Sokan vannak úgy Budapesten, hogy ha szép régi építményekre gondolnak, a temető valahogy nem jut az eszükbe. Pedig a Fiumei úti sírkertben akad számos kiemelkedő építészeti alkotás, melyek közül az egyik legimpozánsabb most visszanyert valamennyit régi szépségéből. Az úgy nevezett északi árkádsorról, s kiváltképp annak az egyik kupolájáról van szó. Na de hogy kerül egy árkádsorpár egy sírkertbe?
A középkorban még a templomokat vették körbe a temetők. Ma már nehéz elképzelni, de amíg például Buda városa nagyjából egyet jelentett a mai Várral, épp ilyen temető volt a Mátyás-templom körül is. Ezekben
a falak melletti sírhelyek voltak a legértékesebbek, oda temetkeztek a legelőkelőbb városlakók.
Na persze a legeslegelőkelőbbek sírja a templomban volt.
Idővel a temetők kikerültek a városok szélére, ami Pest esetében a mai Ferencváros, Józsefváros és Terézváros területét jelentette. Aztán, ahogy tovább növekedett a település, még nagyobb helyre volt szükség, ezért nyitották meg 1849-ben a Fiumei úti sírkertet. Persze akkoriban nem így hívták, hanem Neuer vagy Kerepescher Friedhofnak.
Az igazán értékes helyek továbbra is a temető fala mellett voltak – ott van ma is például Vörösmarty Mihály sírja –, akinek pedig igazán jelentős emléket akartak állítani, annak mauzóleumot építettek. Aztán persze elfogytak a fal mellett a helyek, és ekkor találták ki, hogy ilyen falat akár építeni is lehetne, függetlenül attól, hogy kerítésként is funkcionálnak-e vagy sem.
Temetői árkádsorokat először Olaszországban kezdtek építeni, de nem sokkal később egész Európában népszerűvé váltak. Nem csak elegánsak, de praktikusak is voltak, hiszen a tető védte a sírokat az időjárás viszontagságaitól. A Fiumei úti sírkertet már 1885-ben dísztemetővé nyilvánította a főváros, szóval egyértelmű volt, hogy ide csak valami impozáns megoldás kerülhet. A temető főútjának két oldalán szimmetrikusan, egy-egy 85 méter hosszú, 14 méter széles, 4 méter magas építményt emeltek. Ez lett az Árkádsor.
Teljesen csak 1908-ra készült el, de már közben megindult a temetkezés a sírboltokba. A különös építmények út felőli oldalán díszes oszlopsor van – olyan mint egy elegáns tornác –, ám igazi ékességük a két-két kupola. Ezekbe ugyanis egy-egy, ötven négyzetméteresnél is nagyobb mozaik került. Mindegyik Róth Miksa műhelyében készült, így harmonizálnak egymással, bár valójában stílusuk igen eltérő, mivel mindegyiknek más volt a tervezője. Körösfői-Kriesch Aladár mozaikja (Krisztus feltámadása) például igazi szecessziós remekmű, amelyen nem csak népi motívumok, de egy kalotaszegi stílusú, stilizált város képe is megjelenik. Stein János Gábor ugyanakkor mestere, Lotz Károly modorában dolgozott, műve, Az utolsó ítélet bármelyik korabeli, historizáló templomunkat díszíthetné. A harmadik kupolamozaik Dudits Andor munkája (Krisztus siratása), a negyedik (A Szentlélek eljövetele) alkotója ismeretlen. A legtöbben Kölber Dezsőre vagy Vajda Zsigmondra gyanakodnak.
Az új építmény az egész temető szerkezetét átformálta. Míg azelőtt a Deák-mauzóleumhoz vezető sétány volt a sírkert főtengelye – az azt szegélyező platánsor ma is emlékeztet erre –, az árkádsorokkal új főút született. Az újdonságnak számító, elegáns temetkezési helyszín rögtön népszerű lett, pedig igen drágán kínálták a helyeket. Elsősorban gazdag polgárcsaládok temetkeztek ide. Számos olyan névvel találkozunk, amelyek ismerősek lehetnek a magyarországi kapitalizmus felvirágzásának idejéből.
Itt van a Városliget két leghíresebb vendéglős dinasztiájának – a Wampeticsek és a Gundelek – síremléke, a gyógyszergyár-alapító Bayereké vagy épp a Jungfer családé.
Az utóbbi névbe nagyon hamar belebotlik mindenki, aki Budapest épített örökségével foglalkozik, hiszen a korszak minden jelentős épületén megtalálhatók a Jungfer-vasmunkák, az Operaháztól az Országházig.
A számos híresség között építészek is akadnak. Itt vannak eltemetve a Hudetz család tagjai, akik a századfordulón a fél historizáló Budapestet felépítették (nem keverendők össze Sanghaj világhírű magyar építészével, Hudec Lászlóval), és Paulheim József, akinek a tervei szerint kiépült az ó-mátyásföldi villatelep java. Alpár Ignác sírja is a két árkádsor közt emelkedik, emlékművét három jelentős épületének domborműve díszíti: ott a ligeti Vajdahunyad-vár, a Nemzeti Bank és a Tőzsdepalota.
Érdekesség, hogy a közelben nyugszik az árkádsorokat tervező Gerle Lajos is. Eredetileg a sírkert egy távolabbi pontján temették el, de később áthelyezték egy olyan helyre, ahonnan épp „rálát” főművére. Az árkádsor képe van belevésve márvány sírkövébe is.
Az itt nyugvók közt egyértelműen Görgey Artúré a legnagyobb név. Vitatott megítélését jól szimbolizálja a sírja is. Igen előkelő helyen nyugszik: a főváros által felajánlott, 600 korona értékű díszsírhelyet a család visszautasította, és egy kétszer annyiba kerülőt választott az árkádsor egyik kupolája alatt. Ugyanakkor sokáig csak egy fejfa jelölte sírját, melyet később is csak egy puritán vaskeresztre cseréltek. Ez van ott mind a mai napig.
Persze a legtöbbek síremléke nem ilyen egyszerű: a kor számos jelentős szobrászának megtalálhatjuk itt az alkotásait Zala Györgytől Róna Józsefen át Ligeti Miklósig.
Az árkádsorok már a világháborúban is megsérültek – egy aknatalálat több síremléket is elpusztított –, ám igazán a felújítás hiánya rontott az állapotukon. Építésüket követően a 70-es évekig kellett várni az első jelentős felújításra, de ez sem oldott meg minden problémát. Az északi szárny bejárathoz közelebb eső kupolája – a Dudits-kupola – statikailag meggyengült, több helyen darabokra tört, alighanem még a világháborús sérülés eredményeként. Attól kellett tartani, hogy a mozaik is teljesen el fog pusztulni, ha nem avatkoznak közbe.
Az elmúlt három évben a restaurálást végző Reneszánsz Kőfaragó Zrt.-nek és a ForLana Flow Kft.-nek sikerült helyrehozni az északi árkádsor jelentős részét: az építmény tetőzetét rendbe hozták, a kőfelületeket megtisztították, és ahol kellett, kicserélték a több száz kilós elemeket. A legtöbb látogató számára az első mozaik idén márciusra befejeződött megújulása a leglátványosabb. Ez a legkritikusabb állapotba került, Dudits Andor tervezte, Krisztus siratása. A kupolából néhány éve már fácskák nőttek ki, a Köztérkép 2012-es galériáján látszik, hogy a képet már akkor is széles repedések barázdálták. Nem attól kellett félni, hogy lepotyognak a mozaikelemek, hanem hogy hatalmas darabokban hullik le az alkotás nagy része.
A helyreállítás első lépése az építmény kiszárítás volt, enélkül ugyanis semmi értelme nem lett volna restaurálni a mozaikot. A kupola falaiba összesen kétszáz fűtőpatront fúrtak be, amelyek működését egy számítógépes rendszer szabályozta, amíg valamennyi nedvességet nem sikerült eltávolítani. Ezek után kerülhettek helyükre a muránói üvegelemek.
Bár a Dudits-kupola már teljes szépségében pompázik, az északi árkádsor másik kupolája jelenleg is fel van állványozva: itt még zajlik a kiszárítás, hogy hozzá lehessen fogni a Szentlélek eljövetele mozaik restauráláshoz. A déli árkádsor két mozaikja ma is szomorú látványt nyújt. Bár nincsenek annyira rossz állapotban, mint amilyenben a megmentett Dudits-alkotás volt, azért szemmel láthatóan rájuk férne a restaurálás.
Az északi árkádsor megújulása mindenesetre reményt keltő, a tervek szerint ezekre is sor kerül az elkövetkező években.
Borítókép: A rekonstruált Dudits-mozaik. Fotó: Bődey János / index.hu. A cikk elkészítéséhez az Árkádsorok – NÖRI Füzetek 22. című kiadványt használtam fel.