A kevés olyan kurzusokon és világnézeteken átívelő egyetértés létezik Magyarországon, mint hogy minden épület, amin nincs legalább egy puttó vagy balusztrád, az ronda, és le kell bontani. Ennek a közmegegyezésnek sorra esnek áldozatául remek, leginkább 60-as, 70-es évekbeli, betonból készült épületek. A köznyelv azzal menti a pusztítást, hogy nem bírja a szocreált, ami annyiban fontos, hogy ezek a házak a legritkább esetben szocreál stílusúak.
A szocreál ugyanis nem a szögletes formákat és a betont jelenti, hanem az 50-es éveknek azt a hamis historizálását, a modern formákra aggatott történeti stíluselemeket, ami inkább a jelen kurzus építészeti ideáljához áll közel. Annyi a különbség, hogy most nem modernista formákra ragasztanak timpanonokat, hanem high-tech betonépítményeket borítanak be álrégi girlandokkal, ahogy az a Budai Várban zajlik éppen.
A Vár annyiban jön képbe, hogy itt áll az a Teherelosztó nevű épület, amelynek bontása cikkünk apropóját adja.
Virág Csaba 1979-es, bontásra ítélt háza nem csak építészeti értékei miatt érdemel figyelmet, hanem azért is, mert megidézi azt az építészeti irányzatot, amely érdemes az Építészet Történetének Leggyűlöltebb Stílusa címre.
A brutalizmust. Már a neve is milyen.
“A brutalizmust a masszivitás, a tömbszerűség jellemzi – foglalta össze a jellemzőit a témával foglalkozó szakértő, Branczik Márta. – A tervezők nem takarták el, hanem hangsúlyozták az épület szerkezetét. Jellemző, hogy nyers, egyenetlen betonfelületeket használnak.”
Röviden a stílus mindent magába foglal, amit könnyű gyűlölni: dísztelenség, nyers beton, tömbszerű megjelenés.
Érthető lenne, ha a brutalizmus szó a brutálisból eredne, de sajnos nem így van.
A stílus elnevezése a francia béton brut kifejezésből ered, ami nyers betont jelent.
A brutalizmus további bűne, hogy mindezen ismérvek ellenére sem olyan könnyű beazonosítani. Ha valaki nem szocreálnak hívja az olyan hetvenes évekbeli betonépületeket, mint például a nemrég lebontott Dózsa György úti toronyházat, a Schönherz Kollégiumot, vagy a Pest Megyei Bíróságot, akkor a brutalistának nevezi. Pedig ezek valójában modernista betonépületek. Ahogy a témáról könyvet író Branczik szerint nem tipikusan brutalista a Teherelosztó sem.
“Egyes stíluselemek és a tömegképzés brutalista jegyeket mutat, de az egész épület inkább a technikai építészet kategóriájába illik” – elemezte a szakértő.
A ház jellegzetes betontornya viszont brutalista, és valószínűleg éppen ez az elem vágta ki végül a bontást elrendelő Belügyminisztériumban is a biztosítékot.
A fentiek ellenére a brutalizmust ösztönösen azért felismeri a leglaikusabb szemlélő is, aminek jele az azonnali bontási reflex. Bár a stílus őshazájában, Londonban a brutalista komplexumok védettek, ahogy becsben tartják az űrhajószerű épületeiket Buenos Airesben is, ahogy erről e sorok írója lelkesedett, de világszerte sorra bontják le a szép brutalista házakat.
A szép szót nem véletlen használtuk. Ez a stílus ugyanis rendelkezik azzal a fajta bájjal, amivel mondjuk egy magának való nagybácsi bír, akit az egész család kerül, de amikor vele töltünk egy délutánt, kiderül, hogy szórakoztató fazon, szarkasztikus humorral és stabil életbölcsességgel.
Szakértők segítségével összegyűjtöttünk néhány jellegzetes budapesti brutalista épületet, hogy bemutathassuk a ronda épületek rejtett szépségét.
Jó hírrel kezdjük listánkat, mert ha a tisztelt olvasó kisköltségvetésű retro sci-fit szeretne forgatni, akkor elég elfáradnia a Thököly útig, ahol 1974 óta áll ez a tökéletes díszlet. Mónus János épülete, amellett, hogy tökéletes holdbázis, a brutalizmus ismérveinek remek összefoglalója.
Az űrbázis különböző irányokba forgatott nyersbeton síkokból áll, amelyeket hol emeletek töltenek ki, hol pedig üresek, és így teraszként funkcionálnak. A függőleges felületek felső szélét mindenhol lecsapták, ettől az épület bunkerszerűen tömörnek tűnik. Az ablakok lamellái erősítik a sci-fihangulatot.
Az inkább vízszintes irányokban terpeszkedő épület mégis ügyesen épül felfelé, míg végül a formák egy központi lézervető-toronyban összpontosulnak.
Az épületen nincsenek díszek vagy kellemkedő formák, de ha hagyjuk elkalandozni tekintetünket a szigorú geometriai alakzatokon, akkor hirtelen észrevesszük, hogy milyen jó arányú, a környezetébe illeszkedő, izgalmas épület is ez.
Olyan fenyegetően áll ez a építmény Óbuda egyik dombjának szélén, mint egy betonból épült tank, ami éppen lecsapni készül a városra. A monstrum felépítése hasonló, mint az előbb bemutatott épületnél, csak itt az egyes szintek lépcsőzetesen egy irányba rendeződnek, mégpedig a lövegtoronytól a tank eleje irányába.
A betonkávákba süllyesztett ablaksorok és a beton egyenetlenségét láttató felszín egyszerre erősítik a harcijárműves és a brutalista hatást.
Csíkvári Antal 1972-ben a Radelkis szövetkezet számára tervezte az épületet, ami egyértelmű fedősztori volt, mert a terv valójában a Kádár-kor langyos esztétikájának küldött fenyegetés. Sajnos, hogy a tankot eltakarják a lankás dombot borító fák, így soha senki nem rémült meg a hadüzenettől.
A monumentális újpalotai Víztoronyház brutalista jellege már abból is látszik, hogy elsőre rettentő nyomasztóan néz ki, de eltérően a házgyári lakótelepi házaktól, kis vizsgálódás után megláthatjuk a forma szépségét. Mert mi történik, ha percekig nézünk egy lakótelepi házat? Elálmosodunk. Az 1975-ben épült toronyházban egy idő után azonban megláthatjuk a Húsvét-szigeti kőszobrok nyers szépségét.
A húszemeletes épület hátsó oldalán a lekerekített sarkok a tömör anyagszerűséget hangsúlyozzák. Az arcot pedig a túloldalon a lépcsőzetesen terjeszkedő homlokzat és fölötte a beton homlok adja ki. Szigorú szépsége van a fiókszerű erkélyek sorának is.
Technikai érdekesség, hogy az épület azért lett ennyire magas, 60 méteres, hogy a tetejébe rejtett víztartályból elláthassák a környező lakótelepeket.
A fehérvári úti vásárcsarnok nem is épület, hanem performansz a brutalizmus alulértékeltségéről és a magyar építészeti kultúra kispolgári mentalitásáról. Volt ugye ez a jó arányú, markáns betonépület 1977-ből a már ismert brutalista jegyekkel, mint a masszív betonsíkok, a lecsapott sarkok és élek, amit a tervező, Halmos György a teraszokat összefogó, izgalmas keresztrámpákkal egészített ki.
Majd az utókor, amely nem értette az egészet, harminc évvel később beborította a komplexumot egy feledhető, elővárosi bevásárlóközpontokat idéző fehér dobozzal. Mintha az ajándékba kapott nonfiguratív szobrocskánkat letakarnánk csipketerítővel, hogy azért szép is legyen.
A brutalista épület benn továbbra is megvan, csak kívülről tűnik úgy, mintha a környéken sosem éltek volna jó ízlésű emberek.
(Borítókép: Földes András / Index)