Ha van kulturális örökség, amit még a modern építészetnél is mostohábban kezel az utókor, akkor az a 20. század második felének ipari építészete. Nem elég, hogy modernek ezek a házak, de még koszosak, lepusztultak, ezerszer toldott-foldottak is. Legtöbbjüket megépültükkor sem tartották sokra: eszközök voltak, amelyek gyorsan elavuló technológiákat szolgáltak ki. Sokan ma is csak a környezetpusztító létesítményt látják bennük, egy letűnt, sötét kor emlékeit. Pedig számos ipari épületben rengeteg ötlet, szellemesség, sőt, szépség lakozik.

Hogy mennyire kívül esik ez a hatalmas birodalom nem csak a laikus közönség, de még az építészszakma érdeklődési körén is, azt Haba Péternek a Terc Kiadónál megjelent, Magyar Ipari Építészet 1945-1970 című könyve igazolja legszebben. A hatalmas örökségnek csak egy részét tárta fel ezzel a jókora könyvvel, de még itt is gyakorlatilag úttörő munkát végzett: számos olyan adatot, képet, tényt és összefüggést mutat be, amiket senki korábban. Elképesztő, hogy milyen keveset tudunk erről a világról. Ki gondolná, hogy mondjuk Budapesten vannak olyan, háztömbnyi épületek, amelyeknek nem ismerjük az építészét, pedig nem több száz éve, csak néhány évtizede épültek.

A vaskos kötet leginkább kézikönyvnek nevezhető. Nem pusztán adattár, amely felsorolja a korszak fontos alkotásait – bár ha csak ennyit tenne, az is nagy dolog lenne. A példákon keresztül bemutatja, hogyan működött akkoriban az ipari építészet, az építőirodák – mindenek előtt az IPARTERV –, sőt maga az ipar is. Érdekes következtetési láncok bontakoznak ki: hogyan és miért került előtérbe egy-egy iparág; annak milyen technológiai követelményei voltak; arra milyen válaszokat adott az építőipar; s végül azt miként tudták „épületre váltani” az építészek.

A könyv elsősorban nem laikusoknak szól. Bár jó lett volna olvasni az egyszerű városnézők szempontjából is parktikus dolgokat, hogy mondjuk melyik házzal mi történt, pontosan hol találhatók stb. Ám érthető, hogy mindez meghaladta volna ennek a kötetnek a terjedelmét, és a szerzőnek nem is ez volt a célja. Viszont olyan hiánypótló alapmű született, amely a későbbiekben megkerülhetetlen lesz, bárki is akar majd a korszak ipari építészetével foglalkozni.

Ez persze nem jelenti azt, hogy száraz szakkönyvről van szó. Haba Péter Szegő Györggyel írta meg a 111 év, 111 híres ház, 150 építész című könyvet, mely régóta nagy kedvencem, örök hivatkozási alap számomra. Bár most egészen más műfajról van szó, ez sem kevésbé izgalmas. Aki magolt már unalmas tankönyvekből, annak felüdülés lesz ennek az olvasása. A kiadvány további értékét jelenti a roppant képanyag: tervrajzok, ábrák, archív fotók, melyek egy részét még nem publikálták korábban.

Az alábbiakban, a könyvben található 1266 illusztráció közül kiválasztottunk párat, amelyek bepillantást engednek ebbe a csodálatos világba.

Köszönjük a (Modern) (Ipari) Építészetért Alapítványnak, hogy lehetővé tette a képek bemutatását. A borítóképen a Ganz-Mávag Mozdony-, Vagon- és Gépgyár Diesel hajtóműgyárának szerelőcsarnoka látható (Budapest, Kőbánya, tervezők: Horváth Csongor, Vince Pál, Menyhárd István, 1961-1963 körül). Az épületben jelenleg a 35-ös kisáruház nevű kínai piac működik.