Index Vakbarát Hírportál

Közönségkedvencek a Balatonnál

2020. szeptember 13., vasárnap 13:43

Az idei szezonban is akadtak újítások a balatoni büfékben. Kiderült, hogy a lángosnak kimondottan jól áll a grillezés, hogy Csaba kutya nem egy négylábú, illetve, hogy a souvlával megérkeztek a ciprusi ízek a tó mellé.

Balatonakarattya nem éppen a világ közepe, de idén jó néhányan vállalkoztak arra, hogy felhelyezzék a települést a magyar gasztrotérképre. A legemlékezetesebb kísérlet talán Ördög Nóráéké volt, akik kisboltjukkal nagy tömegeket vonzottak az akarattyai Strand utca végére. Nem csoda, hogy a MÁK Bisztró tulajdonosa is látott a helyben fantáziát, food truckját a „Nekem a Balaton” mellett állította fel. Bár a repertoárban szerepeltek olyan újragondolt klasszikusok is, mint a mákos lángos vagy a tojásos nokedli némi csavarral, a legnagyobb sikere a hosszan grillezett marhapofának volt, mely a taco töltelékeként szolgált.

A lángos, ha grillétel

A MÁK esetében alapnak számít, hogy mindennek nagy durranásnak kell lennie, ezért mi inkább azokat a helyi büféket szemlézzük most, amelyek szerényen megbújva a nagyok árnyékában kínálnak valami izgalmasat.

Az akarattyai Bercsényi Strandon lévő Trink Depo régi motorosnak számít, 1996 óta várja az éhes strandolókat. A családi vállalkozást egy édesapa és egy édesanya működteti.

Utóbbi ötlete volt a grillezett lángos, ami nem más, mint a lángos pizzaként elkészítve, a kelttészta-korongra, akárcsak a pizzára a feltétet sonkát, sajtot, hagymát, kukoricát szórnak, majd jöhet a grillezés.

Ciprus a Balatonnál

A strandról felfelé sétálva, a körforgalom szomszédságában ciprusi ízek várnak. Vírushelyzet ide, vírushelyzet oda, Nagy Archibald bízott abban, hogy a Balatonnál nyaralók szívesen megkóstolnának egzotikus fogásokat is, így augusztus elején megnyitotta büféjét. A Cipruson élő, luxushotelben dolgozó fiatalt apukája csábította haza, keresett neki egy helyet, ahol elindíthatja saját, mini éttermét bolgár barátnőjével közösen. A ciprusiak nemzeti eledelét, a souvlát hozták el a Balatonhoz, így nem véletlen, hogy az étterem nevét is ez az ikonikus étel ihlette. A bicikliút mentén nem túl jól sikerült vendégcsalogató frázisuk eképpen hangzik: 

„Elfogyott a szufla? Ülj be egy szuvlára!”

A faszénen sült csirkedarabok elmaradhatatlan kísérője a krémes tzatziki. Ha grill, a BBQ vonal szinte adta magát: specialitásuk a smokerben 9-11 órán át készülő malachús szálakra tépkedve, lángosra ültetve, a tetején coleslaw saláta-szórással.

Csaba kutya, ide hozzám!

A kenesei Honvéd Üdülő utcájában a kis büfé a békéscsabai ízek Kánaánja. A szakács, Polgár Zsolt küldetésének tekinti, hogy a házias konyhát népszerűsítse, lehetőleg minél több kolbászos étellel.

Polgár a hagyományőrzés jegyében készíti a cigánykát is, ami egy májashurka-gömböc titkos fűszerezéssel. A csabai recept alapján készült sült kolbász a békebeli ízeket idézi, enyhén csípős, pont annyira, amennyire kell. Fél méteres verziója pedig a Csaba Kutya egyik alapeleme, ez a finomság ugyanis a dísze és egyben eszenciája a 40 centiméteres bagettnek, melyet dinsztelt lila hagyma, friss paradicsom és kovászos uborka dob fel. 

Rovatok