Döbbenetes állapotban, egy tóparti ház emeleti szintjeként, befalazva találtak rá a szlovákiai Szencen. A Magyar Távirati Iroda ezzel a hangzatos mondattal adta közre a hírt tavaly decemberben, s hogy a Közlekedési Múzeumba hazatér Horthy Miklós (1868–1957) különvonatának egykori, komoly felújításra szoruló étkezőkocsija, a Turán 9.
De mitől érdekes ez a vagon?
A válasz egyszerű: Magyarország kormányzója hivatalos útjaira, magas szintű protokolleseményekre előszeretettel utazott különvonattal. Ám őfőméltósága akkor is így tett, amikor hazatért Kenderesre, vagy éppen elment vadászni.
A különvonat, a Turán nagy események szemtanúja volt. Bejárta a XX. század első felének fontosabb helyszíneit, létezése összeforrt a nemzet sorsával. Étkezőkocsijában asztalhoz ült művész és politikus, gróf és egyházi küldött. Bútorai között pezsgő pukkant, poén csattant, a főfogások villacsörrenései között gyakorta születtek sorsdöntő elhatározások. De lám, a történelem olyan, mint az idő: mindent felzabál. Mindent, amit az ember mindennapjain felszolgál. Ételt, nevetést, drámát, sóhajokat, rendeleteket – és vagonokat.
A Turán vasúti szerelvény 1944-ben elhagyta Magyarországot. Írhatnánk azt is, hogy a történelem kivetette magából, ám ez nem volna igaz: a második világháború végéhez közeledve ezen menekültek a nyilasok. A vagonok csak Csehszlovákiáig jutottak. Későbbi sorsuk bizonytalan, de a 9-es számú étkezővagont például a csehszlovák kormány is reprezentációs célokra használta, és csak a 1970-es években, miután leselejtezték, került magántulajdonba.
Amikor 2020-ban rátaláltak, a Turán 9 a Pozsonytól nem messze lévő Szencen egy hétvégi nyaraló nagyszobája volt. A bányatavakkal megszórt település tóparti épületének emeleti szintjeként, befalazva őrizte emlékeit. Várta az elmúlást.
Azt a szlovákiai Új Szó tavaly szeptemberi tudósításából, Darázs László, a Szlovák Vasúttörténeti Múzeum külső segítőjének elbeszéléséből tudjuk, hogy az állomás melletti telken álló, lakóépületté alakított vasúti kocsiról korábban azt hitték, hogy az Tomáš Garrigue Masaryk (1850–1937), Csehszlovákia alapítójának és első elnökének szalonkocsija volt. A telek tulajdonosa nyaralót akart építeni, és megkérdezte a pozsonyi Vasúttörténeti Múzeum munkatársait, hogy az ott álló vagon érdekli-e őket, el is vihetik. Számára értéktelen.
Az alvázszám alapján a múzeum munkatársai elkezdtek nyomozni, milyen kocsiról van szó. Kiderült, hogy egy 1913-ban gyártott, fele-fele részben első- és másodosztályú vasúti kocsi. A sorozatszám alapján rájöttek, hogy Horthy Miklós Turán nevű szerelvényének a 9-es számú vasúti kocsija. Egy étkezővel, nyolcszemélyes faragott asztallal, konyhával és három hálószobával felszerelt szalonkocsi
– olvasható a tudósításban. Ahogyan az is, hogy a vagonba, ahol egykor damasztszalvétával törölték a szájat, és egyenes háttal ülve szelték a vadhúst, egy időre hajléktalanok vették be magukat, és mindent, amit értékesnek gondoltak, pénzzé tették. Például a rézkilincseket.
Azzal, hogy a vagon most állami segédlettel és támogatással hazatért, renoválása megkezdődött, a Turán 9 visszahozott magával néhány fontos történelmi emléket is.
Az egyik ilyen az, amikor Horthy Miklóst 1944 márciusában a Turán repítette Salzburgba, majd az egyik szerelvényből előállt az autója, ami elvitte a Klessheim-kastélyba, hogy találkozzon Adolf Hitlerrel (1889–1945), és tárgyalást folytasson Magyarország megszállásának körülményeiről. A magyar küldöttség kiszolgáltatottságát mutatja, hogy a németek március 19-én hamarabb kipakoltak Magyarországon, mint hogy a Turán 9 hazaérhetett volna Ausztriából. Horthy Miklóséknak két táviratra azért futotta, amit a vonatról indítottak útnak. Az egyik Ghyczy Jenő (1893–1982) külügyminiszter távirati szövege volt, amit előre megfogalmazott, történelmi romantikus kódba csomagoltak: „Közöljék feleségemmel, hogy jól vagyok.” Vagyis a németek megszállják az országot. A másik üzenet már egyértelműbben fogalmazott: senki ne álljon a megszállás útjába.
A Népfront 1984. márciusi számában így írt az 1944. március 18-án lejátszódó események végéről:
A különvonat este fél tízkor indult el. A szalonkocsiban tálalt vacsorán Horthy már ismét a kettős monarchia grandseigneur-jének bizonyult, s bájos történeteket mesélt a régi Ausztria–Magyarország életéből.
A másik ilyen jelentős esemény például Horthy István kormányzóhelyettes temetése. Horthy Miklós fia 37 évesen halt meg, miután harci repülőgépe 1942. augusztus 20-án bevetés közben lezuhant. Holttestét a Turán szállította Budapestről Kenderesre, őfőméltóságáék a halotti tort is a Turán étkezőkocsijában ülték meg. A Magyar Élet korabeli tudósításában (1942. augusztus 28.) így írtak erről:
Pontosan 11 óra 38 perckor a halottvivő Turán vonat elhagyta a Nyugati pályaudvart. Ebben a pillanatban ágyúdörgés hallatszott, és ugyanakkor a körúton álló honvédzenekar a Himnusz intonálásába kezdett.
A halott kormányzóhelyettes ezekkel a pillanatokkal búcsúzott el az ország fővárosától, a Turán vonat a pályaudvar üvegteteje alól lépésben kigördült a végtelen sínekre.
Ami pedig a vasúti étkezéseket illeti, a Horthy család valóban nagy kedvvel fogyasztotta el ebédeit és vacsoráit a Turán vonaton. Az étlapon szinte minden szerepelt, amit egy halandó el tud képzelni, mindez luxuskivitelben.
A korabeli vasúti étkezések szokásairól pedig sok érdekességet megtudhatunk Celementis Ervin dr. riportjából, amely 1942. április 5-én az Ujság című lapban jelent meg. A riporter Puskás Györgyöt szólaltatja meg, a Nemzetközi Vasúti Hálókocsi Társaság főszakácsát, aki szolgálata huszonötödik évfordulójára Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott.
Puskás Györgyöt békeidőiben gyakran vezényelték az Orient vagy a Saar expresszre, de volt egy különösen fontos beosztása is: ő volt Horthy Miklós vasúti séfje, „A Turán különvonat főszakácsa”. A séf a riportban azt mondja, hogy a főszakács teendője az, hogy indulás előtt összeállítsa az étlapot. Erről így fogalmaz:
Az elv általában az, hogy olyan ételt nem készítünk, amihez sok idő és nyugalom szükséges. Így sajnos ki kell hagyni minden étrendből a feldíszített hideg ételeket, s nem csinálunk kocsonyázott dolgokat sem. Sem időnk, sem pedig helyünk nincs hozzájuk.
Az étlap összeállításánál az a fontos, hogy jó leves, könnyű hús és finom tésztaféle jusson az utasnak. Régebben bőségesebb volt az étkezőkocsik étlapja, itthon meleg előételt is adtunk az ebédhez, külföldön pedig hideg hors d’oeuvre-vel kezdődött az étkezés...
Vagyis Horthy Miklósék ezek szerint hideg falatkákkal indítottak, ha elhagyták az országot, de a séf szerint az utazóközönség kifejezetten szerette az „à la" elnevezésű ételeket is,
amelyek ízesebbek, gazdagabbak, és többféle nyersanyag hozzáadásával készülnek, mindig népszerűbbek. Ilyen például a Tournedos à la Rossini, a Cotelette de veaux à la Richelieu. De sok híve van a szép nevű chateaubriand-nak is. Leplezzük le őket: a Richelieu módjára elkészített borjúbordát gombával, nyelvvel, Madeira-mártással, zöldborsóval, burgonyával ízesítik, illetve körítik. A chateaubriand-ról viszont elárulhatjuk, hogy a roston sült vesepecsenyéhez francia köretet adunk, úgymint: rántott burgonyát, angol zöldbabot, zöldborsót, töltött paradicsomot, pirított gombát, articsókát és sok más, hasonló jót.
Ilyen élet zajlott hát a Turán vonaton, amely a két világháború között folyamatosan változtatta arculatát, szerelvényeinek számát. A vagonok sorsa tényleg összekötődött a nemzet sorsával, és ha a Közlekedési Múzeum munkatársai befejezik a Turán 9 étkezőkocsi restaurálását, belépve majd bútorai közé talán megértünk valamit abból, mit is jelent a történelem, s hogy miről is mesél a múlt.
Borítókép: Index Fotós: Sóki Tamás