Klasszak a fenntartható módon előállított, zöld használati tárgyak, csak miközben ezeket vásároljuk, sokszor elfeledkezünk arról, mivel is ártunk legkevesebbet a környezetünknek. A legtöbb esetben ugyanis azzal kíméljük az élőhelyünket, ha nem cseréljük újra a régi dolgainkat. Még akkor sem, ha az az új, valami nagyon öko-bio csoda. Ugyanis, ha nincs csere, nincs fölösleges hulladék, nyersanyag- és energiafelhasználás, szállítás stb.
Egy épület esetében ez halmozottan igaz. Elég csak fejben végigfutni azon, mi minden keletkezik egy bontás során, hova kerül az ott képződött törmelék, honnan és hogyan teremtik elő az építőanyagot az új „zöld” ház felhúzásához, és az miként jut el az építési területre. Már csak ezért is nagyon izgalmas a nemrég átadott Vizafogó Óvoda, ahol a korszerűtlen panelovit nem bontották el, hanem kibővítették és újjávarázsolták.
Meg még nagyon sok minden más miatt is.
Az Archikon elég nagyot megy mostanában Budapesten: az ő terveik szerint újították fel a Párisi udvart és az Olof Palme-házat (amelyről hamarosan bővebben is írunk), és ők tervezték a nyáron átadott pesterzsébeti strandot is. A 13. kerületben sem ez a ház az építésziroda első munkája: több önkormányzati megrendelésük között az óvodaépítések kapták a legnagyobb visszhangot. A Meséskertet, mely felülről egy hatalmas formaválasztó játékra hasonlít, a közönség és a szakma is nagyon szerette. Én is.
Az új óvodájuk pedig már akkor nagyon tetszett, amikor még csak maketten láttam, és nem is tudtam, hogy egy újrahasznosításról van szó. Lássuk, mi volt a kiindulóhelyzet!
A Vizafogó panelházai abban az időben épültek, amikor már (újra) ésszel tervezték a lakótelepeket: hagytak helyet sétányoknak, parkoknak, okosan, logikusan helyezték el az épületek közt az iskolát, óvodát, bölcsődét. Sok szempontból igényesebb a környezetük, mint mai – lakóparkoknak nevezett – lakótelepeken.
A hetvenes-nyolcvanas években épült óvodák azonban gyakorlatilag csak csoportszobák sorai voltak, amiket keskeny folyosók kötöttek össze.
Ezeken kívül csak szűk öltözőket, semmivel sem tágasabb mosdókat, és néhány más szükséges helyiséget („tartózkodókat”) tapasztottak hozzájuk. A gyerekek idejük nagy részét a termekben töltötték, azon kívül nem is nagyon lehetett máshol lenni.
Akinek a gyereke ilyen típusú óvodába járt, biztos emlékszik rá, milyen szülőként szorongani az öltözőszekrényeknél, vagy mennyire körülményes várakozni a szűk folyosókon – pláne, ha jobb híján ott próbálnak valami kiállításfélét berendezni az ovisok alkotásaiból.
Egy mai óvodában sokkal fontosabbak az egyéb terek. Mint ahogy a szülőkkel együtt töltött idő is, akár érkezésről, akár elválásról, akár közös programokról van szó. A nevelésben is nagyobb hangsúlyt kap az öltöző, a mosdó. De legalább ilyen fontos, hogy az óvópedagógusok is megfelelő munkakörülmények között dolgozhassanak.
A szóban forgó épület eredetileg két kétszintes tömbből állt, amiket egy központi rész kapcsolt össze. A tervező Nagy Csaba, Pólus Károly és Tőrös Ágnes a régi összekötő részt elbontotta, és egy új kétszintes elemmel váltotta ki. Itt kapott helyet a kényelmes, világos lépcsőház az új aulával. Igen, az óvodáknál épp úgy eltűnt az aula a szocializmus alatt és a rendszerváltást követő években, ahogy mondjuk a társasházaknál is. Pedig egészen más érzés megérkezni egy ilyen térbe gyermeknek, szülőnek, óvónőnek egyaránt, mint egyből egy szűk folyosóra belépni az utcáról.
Az igazi tágasságot azonban nem ez adja, hanem az, hogy megtoldották az épületet a kert irányába, úgy egy fél csoportszobányival. Ennyivel „hátrébb tolták” a szobákat is, így rengeteg hely szabadult fel. Többek közt a világos, tágas öltözőknek, mosdóknak. Kaptak teakonyhát az óvónők, lett hely speciális foglalkoztatóknak is. A megnyúlt tömbök között egy kis nyitott átrium jött létre középen, ahol kerti tavacska kapott helyet. Felette fahíd ível áll, benne pedig halak úszkálnak. Gyerekként rajongtam az ilyenért, nehezen lehetett kirobbantani mondjuk az Úttörő Áruház teknősei mellől.
Itt ráadásul a víznek és a halaknak kiemelt szerep jut. Nem véletlenül jelennek meg az udvaron, vagy épp az aulában egy akváriumban. A városrész és az óvoda neve ugyanis onnan ered, hogy a Dunának ezen a szakaszán évszázadokon át fogták egy ősi módszerrel, cégével a vizákat. A Vaskapu-szabályozás után nem tudtak többé feljönni a Fekete-tengerből a több száz kilós halak ívni, így eltűntek a Dunából.
Emléküket őrzi a városrész neve, meg persze a Vizafogó Óvoda.
Többek közt azzal is, hogy kiemelt szerep jut benne a folyó élővilágának: a csoportok például mind őshonos magyar halak nevét viselik, a kölöntétől a bodorkáig.
A zöld gondolat, a természet védelme nem csak ebben jelenik meg. Számos eleme van a fejlesztésnek (mondjuk a szürkevíz felhasználása), amely önálló jogon is „zöld”, és nem csak azért, mert egy újrahasznosított épületről van szó.
Ez is nagyon szép lenne mind, de a leglátványosabb fejlesztés, amibe rögtön beleszerettem, az a kétszintes, fedett terasz. Már a Meséskert óvoda is azzal vált ismerté, hogy mennyire ügyesen oldották meg a játszótér elhelyezését. Ott – mivel kevés hellyel kellett gazdálkodni – a kert mellett a tetőn alakítottak ki egy fedett, de oldalról szellősen nyitott játszóteret.
Az óvodának korábban már volt kertkapcsolata: egy műanyag hullámlemezzel fedett terasz, mely természetesen egyszintes volt, így csak a földszinti csoportszobáknak jelentett közvetlen kertkapcsolatot. A bővítés után új terasz épült, ezúttal azonban már kétszintes, szép faszerkezettel és olyan rácsfelületekkel, amelyek izgalmassá, mozgalmassá teszik az egészet.
Olyan hangulata van, mint egy kilátónak, vagy mintha egy erdei játszóházba lépne be (vagyis ki) az ember, és tulajdonképpen az is. A terveken szerepelt egy terasztetőről belógatott hinta is, de az még nem volt kész ottjártunkkor. Működött viszont a hatalmas csőcsúszda, mely az első szintről vezet le az udvarra. Milyen pompás megoldás, pedig mennyire magától értetődő. Sorba álltak érte a gyerekek, mert bár van „rendes” csúszda is az udvaron, mennyivel izgalmasabb ugye, az óvoda teraszáról lecsúszni!
Ha valami nem tökéletes, az itt-ott a kivitelezés. Vannak részek, amiket szebben is meg lehetett volna csinálni, de azért senki ne egy Várkert Bazárra gondoljon, csak mondjuk arra, hogy a vakolatot mutatósabban is fel lehetett volna vinni.
Ezzel együtt, kifejezetten jó ránézni, és úgy képzelem, használni is öröm lesz. Elég fontos, hiszen könnyen lehet, hogy az óvodások itt hallanak először kölöntéről, és itt találkoznak először egy igazán jól átgondolt, kortárs építészeti alkotással.
És persze lehet, hogy a szülők is.
Érdekel az építészet? Kövess Facebookon és Instagramon!