Hiába belváros, néhány éve még sivár barnaövezet volt ott, ahol most Helsinki új turistaszenzációja áll. Az Oodi Könyvtár épülete a Központi pályaudvar és a Finlandia-palota között óriási hajót formáz, fent csupa üveg, lent a mérete ellenére is barátságos természetes faborítást kapott, előtte az új parkban könyvtári kölcsöncuccal gördeszkáznak és kosaraznak. Letisztult formák, kimaxolt funkcionalitás, csúcsra vitt közösségi tervezés, és nemhiába: az eredmény napi 10-20 ezer látogató, a bejárati ajtó alig bírja a reggeltől este tízig áramló tömeget, és igen, mindez egy könyvtárban, ami néhány hónappal a megnyitása után máris Finnország új ikonikus épülete lett.

A legfeltűnőbb az a zsibongás, ami nagyon távol van a közép-európai könyvtárlátogató ósdi berögzüléseitől, például attól, hogy a könyvtárban mindenekelőtt csendben kell lenni, és a legfontosabb, hogy ne zavarjuk a többi olvasót, és lehetőleg a könyvtárosokat sem. Az Oodi Könyvtárban valójában nem is olvasókról beszélnek, inkább fogyasztókról, a szolgáltatásokat igénybe vevőkről, vagy leginkább csak állampolgárokról. Az intézmény messze jóval túl van azon, hogy könyvek tára legyen, és egy főváros központi könyvtárához képest nincs is belőlük igazán sok. Egyszerre nagyjából csak százezer kötet van bent, de ebben a tekintetben is folyamatos a pörgés: a városi könyvtárak között folyamatosan áramlik az 1,7 milliós állomány.

Könyvtárközi kölcsönzés persze nálunk is létezik, Finnországban azonban az nem egy extra, amiért az olvasónak perkálnia kellene, itt felesleges előre megnézni, hogy a fiókkönyvtárak közül éppen hol van bent egy szabadon kölcsönözhető Kurázsi mama. Helsinkiben a könyveknek nincs állandó helye, vissza lehet őket vinni bármelyik könyvtárba, ki lehet őket kölcsönözni bárhonnan, amiért ugyanúgy nem kell fizetni, mint szinte semmilyen más könyvtári szolgáltatásért sem.

Az Oodiba bárki ingyenesen beiratkozhat, és gyakorlott magyar látogatóként különösen felfoghatatlan, hogy a késedelmi díj is csak jelképes: napi 20 eurocent, ami az >5 eurós sörök világában egy vicc, a jelek szerint mégsem omlik össze a rendszer, ahogy minden közép-európai számítás szerint kellene. Nem csak könyvek vagy CD-k, DVD-k érhetők el térítés nélkül, ugyanúgy lehet gördeszkát, korcsolyát, rollert is kölcsönözni.

Az Oodi nem annyira könyvtárra hasonlít, mint inkább egy full extrás, a legkülönbözőbb lakossági igényeket kielégítő, mindenki számára szabadon elérhető közösségi térre, ami a szolgáltatások egészen másfajta felfogásáról árulkodik, mint amit a hagyományos intézményi logikák diktálnának.

Az új központi könyvtárat nem egészen egy éve, Finnország önállóságának centenáriumára adták át 2018 decemberében, de a tervezés egy évtizeddel korábban kezdődött. Méghozzá teljesen közösségi alapon, a könyvtárhasználók és a városlakók aktív bevonásával, és ez itt nem csak a szokásos kötelező kört jelenti, amit szeretnek gyorsan letudni. Éveken át tartó ötletbörzék, fórumok, workshopok, rendszeres találkozók a könyvtárhasználók és a szakértők között, 2300 begyűjtött ötlet, komolyan végiggondolt, valósággá csiszolt felvetések, amik a „szolgáltatási design” jegyében az egész tervezési folyamatot alapjaiban meghatározták.

Abból indultunk ki, hogy mire van igazából szüksége az embereknek, ezt akartuk a legkülönbözőbb módokon megtudni és kitalálni, hogy pontosan milyen szolgáltatások kapcsolhatók hozzájuk. És most elég nagy a lelkesedés, hogy tényleg azok valósultak meg

– büszkélkedik a világ legjobbnak választott könyvtárának igazgatója, miközben körbevezet az épületben. Éppen a varrórészleg mellett sétálunk el, a könyvtári varrógépeken (természetesen ezek is ingyenesek) most éppen két fiatal nő, egy talán iráni származású házaspár és egy idősebb férfi dolgozik, és arról beszélünk, a könyvtárosokat is meglepte, hogy főleg fiatalok akarnak varrni. Mellettük a vinilnyomón két srác az éttermük kirakatára készít feliratot, egy harmadik egyedi feliratú pólót hőnyomózik a barátja szülinapjára.

„Nagyon nyitottak voltunk az új technológiákra, és ezek itt majdnem mind ingyenesek” – mondja Anna-Maria Soininvaara igazgató, miközben a lézervágók és a 3D nyomtatók mellett haladunk az üvegfalú privát videojátékszobák felé. Playstation, Nintendo Switch, Xbox, van retró Super Nintendo is óriásképernyővel, ezekre ugyanúgy elő kell jegyezni, mint a profi hang- és videóstudióra. Utóbbiakból kilenc van, de a nagy kereslet miatt két hetet is kell rájuk várni, utána viszont egy kezdő együttes ingyen veheti fel az albumát stúdiókörülmények között, és persze a saját podcastadás is tökéletesen kivitelezhető.

Mégsem minden a kütyükről szól, bár eleinte úgy tűnt, ezekre lesz a legnagyobb igény. „Amikor elkezdtük 2008-ban a közös gondolkodást, még egy másik időszak volt. Mindenki hatalmas képernyőket akart, folyamatosan pörgő videókat az épület falán, éljen a digitalizáció. Hamar kiderült azonban, hogy az emberek igazából ennél sokkal fenntarthatóbb épületet szeretnének, nem olyasmit, ami egy év alatt kimegy a divatból” – meséli Anna-Maria, amikor arról kérdezzük, milyen bizarr ötletek jöttek az ötletelésnél.

Az Oodi augusztus végén a világ legjobb közkönyvtára lett az IFLA döntése alapján, a könyvtárak nemzetközi szövetsége a közösségi kialakítást, az építészeti értékeket és az új szolgáltatásokat emelte ki a díjjal kapcsolatban. Már az épület külseje is a fenntarthatóságot hangsúlyozza. A három fiatal finn építész által alapított ALA építésziroda (ők most a Helsinki reptér és a Lyoni Egyetem bővítésén dolgoznak többek között) által tervezett, hajó formájú épület a nagy üveg- és acélszerkezettel, a homlokzat faborításával egyszerre letisztultan funkcionalista és otthonosan barátságos. A hatalmas, szintén faborítású teraszról olvasgatás, kávézás és sütizés közben a finn parlamentre látunk rá, kicsit jobbra a Finlandia-palota, a finn modernista nagyágyú Alvar Aalto mesterműve.

Mielőtt megépült a könyvtár, itt, a központi pályaudvar mellett egy lerobbant régi áruház, parkoló és rakodótelep volt. Ez volt az egyetlen nagy, önkormányzati tulajdonban lévő beépíthető terület a belvárosban, és az Oodi Könyvtár önmagában is rögtön turistavonzó attrakció lett.

A decemberi nyitás óta már 2,6 millió látogatójuk volt. Egy átlagos napon ez 10 ezer embert jelent; a déli bejáratot máris bővítik, mert nem bírta a forgalmat. A könyvtárak sok országban egyre üresebbek, de Finnországban ez nem jellemző. Egy 2016-os nemzetközi kutatás szerint ők a világelsők olvasásban, a könyveladások a digitalizáció ellenére is nőnek, az átlagfinn pedig évente 15 könyvet kölcsönöz ki a könyvtárakból, ami szintén rekord.

Mi finnek szeretünk olvasni, talán a hosszú tél miatt, talán mert állítólag szégyenlősek vagyunk

– somolyog Anna-Maria Soininvaara. Az új könyvtárban hagyományos könyvtári térre viszont inkább csak a „könyvmennyországnak” nevezett harmadik emelet emlékeztet. Ez egy nyugodtabb rész, de itt is van középen egy kávézó, mellette családi és gyereksarok, egy elég csábító körberohangálós őrjöngővel.

A két alsó szint sokkal inkább egy jól kitalált multifunkciós közösségi központra emlékeztet. A tágas belépő térben nagy kávézó-étkező, mellette művészmozi és gyermekfoglalkoztató, az első emelet pedig kifejezetten találkozó- és hobbihely. A nagy, kényelmes üldögélőket gimisek, nyelvtanulók, telefonjukat töltögető turisták, randizók és a valamelyik futó projektre érkezők töltik meg, a workshopokban éppen nyugdíjas kézműves klub és valamilyen szerepjáték megy, az üvegfalú minitárgyalók többsége is foglalt.

„A tanulás nem csak könyvekből, hanem csinálva, tevékenykedve történik, a digitális készségeket sem lehet előadásokból megtanulni, ki kell próbálni” – hangsúlyozza a könyvtár vezetője. A Helsinki városi könyvtárhálózat mindig is innovatív volt, de az Oodi annyira elüt a hagyományos könyvtárfelfogástól, hogy még itt is sok kritika érte. “Azt mondták, minden szép és jó, de ez már valami más, nem könyvtár” - idéz fel az igazgató néhány reakciót, és gyorsan megnyugtat, hogy ők mindenben megfelelnek az új finn könyvtári törvénynek, csupa olyan szolgáltatást nyújtanak, ami abban is benne van.

Éppen egy méretes, felcicomázott óriásbogárt szemrevételezünk, mint kiderül, ő személyesen Gregor Samsa, átváltozás után; a mobil robotrovart a könyvtárosok készítették a 3D nyomtatóval. Ebbe a terembe most teszik fel a használati utasításokat, ezeket az eszközöket is szabadon, különösebb ellenőrzés nélkül használhatja bárki.

Szívesen segítjük a látogatókat, de alapesetben nem a könyvtárosok szolgálják ki őket. Inkább mindenhez hozzáférést adunk. A gépek nem olcsók, de a munkatársak munkaideje még drágább

– mondja az igazgató. A könyvtárosok egyébként Finnországban sincsenek anyagilag nagyon eleresztve, 2700 eurós (900 ezer forintos) átlagkeresetükkel a rosszul kereső diplomások közé tartoznak Helsinkiben. A központi könyvtár működésére viszont évi 3,5 millió eurót (1,1 milliárd forint) ad a város, ami ott sem kevés, az észak-európai könyvtárak sikere elképzelhetetlen lenne enélkül.

A „könyvtár, mint találkozóhely” jegyében, trendi észak-európai közintézményként az Oodi természetesen hangsúlyozottan befogadó, ahol mindenkit örömmel látnak a hajléktalantól a számítógéppel ismerkedő nyugdíjastól az egyetemi tanárig. Mint a legtöbb intézménynek, korábban nekik is két külön szabálygyűjteményük volt: egy az olvasóknak és egy másik, részletes munkaköri és szervezeti leírás az ott dolgozóknak. Ma már csak egy van, ott lóg a falon, és a lehető legegyszerűbben foglalja össze az alapelveket: szólásszabadság, diszkriminációmentesség, esélyegyenlőség, egymás tiszteletben tartása, és ökölszabályként nagyjából minden más megengedett.

Ki szabad vinni a könyveket a teraszra is, lehet a könyv fölött kávézni, összemorzsázhatom a lapokat? Hol a határ? – próbálkozom még erőtlenül egy sokadik, itt nagyon 20. századinak számító kérdéssel.

Ugyan, megszoktam, minden külföldi ilyeneket kérdez

- válaszolja az igazgató. "De Finnországban ez teljesen normális. Ha az emberek kikölcsönöznek és hazavisznek egy könyvet, akkor sem megyünk utánuk, hogy ellenőrizzük, mit csinálnak vele. Otthon is lehet kávézni egy könyvvel, akkor egy könyvtárban miért ne lehetne?”

(Borítókép: Kuvio / Oodi)