Ugyan a Michelinnél egyelőre nem foglalkoznak vidéki éttermekkel Magyarországon, az évente kiadott kalauzban csak fővárosi éttermek szerepelnek, a vidéki gasztronómia csillagok nélkül is kezd talpra állni. Ma már minden megyében van legalább egy olyan hely, amit mindenképpen érdemes felkeresni annak, aki éppen arra jár, vagy - ha mégis valahogy be akarjuk hozni a Michelin értékelési rendszerét - amiért akár egy külön túrát is be lehet vállalni.
A SVÉT, vagyis a Stílusos Vidéki Éttermiség nevű fesztivál ehhez akar tippeket adni. Mielőtt felmerülne a gyanú, nem elgépelés történt, ez az egyesület neve, ami immár tizenegyedik alkalommal rendezte meg a kifejezetten vidéki éttermeket felvonultató fesztiválját. Az éves közönségtalálkozó mellett számos rendezvényük van még, de talán ez a legismertebb, és a borzasztó név ellenére maga a rendezvény egyáltalán nem ellenszenves. A helyszín minden évben változik, tavaly például a Bolyki-völgybe költöztek ki a tagéttermek, idén pedig a rácalmási Jankovich Kúria kertjébe. A házigazdától függ, hogy milyen ételekkel kell készülnie a séfeknek. Idén ezek voltak a kötelező elemek:
A tizenegyedik SVÉT-en összesen 28 helyszín volt, és nyilván képtelenség lett volna végigkóstolni az egész kínálatot, ezért úgy döntöttünk, egy menüt állítunk össze előétellel, levessel, főtétellel és desszerttel.
A házigazda, vagyis a Jankovich Kúria Wellness Hotel standjánál indítottunk egy kacsamájkrémes, sült almás, szőlőmaglisztes brióssal. A hotel gasztrokoncepcióját a SVÉT egyesület elnöke, Ruprecht László alakította ki, az étterem nemzetközi konyhát visz, és kiemelt szerep jut a koreai konyhának, nyilván ezért szerepelt a vasárnapi menüben főtételként a kimcshi. Valószínűleg az első étel, ami eszébe jut az embernek erről a régióról, és ez az, ami a vietnami pho-höz hasonlóan szépen-lassan meghódította a nyugatot, bár Magyarországot még nem annyira. (A Rácalmás-Korea gasztronómiai tengely magyarázata, hogy a község határában található a koreai tulajdonú Hankook gumigyár.)
Minket mégis az előétel fogott meg. Aki rendszeresen jár éttermekbe, talán találkozott már azzal a trenddel, hogy az étlapon nem az ételek fantázianeveit tüntetik fel, hanem csak és kizárólag a főbb hozzávalókat, a SVÉT brossúrájában is ez volt a módi egy-két kivételtől eltekintve. Így is érhette meglepetés az embert, mert nyilván nem lehet minden összetevőt felsorolni. A meglepetés pedig természetéből fakadóan lehet kellemes és kellemetlen is, van, hogy működik, van, hogy nem. A kis üvegedényben tálalt kacsamáj mellé felszolgált sült almában talált mazsola és ánizsos íz az előbbi kategória volt.
Az első, a községre utaló írásos feljegyzés 1025-ből származik, egy királyi adománylevél említi Szigetfő néven. 1329-ben már Almás néven említik , majd a 16-17. században egyre több, a törökök elől menekülő szerb (rác) család telepedik le a környéken, innen ered a Rácalmás név. Almás, Tikos és Szigetfő településeket a török kiűzése után, 1696-ban egyesítik Rácz-Almás néven. A falu a 18. század elejétől a Jankovich család birtoka volt. A Jankovich-kúriát 1756-ban építtette Jankovich Miklós, Fejér vármegye főispánja barokk stílusban. Az egyik Jankovich-utód állítólag itt kártyázta el minden vagyonát. A kúriát 2007-ben alakították wellness szállodává.
Az éttermek többsége inkább előétellel és nem levessel készült, de azért így is volt négy opció. Ugyan még elég élénken él bennünk a szegedi halászléteszt emléke, de a menüzést a győri La Maréda Étterem győri halászlevével folytattuk, mert érdekelt, hogy mi van még ebben a műfajban. A La Maréda nemzetközi konyhát visz, az étlapjukon a levesek között az általunk kóstolt halászlé nem szerepel, van viszont csirkeramen tojással. Tény, hogy egy ilyen eseményen azért a magyar konyha jobb választás. Mint megtudtuk, az általunk kóstolt győri halászlé valahol a bajai és szegedi halászlé között helyezkedik el, de inkább az utóbbival rokon. Igaz, mint a dunai levek nagy részében, ebben is volt tészta, mégpedig pirított, ami teljesen szükségtelenné teszi, hogy kenyeret fogyasszunk mellé. A bajai és szegedi halászlé között egyébként az a legnagyobb különbség, hogy az utóbbinál először alaplevet készítenek, amit ezután átpasszírozznak, majd így készült lében főzik meg a ponty- és/vagy harcsadarabokat.
Az őriszentpéteri Pajta már szerepelt az őrségi gasztronómiai válogatásunkban, kötelező kör, ha arra jár az ember. Náluk a főételt kóstoltuk meg, vagyis a fogast cukkinivel, almával és hajdinával. Igen, ezzel két kötelező hozzávalót is kipipáltak, az egyik volt ugye az alma, ami egyrészt a köret szerepét töltötte be, másrészt a halszeletet egy almás-uborkás-halleves szósszal öntötték le. A régióra jellemző alapanyag a Pajtánál hajdina lett. Ez a gabonaféle ismerős lehet azoknak, akik a boltban el szoktak kanyarodni az egészségesebb köretek felé. A hajdina (vagy pohánka, hajdina, tatárka, tatárbúza, kruppa, haricska) jellegzetes, erős íze miatt nem lesz mindenki kedvence, de az őrségi konyhának szerves része, így indokolt a választás. Magyarországon valószínűleg a 15. század környékén kezdték el termeszteni, és nagyon sokoldalúan fel lehet használni.
A Pajta külön itallal is készült a rendezvényre, ez volt a petrezselymes almapezsgő, amit távolról, a vakító napsütésben akár levesnek is nézhettek a kedves vendégek (megtörtént eset). Ha valaki a szemével eszik (vagy éppen iszik), gyorsan döntse le az italt, mert a külcsín nagyon mulandó, viszont ez az ízélményen egyáltalán nem ront. A petrezselyem íze hihetetlenül intenzív, az almapezsgő kegyesen átengedi a főszerepet a fűszernövénynek, szóval aki szereti a zöld ízeket, annak érdemes otthon is próbálkoznia ezzel az itallal. Csalni nem érdemes, szárított petrezselyemmel ez tuti biztos, hogy nem működik.
Mi magyarok tényleg elég édesszájúak vagyunk, ugyanis mintha a desszertek fogytak volna a leghamarabb. Fél ötkor a hosszúhetényi Almalombnál már kiírták, hogy az omlós almáspite fahéjas tejszínnel és pirított mandulával elfogyott, a Pajtánál pedig egy vendég kérésére elmondták, ha szeretne enni a tökmagos és fehércsokoládés túrógombócból, akkor még egy órán belül térjen vissza, különben már lehet, hogy nem tudják mivel megkínálni. A mi választásunk a debreceni Ikon édességére esett, mert egyrészt volt benne a kötelező alapanyagból, vagyis az almából, másrészt ki kellett használni, hogy viszonylag még fagylaltbarát volt az idő. Jóval többet kaptunk, mint ami a tájékoztatóban állt, mert igen, volt karamellfagylalt, meg diós morzsa és szabolcsi alma, de az első kanálnál kiderült a trükk, ebben bizony robbanócukorka is van, és ahogyan a mellékelt kép is mutatja, a gasztronómia egyik kedvenc díszítőeleme, az ehető virág sem maradhatott le.
Mi egy óriási pluszpontot írtunk be a titkos összetevő miatt, mert ott és akkor nagyon nem számítottunk rá, és a gyerekkor nosztalgiájánál kevés erősebb mozgatóerő van.
Az Ikon desszertjénél külön kihangsúlyozták, hogy ez szabolcsi almából készül. Szabolcs-Szatmár-Bereg Magyarország egyik legismertebb gyümölcstermesztó régiója, az itteni gazdáknak köszönhetően lett világhírű a magyar alma. A legismertebb fajta a szabolcsi Jonatán volt, amivel sajnos egyre ritkábban találkozni.