Nem hiszem, hogy a tavaly nyári cikkem, inkább a mainstream divat gyors lefolyású tempója miatt, de 2019-re erősen megritkultak a tizenkét hónappal ezelőtti utcaképek állandó motívumai, a denevérlogós Levi's pólók. Az tuti, hogy az óriási logós/márkaneves pólók egy ideig biztos nem fognak teljesen eltűnni, arra érdemes lelkileg felkészülni, hogy a Volt egyszer egy… Hollywood miatt el fogják kapkodni a Champion pár ezer forintos, hatvanas-hetvenes évekre hajazó pólóját, amit Brad Pitt hord a Tarantino-filmben és annak plakátján.

De oda még el kell jutni, a filmet csak mostanában mutatták be, Európa nagy részében csak augusztus második felében fogják, és kell majd neki pár hét, hogy sok ember megnézze, tetsszen neki, majd elcammogjon egy (Magyarország esetében főleg online) boltba, és vegyen magának pólót, szóval Brad Pittnek maximum a vénasszonyok nyarán lehet majd öltözni, esetleg 2020 szabadtéri zenei fesztiváljain.

Idén nyáron viszont feltűnt Budapest utcáin egy olyan kiegészítő, ami évtizedek óta folyamatos átalakulásban van, sokáig az apukák, parkolóőrök, dílerek, strandolók és fogalmatlan turisták állandó dísze volt, a nyolcvanas évek egyik legmenőbb ruhadarabjából nevetség tárgya lett, hogy aztán a divat felemelje, majd a közízlés változásának újabb hulláma visszacsorgassa az utcára. Ez az övtáska, Magyarországon ismertebb nevén a hasitasi, ami  a 2010-es évekre feltámadt műszálas hamvaiból, hogy egyszerre legyen a kifutók és a felső kategóriás butikok több ezer dollárt érő szereplője, másrészt pedig a városnézés és úgy általában a városi létezés hasznos kelléke, egyetlen változtatással:

mint egy biciklisfutár-táskát, szimatszatyrot vagy batyut.

Az övtáska általában fekete, leggyakrabban Adidas márkájú, a feketesége pedig jól passzol ahhoz a monokróm szetthez (fekete vagy fehér póló, fekete nadrág, fekete cipő, fekete vagy fehér sportzokni), aminek a megfejtéséhez legalább még egy ekkora cikk kellene. Semmiképpen sem drága, egy Adidas változat 25 és 35 dollár között mozog az Egyesült Államok webshopjain az anyagától függően, a magyarokban is megvehető 4000 és 8000 között. Legyünk igazságosak, az övtáska egy teljesen praktikus kiegészítő, amiben kicsit több dolog fér el, mint az ember zsebeiben, de azért kevesebb, mint egy hátizsákban, és cserébe nem húzza le a nadrágot a tartalma. Nyilván teljesen véletlen, de két idei akciófilmben is (Hobbs és Shaw, Szupercella 3.) úgy hordják a gonoszok a fegyvereiket, mint egy biztonsági őr a walkie-talkieját, azaz nem egy pisztolytáskában a csípőjüknél, hanem a bal válluknál.  Ami pisztolypárbajban nem tűnik túlságosan praktikusnak, cserébe kicsit olyan, hogy ha lőniük kell, akkor pont ugyanazt a mozdulatot kell tenniük, mint egy brit turistának fizetésnél a dohányboltban.

Ausztria? A kenguruk földje!

A klasszikus övtáskák születése annyira érdekelhette az embereket, hogy egy széles körben elterjedt kamusztorit is többször megírt az amerikai sajtó. A legenda szerint a hasitasit egy Melba Stone nevű ausztrál özvegy találta fel 1962-ben, miután megihlette a kenguruk zsebe. Országimázsnak nem rossz történet, csak nagy valószínűséggel totális kamu, egyrészt Stone-ról senki nem tud semmit a ruhadarab állítólagos feltalálása óta, másrészt pedig a hasonló erszények és táskák már 1962 előtt évtizedekkel, századokkal, ezredekkel feltűntek, már a mai osztrák–olasz határon talált, i. e. 3300 körül élt Ötzi is hordott magánál csontból készült eszközöket egy szütyőben.

Az Egyesült Államokban a Sports Illustrated  (SI)című sportlap egyik 1954 novemberi számában már egy hirdetésben feltűnt az úgynevezett „fanny pack” kifejezés, amit nagyjából hátsó tatyónak lehetne fordítani, és aminek az elterjedése gondot okozott később Nagy-Britanniában, mert ott a fanny nem popót jelent, hanem egy szleng a női nemi szervre. (A magyar szleng pedig hagyta is a hátsókat is a francba, mert az elég ritka volt, hogy valaki a hátsóján hordja az övtáskát.)

Mindenesetre a SI-ben megjelent hirdetés hasitasija gyakorlatilag megegyezett azzal, amik 2019-ben is az utcákat róják, bár az ötvenes években még inkább úgy reklámozták, mint a sífutók ideális kiegészítőjét, amiben elfér a síléchez használt viasz és egy kis elemózsia, bár megjegyezték, hogy a 10 dolláros kiegészítő hasznos lehet a bicikliseknek, a kirándulóknak és a lovasoknak is. Az amerikai InStyle egyik szerkesztője emlékszik arra, ahogy a tiroli lejtőkön ilyeneket hordtak a hetvenes években, és az amerikai elnevezéssel ellentétben Bauchtaschénak, azaz hastáskának nevezték, ami meg is magyarázhatja az itthoni becenevét.

A táska azonban megmaradt a sportolók kiegészítőjének, míg el nem érkeztek a nyolcvanas évek, amikor a sportszerek és a divat közötti határmezsgye annyira elvékonyodott, hogy gyakorlatilag át is szakadt, és olyan ruhadarabok lettek az utcán hordhatók, mint a biciklisnadrág, a hajpánt és az övtáska. A többivel ellentétben az övtáska tökéletes volt arra, hogy egy-egy márka a saját reklámfelületének használja, folyamatosan készültek a rajzfilmes, játékos, képregényes változatok, amik szinte eltelítették a piacot. Annyira népszerűek lettek, hogy az Adweek című reklámos szaklap az “év legforróbb termékének” nevezte őket. És mint a legforróbb termékekkel általában, az övtáskákkal is a megszokott dolog történt: a szaturáció és a népszerűség miatt egyszerűen egy idő után cikik lettek, egy ciki korszak jelzői, amiknek már a létezése is ciki volt, nemhogy a hordása. Az övtáska az apuka-stílus egyik alapja lett, a praktikusság csimborasszója, a stílustalanság egyik alappillére.

Akárcsak a Levi's-cikknél, megint megkérdeztem Kökény Nikoletta stylistot, a Glamour divatszerkesztőjét, hogy vajon mi a túró miatt következhetett be ekkora felemelkedése, majd ekkora bukása a hasitasiknak két évtized alatt. Kökény is a praktikusságot hangsúlyozta, ez volt az ok, amiért az apukák elkezdték használni, majd mit ad isten, a nyolcvanas évekre beszivárgott a rap világába, ezt hordta Neneh Cherry, Will Smith a Kaliforniába jöttem-ben, vagy éppen a Public Enemy tagjai.

A számkivetettség Kökény szerint talán azért is kezdődhetett, mert „felfedezték maguknak a piaci árusok, a parkolóőrök és a kamionosok”. Bár a szakértő szerint az övtáskát főleg a divat világában hanyagolták a kilencvenes években,

a gördeszkások például sosem tették le, mert egyszerűen megőrizhették benne a kulcsokat, pénzt és egy kis füvet.

És nem elhanyagolható, hogy ekkoriban Magyarországon is bődületesen népszerű kiegészítő volt.

Kökény szerint a hasitasi bukásának és felemelkedésének sztorija nagyon hasonlít a szandál-zokniéra is, amit szintén először turisták kezdtek el viselni. „Persze ez is divat lett, majd ismét ciki, ma pedig egyenesen kötelező kipróbálni” – írta az Indexnek. Szerinte a hátizsákok is egy időszakban cikinek számítottak, bár az övtáskához hasonlóan megint visszatértek. „Amit ma már nem ajánlott viselni, az a mini Matrix-stílusú napszemüveg, pedig egy éve még megőrültünk érte.”

Luxusöltözés

A New York-i The Cut újságírója 2017-ben nem tudta megmondani, hogy is keletkezhetett a trend, hogy emberek átlósan hordják az övtáskáikat. Talán egy biciklisfutár tett így kényelemből, vagy egy fesztiválozó, aztán valaki meglátta egy világvárosban, és futott addig, amíg el nem mondta egy divattervező ismerősének. 2017-ben már megjelent a kifutókon, és olyan hírességek is használták kiegészítőnek, mint Jared Leto, Kendall Jenner,vagy éppen Leonardo DiCaprio, de még messze nem volt annyira népszerű, mint amennyire két évvel később az lett.

A Supreme és a Louis Vuitton közös 2017 őszi/téli kollekciójának bemutatóján az egyik modellen feltűnt egy hatalmas hasitasi, egy óriási Supreme-logóval, és ugyan a hordás stílusának genezisére nem lehet pontosan rámutatni, a kiegészítő megjelenése a komolyabb márkák választékában nagyjából ettől a pillanattól kezdődik. Szinte ugyanakkor dobta a piacra a Gucci a színben a nyolcvanas éveket idéző övtáskáját – 2900 dollárért. A Hermès Cityslide sorozatában egy hasonló táska 4800 dollárba került. A Supreme vörös változatát még ennél is többért lehet megvenni. Kökény felhívta a figyelmem, hogy a luxustatyó nem új fogalom, Karl Lagerfeld már 1994-ben bemutatott egy steppelt, monogrammal díszített változatot, csak a kutyát nem érdekelte még akkor.

A luxusmárkák megjelenése azonban nem feltétlenül magyarázza meg a népszerűségüket a mai utcai divatban, vagy legalább is nem borjúbőrből készült Hermèsben téblábolnak a fiatalok a belvárosban. A hasitasik visszatérése egybeesik a kilencvenes éveket visszasíró nosztalgiával, és azzal a trenddel is, hogy bizonyos lenézett, csúnya kiegészítők megint divatosak lettek. Valahogy úgy, ahogy a bogárroppantó, „chunky” (magyarra nem átültetett fogalom, kb. húsos) sneakerek, a raverszemüvegek vagy a már említett monokróm ruhaszettek. De ezek legtöbbje őrületesen figyelemfelkeltő, harsány, ki lehet szúrni messziről, főleg a hatalmas, buflák sportcipőket. Az övtáska viszont hasznos, diszkrét, mégis úgy érezhetjük, hogy egy darabot viszünk magunkkal a nyolcvanas-kilencvenes évekből magunkkal, miközben csak az irataink és a telefonunk van a mellkasunkon.