Szemöldökráncolva nézem a menüt. Olyan fogásokon akad meg a tekintetem, mint a szuvidált nyúlcomb vagy egy olyan hal filéje, aminek még a létezéséről sem tudok. A pincér közelít, és felteszi a rettegett kérdést, hogy mit hozhat. A szódáig magabiztosan sorolom a tételeket, de az italnál elakadva remegő hangon teszem fel a kérdést:

Rántott sajt van?

Természetesen nem volt rántott sajt. Ám ez a történet egyidős a Csalogány26 étteremmel, ugyanis a nyitás után közvetlenül tévedtem a szinte már puritánnak mondható berendezésű helyre, ami letisztultságával mégis otthonos és hívogató volt. Rántott sajt helyett végül egy remek ebédet kaptam, és ott találkoztam először a napimenü-üdítő fogalmával. Ennek oka a tapasztalatlanságomon felül pedig az volt, hogy a Csalogány26 egyike volt azon éttermeknek, amik elsőként gondolták újra az éttermi étkeztetést, hatva ezzel az egész itthoni gasztronómiára. Szezonális zöldségek, napi menü, profizmus, ízek, imák, szerelmek. A Csalogányba nem azért jártak az emberek, hogy egyenek, hanem azért, hogy jót egyenek.

Az alábbi hírt derült égből villámcsapásként a Facebook-oldalán osztotta meg az étterem. Kommentár nélkül, csak egy videóval:

Time To Say Goodbye

– olvasható a tepsibe fektetett papírlapon, amit szépen lassan emészt fel a tűz. A nyitvatartásnál a felirat pedig fenyegető pirossal jelzi, hogy az étterem végleg bezárt.

Mindezt két nappal az után, hogy a legendás Olimpia étterem is örökre szögre akasztotta a serpenyőt.

Járosi Tamás, a balatoni Malackrumpli Bisztró tulajdonosa Facebook-posztban fejtette ki véleményét arról, hogy az Olimpia és a december elején szintén bezárt belvárosi Fricska Gastropub után miért nagy veszteség, hogy a Csalogány26 sem lesz többé:

Fricska, Olimpia, Csalogány... szomorú azt látni, hogy azok az értékek tűnnek el, amelyek nem a gazdag emberek vagy a politikai szereplők hobbiéttermei. Azok a helyek zárnak be, amelyeket tisztességes, keményen dolgozó, mindent kockáztató séf-étteremvezető vállalkozók visznek, ahol sajnos számít, ha veszteség van, számít, ha emelkednek a költségek, ahol már nem lehet mindent megoldani úgy, hogy a tulajdonos még többet dolgozik. Az igazi hőseink buknak el. Szakmai műhelyek, amelyek már akkor is bátrak, kezdeményezőek és megújítók voltak, amikor még a mocsárban dagonyázott az egész szakma. Nagyon nagy kár értük.

Hogy ezek a gasztronómiai veszteségek a pandémia miatt sújtanak minket, vagy csak változóban az éttermi szokások, az a tényen nem változtat. Ég veled, Csalogány!

(Borítókép: A budapesti Csalogány26 étterem portálja. A felvétel 2012. március 7-én készült. Fotó: Beliczay László / MTI)