A hosszú hetek óta alacsony vízállás egy új sétautat fedett fel a Margit-sziget partján, amit az azt felfedezők már kezdenek szépen kijárni. A nagyrészt kővel kirakott út a sziget kiépített partjának legalsó szintje, mondhatni alapja, ami az éves átlagos középvízszint alatt húzódik körülbelül egy méterrel, az év jelentős részében nem is látható. Ez az Escape Navigator, az Index hétvégi túraajánlója.
Az út most viszont tökéletesen járható, így jó pár hétre megteremtődött a fővárosi Duna-szakasz leghosszabb parti sétánya, aminek egészen közeli, természetes kapcsolata van a folyóval. Ez nemcsak azt jelenti, hogy néhány méterre csobognak az úttól a hullámok, hanem azt is, hogy több ponton szinte a Római-parthoz hasonló kavicsos minifövenyesek tárulnak fel, tiszta, átlátszó vízzel. Az ideiglenes vízparti túraút különleges, eldugott fürdőhelyet, és nehezen elérhető látványpontokat fed fel.
Startpontnak a Margit-hídi bejáró utáni, jobbra eső lépcső az ideális, ahonnan a futók nagy része a futókört kezdi. A közvetlen vízparti túraút azonban a rekortánhoz képest még két emelettel lejjebb van, ahova a bátrabbak egyből a rézsűn ereszkednek le, az óvatosabbak pedig tovább mennek az első levezető lépcsősorig. A köves rézsű nedves, párás, ködös időben nagyon csúszik, könnyű rajta seggre esni - ezt saját példával tudom igazolni.
Ha már lent vagyunk, kezdődhet a séta az Árpád híd irányába. Az első pár száz méter sajnos elég szemetes, főleg italos dobozok és üvegek, valamint csikkek jelzik, hogy esténként sokan leereszkednek a vízig némi bulizásra. A zenélő szökőkút vonalától északra azonban csökken, majd meg is szűnik a szemét.
Az túraút talaja terméskövekből kirakott, fix kőösvény, jobb kéz felé egy-két méter széles hullámtörő-köves sávval. A követ néha elfedi a víz által felhordott homok, amin több helyen már megindult a vegetáció. Egy a sziget közepéből érkező csorgónál kisebb füves rét alakult ki. Az Árpád-hídhoz közeledve egy ponton szélesebben benyúlik a part a vízbe. A sziget keleti oldalán húzódó szakaszt kényelmesen végig lehet sétálni, csak két-három ponton rögzítőkötelei alatt kell átbújni.
Régen a sziget északi csúcsa mellett emelkedett ki a Duna habjaiból az úgynevezett Fürdősziget vagy Feredősziget, egy hosszú homokzátony, amit alacsony vízállásnál száraz lábbal is meg lehetett közelíteni, sőt gyakran teljesen egyesült az anyaszigettel. Valaha ez valódi sziget lehetett, mert találtak rajta egy római kori oltárkövet meg a két partot összekötő fahíd pilléreit. Még az 1820-as években is 1000 lépés hosszú és 100 lépés széles volt, fűzfák nőttek rajta, és a budai német polgárok Badehaufen vagy Badhäufel (Fürdőhalom) néven emlegették. A szigeten különböző hőmérsékletű források voltak, az egyik kőkerettel volt körülvéve s az építmény közepén melegforrás bugyogott. A kénes források gyógyhatását ismerték az emberek, akik évszázadokon át szívesen jártak ki fürödni a kis szigetre. A Feredősziget a Duna szabályozásának esett áldozatul az 1870-es években. (Budapest újság, 1969/4)
A túra egyik legérdekesebb pontja az Árpád-híd alatt, és azon túl, az északi szigetcsúcson van. Az agyaggalamb-lőtérnek használt szigetcsúcs ugyanis normál vízállásnál zárt, nem lehet bejutni. Nem úgy most, amikor a legalsó szinten kényelmesen be lehet sétálni egészen a sziget legészakibb pontjáig, ahol szinte olyan az érzése az embernek, mintha egy óceánjáró orrában állva hasítaná a vizet.
Délnek kanyarodva ráfordulunk a sziget nyugati oldalára. A hídig tartó rövid szakaszon szétlőtt agyaggalamb-cserepek csikorognak a talpunk alatt.
Az Országos Galamblövő Egyesület 1904-ben kapott engedélyt a budapesti polgármestertől, hogy galamblövő teret alakítson ki a sziget északi csúcsán. A pálya és a csinosnak nevezett klubház már április végére elkészült. Az egyesületnek József Ágost főherceg lett a védnöke. Az itt lelőtt több száz élő galambot és gerlét a fővárosi szegények között osztották szét. 1935-ben az állatvédők tiltakozása miatt a pályán már csak agyaggalamb-lövészet folyt. Az utolsó versenyt 1938-ban rendezték a pályán, amit az Árpád híd építése miatt szüntettek meg, 1942-ben már deszkafal kerítette el az építkezés miatt megnagyobbított és feltöltött szigetcsúcsot. A híd szigeti lehajtójában az ÁVH 1950-ben garázst alakított ki, később a létesítmény volt raktár, hídmesterlakás is. A kétezres évek elején Copacabana Beach néven elegáns szórakozóhely működött a szigetcsúcson, ma a bérelhető elektromos golfautókat tarják a helyiségben. Mostanában újra van lövészet is, de volt a hetvenes-nyolcvanas években is egy darabig.
Az Árpád-híd alulról elég félelmetes, folyamatosan csattognak rajta az átszáguldó teherautók. Innen kényelmes, homokos-füves sétaút húzódik hosszan egy újabb, mélyebben a vízbe nyúló, majdnem félszigetszerű partrészig. Besétálva 4-5 méter széles természetes strandot találunk, kavicsos fövennyel, átlátszó, tiszta vízzel. Nyáron, ilyen vízállásnál térdig különösebb veszély nélkül be lehet gázolni, novemberben ez már nem tanácsos.
Tovább haladva, a Palatinus strand északi felével egyvonalban a partfalból kifolyócsőn csorog a tiszta víz. A víznek gondos kezek régebben kis medencét kerítettek el, amiben akár meg is lehetne mártózni. De a kővel kirakott medence belseje a kristálytiszta víz alatt zöldesen nyálkás, valószínűleg eléggé csúszik, és a víz hőfoka is hideg, ezért a fürdőruha a hátizsákban marad. De nem sokáig.
Úgy kétszáz méterrel feljebb, a Palatinus télen is nyitva tartó, külső meleg vizes medencéjével egyvonalban újabb kifolyócső okádja magából a vizet. Az ide önzetlen, ismeretlen kezek által kiépített medence újabb, valószínűleg később rakták ki.
A Palatinus strandfürdő júniusban volt száz éves, ez volt a főváros első szabadtéri fürdője. A strand a húszas években három medencével és egy dunai kosaras uszodával rendelkezett. A nagymedence több mint 5000 m²-es vízfelületével Európa legnagyobb strandmedencéje volt. Medencéit kénhidrogénes, gyógyhatású termálforrások táplálják. Nevét a sziget egykori tulajdonosáról, József nádorról kapta, ugyanis a palatinus latinul nádort jelent.
Ezt már muszáj volt kipróbálni. A vetkőzés-öltözés a hideg kövön kissé körülményes, de ha már bent vagyunk a vízben, nagyon kellemes. A kiömlő termálvíz 40 fok meleg lehet, a kirakott, finomsóderes aljazatú kőmedencében teljesen tisztán buzog és hömpölyög. Olyan az érzés, mintha egy természetes jakuzziban üldögélnénk, 40-50 centivel a Duna vízszíne felett.
A fürdőmedence a futók és sétálók által használt fenti útról, futókörről egyáltalán nem látható. Rejtettségének köszönhetően valószínűleg nem sokan tudnak róla, erről tanúskodik, hogy környékén alig van szemét. Nyilván magasabb vízállásnál ez a különleges lehetőség is eltűnik.
A fürdő után a Margit hídig tartó szakaszon egy úszó evezős bázis és és egy másik úszómű rögzítőköteleit kell még kerülgetni. Fent már látszanak néha a futók, mögöttük pedig a sportuszoda épületének, majd az Úttörő Stadionnak a körvonalai. Kevesen tudják, de a két sportlétesítmény közé a hetvenes években majdnem egy 80 méter magas szállót építettek, a Duna fölé kinyúló első emeleti résszel.
A Palatinus fürdő-szálló. A Belkereskedelmi Minisztérium az 1960-as évek végén adott megbízást a Középülettervező Vállalatnak egy, a Margitszigeten telepítendő szálloda tervezésére. Felépítésének helyéül az Úttörők Sporttelepe és a Nemzeti Sportuszoda közötti területet jelölték ki. A 24 emeletes, 400 szobás, széles hasáb alakú szálloda magassága 78 méter, beépített alapterülete 3790 négyzetméter lett volna. Végül szerencsére nem épült meg. (Budapest újság, 1969/6)
A hídhoz közelítve a hídköz íve alól fokozatosan kibukkan a távolban a Mátyás-templom tornya, a Budai Vár kupolája, majd legvégül a Gellért-hegy a Szabadság-szoborral. A sziget déli szigetcsúcsa nem annyira látványos, mint az északi, mert elállja a kilátást a Margit híd hatalmas központi pillére. Most egészen a pillérig, sőt annak lába mellett egy kicsit még beljebb be lehet menni a Duna-mederbe.
A csúcsnál visszafordulva északnak ismét népszerű partszakasz kezdődik, ez a sok szétszórt szemétből megállapítható. Innen mintegy kétszáz métert megtéve vissza is érünk a kiindulóponthoz.
A túraútvonal hossza a GPS-track alapján 5,9 kilométer, azaz 600 méterrel hosszabb, mint a szigeti futókör, mert kijjebb is húzódik, és nem vágja le az északi szigetcsúcsot. A túrát kényelmesen, nézelődve bő két óra alatt le lehet sétálni. Érdemes strapabíró cipőben, kényelmes öltözetben nekivágni.
A szemét csak néhány ponton zavaró, mivel elképzelhető, hogy a Duna alacsony vízállású időszakai a jövőben egyre hosszabbak lesznek, érdemes lenne számolni ezzel az úttal is a szigeten, és jobban takarítani. Ilyen különleges, központi elhelyezkedésű, közvetlen vízparti, hosszú, látványos panorámával kísért körsétánya valószínűleg a világ egyetlen városának sincs.