A köménymagot és a kaprot nem szereti, a házikolbásszal viszont már néhány hónaposan barátságot kötött. Regőczy Krisztina a kínai disznóbőrlevest nem tudta megenni, a japán és az olasz ínyencségek viszont a kedvencei közé tartoznak. A Sallay Andrással olimpiai ezüstérmes, világbajnok jégtáncos, a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség sportigazgatójának, a MOB elnökségi tagjának az az álma, hogy még egészségben, sokáig tartalmas életet éljen, dolgozhasson, taníthasson.
Milyen ízekre emlékszik vissza gyermekkorából?
Sportcentrikus családban nőttem fel Budapesten, egyetlen gyermekként. Nagyapám a Testnevelési Főiskola első évfolyamának volt a zászlóvivője, nagymamám zongoratanárnő és néptáncoktató volt, anyukám pedig tizenhét éven át az edzőnk. A nagyi ötlete volt, hogy ha már jégtáncnak hívják a sportot, amit művelünk, a magyar csárdást kellene jégre vinni. Siófokon talált egy cigányzenekart, a nagyi dirigált, ők eljátszották a „Vörösbort ittam az este” című nótát, amit ott helyben egy kis hordozható magnóra vettünk és később erre a zenére elroptuk életünk első csárdását a jégen...
A kérdésére, az ízekre térve: gyerekkoromban engem ki lehetett kergetni a világból, ha az ételben köménymag volt! Tízévesen Bécsben tanultam nyelvet, s azzal eresztett el az édesanyám, hogy a gyerek mindenevő, nem lesz vele gond. Igen ám, de az az osztrák család, akinél laktam, a köménymagot is köménymaggal ette, úgyhogy tíz napon keresztül császárzsemlét majszoltam vajjal, mert semmi más nem ment...
A kaprot sem kedvelem; ezért nem eszem meg a tökfőzeléket sem. A harmadik ilyen „tiltott” növény a zeller szára. Viszont bárhol járok a világban, a piacokat körbejárom, és amit lehet, megkóstolok. Ez az egyik kedvenc szórakozásom, rajongok a piacok hangulatáért, ízeiért. Ez mindig különleges élmény számomra.
Nagyon szeretem a házi kosztot, például a füstölt kolbászt is, persze módjával. Szüleim gyermekkoromból sokat emlegetett egyik kedves története a következő: édesanyám az első hónapokban óvott mindentől, így a környezetemben mindent sterilizált, kifőzött. Mesélték, hogy már több hónapos voltam, amikor először mert otthon hagyni egy rövid időre apuval, s amikor a fodrásztól hazaért, a következő kép fogadta: az asztal közepén ültem egy derekam köré tekert pokróccal kitámasztva, hogy fel ne boruljak, egyik kezemben kolbászt, a másikban uborkát tartottam, és édesapám adagolta a számba a kenyeret...
Mi volt a menü vasárnaponként és karácsonykor?
Vasárnaponként nem mindig volt tradicionális menü. Ha volt szabad jég, edzéslehetőség, akkor korcsolyáztunk, a versenyek zöme is hétvégére esett. Karácsonykor halászlevet, töltött káposztát is fogyasztottunk, manapság olykor kiváltjuk tengeri finomságokkal. A bejgli persze elmaradhatatlan. Bejgli nélkül nincs karácsony. Együtt készítjük édesanyámmal a mákosat és a diósat is. Volt egy kedves operaénekes barátnőnk, sajnos már nincs közöttünk. Tőle kaptunk egy kitűnő receptet, hogyan kell „laza csuklómozdulattal” feltekerni a tésztát, hogyan kell megbökdösni. Az sem baj, ha szétdől, összenyomogatjuk, és olyan bejglit tudunk készíteni, hogy alig látszik benne a tészta. Mi nem a kelt tésztás recept szerint készítjük, hanem tejfölt és rumot adunk a tésztához, és így nagyszerűen lehet nyújtani. De a karácsonyunkba kicsit beköltözött a húsvét is, mert édesanyámnak már negyvenkét éve svéd férje van, ott pedig a sonka is a karácsonyi asztal fontos eledele.
Hozzávalók (4 fő részére)
250 g mascarpone, 3 db tojás, 3 evőkanál cukor, 200 ml erős, hideg feketekávé, 200 ml tej, 1 csomag vaníliás cukor, 1 csomag babapiskóta, 3 evőkanál rum vagy amaretto likőr, kakaópor a szóráshoz
Elkészítése
A tojásokat szétválasztjuk, a sárgákat két evőkanál cukorral és a vaníliás cukorral elektromos habverővel habosra keverjük.
Ezután hozzáadjuk a mascarponét, és ízlés szerint rumot vagy amarettót teszünk hozzá. Az egészet kemény, habos krémmé keverjük. A tojásfehérjét egy evőkanál cukorral kemény habbá verjük, majd óvatosan a krémhez keverjük. (Sokáig nem szabad keverni, mert a tojásfehérje a krémben összeesik!)
Az előre elkészített kávét a tejjel és kevés cukorral összekeverjük, ízlés szerint rummal vagy amarettóval ízesítjük.
A babapiskótákat a tejeskávéba mártjuk (a piskóta minőségétől függően néhány másodpercre, a lényeg, hogy ne ázzon el teljesen) és egy négyszögletes tál alját kirakjuk vele egy sorban. Ezután a piskótára egy réteg mascarpone krémet teszünk, majd kakaóporral meghintjük. Ezután újból egy sor beáztatott piskótát teszünk, és a rétegezést a fent leírt módon folytatjuk, amíg az alapanyag engedi úgy, hogy a tetejére krém kerül.
A kész tiramisut 2-3 órára hűtőszekrénybe tesszük, és tálalás előtt a tetejét kakaóporral meghintjük.
Hogyan találkozott a főzés élményével?
A kori előtti gyerekkoromban sokat tüsténkedtem a konyhában nyaranta, ahogy időnk engedte, apai nagymamám tanítgatott a sütemények elkészítésére. Amikor versenyzőként elkezdtünk utazni a világban, édesanyámnak már nem volt módja az alapok megtanítása után beavatni a konyha titkosabb rejtelmeibe. Emlékszem, Bandival Angliában voltunk, és vágytunk a hazai ízekre, ezért nekifogtunk tojásos nokedlit főzni. Bizony csak harmadjára sikerült...
Külföldön járva milyen ételeket kóstolt meg?
Szívesen kipróbálom az új ízeket, megkóstolom a helyi specialitásokat, egzotikus ételeket. Ezidáig csak a disznóbőrlevest nem tudtam megenni Kínában. Kis fehér darabkák úsztak a levesben, s úgy nézett ki, mint amikor az ember órákig ül a fürdőkádban... A japán shusit és sashimit kedvelem, az olasz étkeket pedig nagyon szeretem, de salátákat és süteményeket is szívesen fogyasztok. Hiszek abban, hogy mindent szabad, de csak módjával... Nekünk, az élsportban élőknek mást jelent a „megengedhető” gasztronómia.
És hogyan viszonyul a borhoz?
Nagyon szeretem a finom magyar borokat. Élvezem a borvacsorákat, az ízek, illatok, zamatok harmóniáját. Tokajban jártunk néhány évvel ezelőtt, s az ott igazán különleges volt. Kedvenc fehérborom a Béres Naparany Cuvée, a vörösborok közül pedig a villányi cabernet sauvignon áll hozzám a legközelebb.
Amúgy napimádó vagyok, mert feltölt a napenergia. Ha nyáron nem jutok elég napfényhez, akkor télen betegeskedem, könnyebben megfázom. És nem vagyok egy sírós típus, alapvetően mosolygós beállítottságú vagyok. A legnehezebb pillanatokat a családtagjaink, szeretteink elvesztése jelenti, de életem legszebb pillanata a magyar himnusz a világbajnoki dobogó tetején volt, és lenyűgöző érzés, hogy a mai napig megismernek, megszólítanak. Én ezt úgy hívom, hogy a piacon is „Krisztikéznek”.
Öröm úgy felébredni a Balaton partján, hogy a leengedett redőny csíkjain átszűrődik a reggeli napfény, ilyenkor felkelek és kisétálok a partra... Rajongok a naplementékért is: színpompás fotógyűjteményünk van belőle, mert édesanyám és a férje is szereti megörökíteni a naplementét.
Mi az ars poeticája?
Nagyapámtól vettem át a hitvallását: a mozgás az élet! Ez mindent áthat, azt hiszem: a munkát, az életet és a gasztronómiát is. Ha nem tudok megoldani valamit, tehetetlennek érzem magam. Ami felbosszant és bánt, az az emberi butaság, értetlenség, a gonoszság, a rosszindulat. Sokszor elgondolkodom, hogy mennyire tehetséges nép vagyunk, s ha csak egy kicsit kézen fogva összetartanánk, akkor a tenyerünkben lehetne a világ.
Amúgy szerencsés ember vagyok, mert egész életemben azt csinálhattam, amit szeretek, és így az álmaim nagy része teljesült. Imádom a gyerekeket, imádok tanítani! Sportigazgatóként ez a munkával nehezen összeférhető, de azért nagy örömet jelent az is, hogy feladataim részeként a világ legtehetségesebb versenyzőinek edzőtáborokat szervezek. Sok szépet és jót kaptam az élettől, ezért nagyon hálás vagyok. Sokat mozgok, „okosan” táplálkozom, mindent megteszek azért, hogy sokáig egészséges maradjak. Azt hiszem, hogy a két legfontosabb dolog az életben a becsület, a lojalitás, az őszinteség, a szorgalom és az alázat mellett az egészség és a szeretet.
(Borítókép: Regőczy Krisztina olimpiai ezüstérmes világbajnok műkorcsolyázó sportvezető a zsűri tagja április 21-én a TV2 kereskedelmi televízió Sztárok a jégen című műsorának döntőjében. Fotó: Honéczy Barnabás / MTI)