Mindene a húsleves, rengeteg tésztával és passzírozott főtt zöldséggel, pedig gyerekkorában utálta a zöldségeket. Mikó István színművész nagyon kreatív a konyhában: a hűtőben éppen fellelhető alapanyagokból is képes remek ételeket készíteni. A színművész számára az a legfontosabb, hogy békességben éljen másokkal és önmagával.
Milyen ízekre emlékszik vissza a gyerekkorából?
Számomra a legkedvesebb étel a mai napig nagyanyám és anyám húslevese, e nélkül nem is tudnék élni! Hozzáteszem, eléggé elvetemült módon fogyasztom, ugyanis engem a húslevesben elsősorban a tészta és a zöldség hoz lázba. Úgy eszem, hogy villával összetöröm a zöldséget, teszek hozzá Erős Pistát, borsot, rengeteg tésztát, majd arra öntöm a levet, s az egész olyan, mint egy főzelék, megáll a kanál benne. Amikor gyerekkoromban beteg voltam, édesanyám szétnyomkodta a zöldséget, s azóta így szeretem. A sütemények közül a hamis dobost szeretem, mert azon nem volt rajta az a kemény cukros máz. A húsok közül kizárólag a rántott húst voltam hajlandó megenni, és imádtam a zsíros kenyeret. Nagyanyám este meggyúrta a kenyértésztát, reggel elvitte a pékhez, aztán én hoztam haza az ötkilóst. No, abból kértem egy karéj zsíros deszkát, ami szinte nagyobb volt nálam. A kenyértésztából mindig kimaradt egy kevés, ebből a pék kenyérlángost sütött, azt ettem tejföllel.
Mikor találkozott életében először a borral?
Én a pálinkával találkoztam először. Az egyik disznóvágáson rám bízták a bőr lekaparását, s közben megfigyeltem, hogy a férfiak egy nagy üvegből átlátszó italt kortyolnak. Azt hittem, vizet isznak, így hát én is töltöttem magamnak, s jól meghúztam a poharat. Amikor visszatértem, már kezdett hatni a pálinka, s egyszer csak felkiáltottam: „Miklós bácsi, mozog a disznó!” Nagyanyám keserű cikóriakávéval itatott, míg jobban nem lettem. Később, az érettségi környékén kezdtünk el fröccsözni, így lassan megkedveltem a fehérbort. A mai napig jobban szeretem a fehéret, mert érzem benne a szőlő zamatát, illatát. Esténként szívesen megiszom egy-két pohárral, a Dúzsi Fürtikéjét különösen kedvelem!
Hozzávalók (4 fő részére)
4 db tojás, 400 g tehéntúró, 400 g liszt, 6 fej hagyma, szalonna vagy olaj ízlés szerint, kevés vaj a kikenéshez, 500 ml tejföl
Elkészítése
A tojást, a túrót és a lisztet annyi vízzel engedjük fel, hogy picivel legyen lazább, mint a nokedli. Megsózzuk, majd turmixgépben jól összedolgozzuk.
Amikor kész, félretesszük. Közben sós vizet forralunk egy lábasban.
Egy serpenyőben a szalonnát ropogós pörcösre sütjük, majd egy tányérba papírt teszünk, és rátesszük a kisült szalonnát. A megmaradt zsiradékban megdinszteljük a hagymát.
Ha felforrt a víz, kanállal kiszaggatjuk a galuskát. Ha megfőtt, leszűrjük, és forró vizet öntünk rá, így nem ragad össze.
Közben kivajazunk egy agyagedényt vagy jénai tálat, és beletesszük az elkészült alkotóelemeket: egy réteg galuskát, egy réteg hagymát és egy réteg tejfölt. Ezt addig folytatjuk, amíg megtelik az edény. Amikor elkészültünk a rétegezéssel, az egészet előmelegített sütőbe tesszük. Amikor jól összerottyant, a tetejére rátesszük a kisütött szalonnapörcöt.
Mikor vett a kezébe először fakanalat?
Talán tizenöt éves múlhattam, s emlékszem, a szüleim sokáig dolgoztak, ezért este előkészítették az ételeket, és másnap nekem kellett befejeznem. Akkoriban sokszor sütöttem karikára vágott krumplit, arra tojást ütöttem, majd összekevertem, s kovászos uborkával ettem, ez az íz felejthetetlen maradt! A mai napig szeretek főzőcskézni, így sokszor előfordul, hogy a hűtőben megmaradt darabokból összeütök valamit: dinsztelek egy kis hagymát, beleteszem a felvágottakat vagy a halkonzervet, nyakon öntöm egy kis tejföllel, vagy kockasajtot olvasztok bele. Persze kétszer ugyanazt az ételt nem tudom elkészíteni, hiszen nem tudni, hogy éppen mi van otthon. Ha valahová utazom, mindig előre megtervezem, mit fogok enni, melyik vendéglőben állok majd meg, s ha véletlenül nem sikerül, bizony nagyon morcos tudok lenni!
Külföldön járva milyen ételeket kóstol?
Mindent kipróbálok, amit csak lehet, így ettem már csigát és kagylót is, ez utóbbit a flamandok remekül készítik. A pacallal viszont még negyven évvel ezelőtt befürödtem: a menyasszonyommal a lengyelországi Mikolajki nevű kisvárosban jártunk, nagyon megéheztünk, és az egyik vendéglőbe betérve mindenképpen valamilyen levest szerettünk volna enni. Csak egyfajta volt, s amikor kihozták, megrökönyödtünk, mert egy szürkés színű lét kaptunk, ami gyakorlatilag ehetetlen volt. Mint később kiderült, pacallevest szolgáltak fel nekünk. Utána nagyon sokáig nem ettem pacalt, aztán ötvenkilenc évesen elhatároztam, hogy még egyszer megpróbálkozom vele, és a Fehér Akác étteremben olyan finom pacalt ettem, hogy azóta is odajárok, persze galuskát kérek köretnek.
Színházon kívül mivel tölti az idejét?
Az életem másik nagy szerelme a zene: talán kevesen tudják, hogy annak idején én kezdtem el a versek megzenésítését, és amikor megalapítottam a Kaláka együttest, ez a műfaj az én törekvésem nyomán indult el, s hála Sebő Feriéknek és a Kalákának, igencsak népszerű lett.
Mi volt élete legkönnyebb és legnehezebb pillanata?
Sajnálatos módon még régebben ért egy baleset: borozgattunk a kollégákkal, s egyikük tréfából megemelt a derekamnál fogva, majd húsz centiről véletlenül elejtett, s olyan szerencsétlenül estem el, hogy kifordult az egyik lábam, s elszakadt az összes ínszalagom. Ugyanehhez kapcsolódik életem legszebb pillanata is: a baleset miatt éppen fekvőgipszben voltam, amikor megszületett a fiam! Kissé komikus pillanat volt, amikor apám ölben vitt be a kórházba, odavitt a gyerekhez, és bemutatott: „Itt van az apád.”
Milyen elvek szerint éli az életét?
Számomra az a legfontosabb, hogy az előttünk álló napot megpróbáljuk a lehető legjobban megélni, mert igazán a mai nap a miénk, s lehet, hogy ez az utolsó. Persze nem azt mondom, hogy csak a mának éljünk, de annak is! Az ember szeretne valamiféle nyomot hagyni maga után, de azért rá kell jönnünk arra, hogy nagyon picik vagyunk mi az egészhez képest. Vannak még mellettünk hasonló picik, akikkel érdemes jó hangulatban, szeretetben élni. Számomra az a legfontosabb, hogy békességben éljünk másokkal és önmagunkkal. Boldogsággal tölt el, ha egy este sikerül egyszerre megnevettetnem és megsirattatnom az embereket, és ezzel könnyet csalni a szemükbe.
(Borítókép: Mikó István. Fotó: Zih Zsolt / MTI)