Milyen különleges ételeket kóstolt mostanában?

Kaló Imre borásznak köszönhetően nemrégiben már a finom magyar fokhagymás éticsigát és a fokhagymás sült békacombot is megkóstolhattam. Osztrigát még nem ettem, és egyelőre nem is kívánom. Ellenben szeretem a spanyol paellát, az olasz sonkákat, a Szent Jakab-kagylót, a vadételeket és a bajor virslit is. Amikor annak idején kinyíltak a határok, nagyon kíváncsi lettem: először a monarchikus knédlibe szerettem bele, aztán a monarchikus tenger gyümölcseibe, de később megkedveltem a kínai és a többi keleti konyhát is.

Egy finom ételhez jó bor is dukál.

Nagyapámnak volt szőlője, így gyerekként mezítláb tapostam a szőlőt, ez az első élményem. A soproni borvidéken nőttem fel, de eleinte nem nagyon szerettem az ottani kékfrankost, mert nagyon savas volt. Emlékszem, amikor a Színművészeti Főiskolára jártam, a nyári táborokban műsorokat adtunk, s éppen Vaskúton jártunk, amikor az egyik vendéglőben találkoztam egy merlot-val, amire azt mondtam: „Ez igen, ez már bor!”

A következő nyáron Egerben játszottunk, ott Szabó Gyuszi bácsi vezetésével bejártuk a legjobb pincéket. Egyszer Bubik István szólt, hogy végigkóstolta Villányt, három napig kóstolta a jobbnál jobb borokat. Ekkor én is úgy döntöttem, hogy felfedezem azt a borvidéket, így találtam rá Tiffán Ede csodálatos boraira. Aztán később Gerén, Bockon, Takleren, Gál Tiboron, Áts Karcsin keresztül eljuthattam Lőrincz Gyurin át Bussay Laciig, sőt Kaló Imréig! És még hány csodálatos borászunkat nem említettem…

A rajongásom a bor iránt ma már odáig jutott, hogy lelkes borgyűjtő lettem, és több helyen is borlovag vagyok. Ha nálunk vendégségbe jönnek, hét-nyolcféle finom bort is felbontok, de még éjjel kettőkor is meg tudom lepni a társaságot olyan borral, aminek hallatán azonnal visszaülnek az asztalhoz.

Milyen ízekre emlékszik vissza a gyerekkorából?

A legnagyobb problémám a gyümölcslevessel volt, mert egyszerűen nem értettem, hogy egy leves hogyan lehet hideg és ráadásul még édes is. A cukorborsólevesért viszont rajongtam mindaddig, amíg a katonaságnál szinte naponta sárgaborsófőzelék volt az ebéd, amit mi egyszerűen csak betonnak neveztünk. A dolog pikantériája, hogy ma már kedvelem a gyümölcslevest, de a borsót semmilyen formában nem szeretném a tányéromon látni.

Gyerekkorom legemlékezetesebb étele édesanyám vadasa volt, olyan finomat sehol a világon nem ettem. Úgy főzte, hogy a mártást összeturmixolta, és áfonyadzsemet tett hozzá. Nagyon örülök, hogy a feleségem is megtanulta, hogyan kell elkészíteni, így gyakran felidézhetem a gyerekkori ízeket. Emlékszem, édesapám kedvence volt a húsleves, a csirkepaprikás és a bőrös malacsült, amit én is szeretek pirosan, ropogósan. Édesanyámnak volt egy speciális édessége, amit az ő neve nyomán Imelda-tálnak neveztünk el. Akkoriban az volt a szokás, hogy a kismamáknak a szülés után hoztak valamilyen édességet, amit paszitának neveztek. Amikor megszült engem, a doktorné hozott neki egy paszitát, ami aztán az egész család kedvence lett. Hasonló a somlói galuskához, piskóta és rengeteg mazsola van benne, rajta konyakos öntet és vaníliapuding, a tetején pedig friss tejszínhab. A szilvás gombócot is nagyon szeretem, főleg ha a prézli oda van égetve egy kicsit. Egyszer az történt, hogy az iskolában a menzán rengeteg gombóc megmaradt, mert a diákok többsége hazautazott. Valaki kitalálta, hogy rendezzünk gombócevő versenyt, így aztán én is beneveztem. Órákon keresztül ettünk, s végül ötvennégy gombócot sikerült lenyelnem, amivel megnyertem a versenyt. Annyira tele volt a gyomrom, hogy csak derékszögben tudtam felállni az asztaltól, s rögtön lefektettek egy ágyra. Amikor a nevelőtanár tudomást szerzett a dologról, odarohant hozzám, és azt mondta: „Szamóca, maga meg van hibbanva, ebbe belebetegedhet!”

Gyerekként főzött is?

Néha előfordult, hogy segédkeztem a konyhában, de inkább a bevásárlást vállaltam. A mai napig szeretek piacra járni, s ennek nagyon egyszerű oka van: jobbat kapok és hamarabb végzek, mintha a feleségem vásárolna be. Egyébként rántott húst bármikor szívesen csinálok, de ha van egy jó recept, szinte bármit meg tudok főzni.

Mi volt élete legnehezebb és legkönnyebb pillanata?

A szüleim elvesztését nagyon nehezen éltem meg. Először édesapám, aztán édesanyám távozott a földi létből. Voltak válságos időszakok az életemben, egyszer például tetanuszfertőzést kaptam, a diploma évében meg tüdőembóliát, amibe majdnem belehaltam. Úgy érzékelem, hogy engem nagyon szeret a jóisten. A legszebb pillanatok talán a gyermekeim születéséhez fűződnek, úgy zokogtam akkor, mint egy taknyos gyerek. De a legkülönlegesebb pillanatok azok voltak, amikor hallani véltem Istent: az Eldorádó című film forgatásakor mondott egy mondatot, majd később a színpadon, egy próbán háromszor három mondatot kaptam Tőle. Hiszem, hogy az a legfontosabb, hogy mindennap elmehessek a szentmisére, és ott szent áldozáshoz járulhassak. Ami efelett történik, az már csak ráadás. Lehet örömöm és bánatom, hiszen emberből vagyok én is, de mindennap magamhoz vehetem Őt, és ez a legnagyobb öröm számomra.

József Attila Thomas Mann üdvözlése című versében van egy mondat, ami így hangzik: „Az igazat mondd, ne csak a valódit!” Születünk, meghalunk, ez a valóság, de efelett áll az igazság. Az igazság pedig az, hogy van feltámadás. Az én ars poeticám így hangzik: „Az igazat mondd, ne csak a valódit, és úgy is élj!” Mert nemcsak beszélnünk, de cselekednünk is kell.

Egyetlen álmom, hogy amikor meghalok, és az Isten elé kerülök, remélem, hogy ezt mondja nekem: „Na Szamóca, nem is volt ez olyan rossz!” Pilinszky János ezt így fogalmazza meg: „Éjfélkor talán étek leszünk egy hatalmas halász asztalán.” Én szeretnék étek lenni, ott lenni a mennyei asztalnál, és a Halásszal lenni az örökkévalóságban.