív volt, a tacókat pedig mindenki pont olyan csípősen kérheti, ahogy szereti. Viszont az biztos, hogy ez a két taco azért nem egy főétkezés.
És egy rövid megjegyzés: ha az útmenti semmibe kitelepült helyeket keresünk, akkor nem lehet kihagyni a fáradhatatlanul pörgő aszófői halsütőt, ami kizárólag a pisztráng-ponty-keszeg-hekk- vonalon mozog. Ugyan a balatoni gasztronómia irányát nem változtatja meg ez a hely, de igazságtalan lenne, ha meg sem említenénk.
Füreden jött el a desszert ideje, mégpedig a Kisfaludy strand mellett található fancy negyedben. Itt futottunk bele az Anjuna Ice Pops franchise egyik üzletébe, ami eddig számunkra ismeretlen volt. És miután végignéztünk rengeteg ugyanolyan palacsinta- és jégkrémkínálatot, ez eléggé izgalmasnak tűnt.
Na meg drágának.
Itt többek közt mindenféle szuperegészséges püréket készítenek alsó hangon kétezer forintért - ezt inkább elvetettük -, és gyümölcsből préselt jégkrémeket - ezek viszont elég jól néztek ki. Egy Magnumnál is kisebb édesség ára 840 forint, viszont a szeder olyan, mintha egy adag sűrű gyümölcsbe harapnánk, a pisztácia meg szintén nagyon finom volt: viszont könnyen elkapathatja magát az ember, mert egy kis plusz csokimártogatással és pirított mogyoróval egyből 1300 forintnál járt a desszert ára.
És igen, ez elég sok pénz egy jégkrémért. Viszont jól néz ki, nagyon finom, és utána egész egyszerűen könnyebbnek és frissebbnek éreztük magunkat. Ha pedig hozzávesszük, hogy volt olyan strand, ahol a tejjel és tejporral telenyomott Magnum 800 forintra volt átragasztva, akkor a sokkal egészségesebb gyümölcsjégkrém kifejezetten jó választás.
A balatonudvari mellett lévő fövenyesi strand egy viszonylag kicsi, de sok létesítménnyel el van látva, főleg a kisebb gyerekeknek. Na meg a listánk legjobb helye is itt van.
Elsőre úgy tűnik, hogy a Kalóz Strandbisztróval nem fair összehasonlítani az egyszerű balatoni büféket: egy több, mint tíz éve működő bisztró hogyan versenyezhetne a fabódékkal, ahol ráadásul kevésbé képzett alkalmazottak dolgoznak a konyhán? Úgy, hogy a Kalóz is a strandon van, gyors a kiszolgálás, és alig kerül többe, mint fenti helyek – szóval simán beleillik a Balaton-parti kétezer forintos helyek sorába.
A kovászosuborka-levesért és a kis adag fish & chipsért 2800 forintot fizettünk, és ezt bármikor újra kifizetnénk. A kovászosuborka-leves az elmúlt években egyre népszerűbb, sokan próbálnak neki egyéni arculatot adni: a Kalózban például baconnel és sok kaporral. A nagyon finom és frissítő leves egy icipicit túl savanyú lett, viszont az ugyanilyen árban lévő halburgerrel vagy páros tacóval való versenyt simán megnyerte.
És akkor jött még a harcsa fish & chips, ami a kis adag ellenére bőven elég volt a leves után. Aki szereti a rántott hal - sült krumpli - majonézes alapú valami trióját, az meg lesz vele elégedve. Ha azt vesszük, 2800 forint egy strandos ebédért sok pénz, de a Balaton inkább olyan, mintha belépnénk egy egész nyáron át tartó fesztiválra: ahogy egy fesztiválon megszűnik a pénz abszolút értéke, és a 750 forintos dobozos Dreher már jó ajánlatnak számít, úgy a Balaton strandjain is a lángos az egyetlen főétel, amit 1000 forint alatt megúszunk. Egy normálisabb ebéd inkább 2000 forintnál jár a büfékben, és ehhez képest plusz pár száz forintért már egy csomó, sokkal jobb minőségű ételből válogathatunk Fövenyesen.
Az összkép nem túl vidám. Nem ettünk rosszakat, sőt, a gyümölcsjégkrémre és a kovászosuborka-levesre bárhol, bármikor nyitottak lennénk. De az, hogy az egészséges étkezés az az összes helyen kimerült abban, hogy van görög illetve tonhalsaláta, a kicsit is innovatívabb lehetőségeket pedig nagyítóval kell keresni, nem azt mutatja, hogy egyhamar megdőlne a lángos és a hekk egyeduralma.
Ami nem azért gond, mert ilyen ételeket ne lehetne enni, hanem azért, mert az értékükhöz képest ezek a kaják drágák. Egy sajtos-tejfölös lángos egy fapados büfében nem kerülhet 800 forintba, és egy darab kézzel vagy műanyag villával elfogyasztott panírozott halért is sok pénz 1500 forint. És minden egyes strandon ez a minta: büfésor ugyanolyan kajákkal, drágán, minimális újítással.
Azt viszont láttuk, hogy az átlagos árakhoz pár száz forintot hozzádobva már sokkal jobbakat is ehetünk. Csakhogy a Balatonnál nem az alapanyag a drága, hanem az ember, aki kiszolgálja a nyaralókat:
vannak olyan vendéglátóegységek, ahol három-négyszázezer forintért sem találnak személyzetet.
És itt nem csak az elegáns éttermekre kell gondolni, hanem az egyszerű büfékre is: a Balatonon mindenhol súlyos a munkaerőhiány. A fizetéseket elő kell teremteni valahogy a lángosokból is, miközben a tulajdonosnak csak három hónapja van arra, hogy valami profitot is termeljen.
És amíg rengeteg ember kifizet 220 forintot egy Nutella-pótlékos palacsintára, vagy plusz harminc százalékot az átragasztott jégkrémekre, addig nem lesz igazi szükség nagyobb innovációra a Balaton strandjain. Az elmúlt években a Balaton egyre vonzóbb célpont lett, az ételek árai pedig felnőttek erre a szintre. Kár, hogy a minőségük még nem.
(Borítókép: Büfé a balatonedericsi strandon. Fotó: Bődey János/Index)