Külföldi útjain sokféle ételt megkóstolt, de leginkább a thai ételeket szereti, persze abból sem mindegyiket... Palya Bea már tizenkét éves korában almás és túrós lepényt sütött az édesanyja receptje alapján. Az énekesnő arra törekszik, hogy a lehető legtöbb örömöt fogadja be az életébe.
Mikor vett először fakanalat a kezébe?
Falusi lány vagyok, így már tizenkét évesen almás és túrós lepényt sütöttem. Anyukám receptjeit használtam fel, persze mindig módosítottam rajta egy kicsit. A gasztronómia nekem fokozatosan növekvő élvezetet jelent, egyre jobban figyelek arra, hogy lassan egyek, és jó minőségű ételeket. Thaiföldön például azt gyakoroltuk, hogy lehet becsukott szemmel, lassan enni, hogy igazán élvezhessük az ízeket.
Amikor külföldön jár, mennyire kíváncsi a helyi ételspecialitásokra?
A legutóbbi thaiföldi utamon különös meglepetés ért: az ételárusok között hirtelen megláttam egy nénit, aki húsz centiméteres sült skorpiókat árult! Szeretem kipróbálni az új ízeket, de az ízeltlábúakat, hüllőket és a tengeri herkentyűket nem vállalom... Egyébként a thai konyhát nagyon szeretem, különösen a pad thait: az asszonyok egy hatalmas sütőlapon sütik különféle tésztákkal, és kérhetünk rá tojást, csirkehúst, zöldséget. Imádom a curryt is, és legutóbb a legerősebbel, a zölddel próbálkoztam, aztán gyorsan visszatértem a gyengébb sárgához és a piroshoz... Nagyon ízletes palacsintákat ettünk, ezeket sült banánnal és sült ananásszal töltötték meg.
A másik nagy szerelmem Mexikó: eddig hétszer voltam a Csendes-óceán partján fekvő, Zipolite nevezetű kis faluban, ahol már „helyi lakosnak” számítok. Rajongok a kukoricás tortilla lepényért, ahogyan belesütik a sajtot vagy az avokádót vagy egy kis csirkepörköltet. A kedvencem a La Providencia étterem, amit két hatalmas fa közé építettek. A tulajdonos, Paco, aki egyben a szakács is, nyitott konyhában dolgozik, így látjuk, hogy milyen megfontoltan és hozzáértően készíti az ételeket. A tengerparttól néhány méterre beljebb egy teljesen más világba csöppenhetünk bele: hirtelen a dzsungel közepén egy egzotikus kertben találhatjuk magunkat, ahol francia és kanadai konyha vár bennünket...
De jártam például Szíriában, ahol egy gyönyörű épület udvarában volt a vendéglő, és sokféle ételt szolgáltak fel kis tálkákban. Kipróbáltuk a petrezselyemsalátát, a mentasalátát, a töltött szőlőlevelet, az apró kolbászokat, a kuszkuszt, a padlizsánkrémet, a csicseriborsókrémet, ami egytől egyig ízlett.
Milyen ízekre emlékszik vissza szívesen a gyerekkorából?
Mindig is imádtam enni, de gyerekként nem voltam édesszájú. A csirkepörköltet és a lecsót imádtam, és nagyon szerettem a különféle főzelékeket. Emlékszem, amikor a kertünkben az újkrumplit leszedtük, édesanyám megtisztította, megsütötte, kaporszószt öntött rá, és friss uborkával tálalta. Vasárnap reggel héjában sült krumplit ettünk, vajjal megkentük, hozzá volt egy kis szalonna is. Karácsonykor pontyhalászlé került az asztalra, és rántott hús.
És hogyan ismerkedett meg a borral?
Kamaszkoromban fiatalos hévvel ittuk a különféle italokat, aztán egyszer csak kikerült az alkohol az életemből. Évek múlva megismerkedtem a balatonfüredi Koczor Pince tulajdonosával, Kálmánnal, aki a fesztiválokon olyan kedvesen kínálta a borait, hogy nem tudtam ellenállni... Azóta több borvacsorán is részt vettem, és a legjobban azt szeretem, ahogyan beszélnek a borról. Olyan szavakat, olyan szókészletet használnak, ami elrugaszkodik a valóságtól, metaforákban gondolkoznak, és nagy szeretettel beszélnek a borról, ami számomra lenyűgöző.
Hozzávalók (4 fő részére)
1 kg tölteni való zöldpaprika, 50 g fenyőmag, 50 g szárított ribizli (ennek hiányában esetleg kis szemű mazsola), 2 nagy fej vöröshagyma finomra vágva, 2 pohár rizs, 1 pohár olívaolaj, 1 evőkanál fahéj, 1,5 evőkanál szárított menta, 1 kávéskanál fekete bors, 1 kávéskanál szegfűbors, 1 citrom leve, só, néhány szem paradicsom
Elkészítése
A rizst hideg vízzel alaposan lemossuk, majd langyos vízben fél órát állni hagyjuk, ezután leszűrjük. Egy közepes méretű lábosban az olajon rózsaszínre pirítjuk a fenyőmagot.
Két perc pirítás után hozzáadjuk a vöröshagymát, és megsózzuk.
Miután a hagyma megfonnyadt, hozzáadjuk a megmosott rizst és a szárított ribizlit, ízesítjük fahéjjal, fekete borssal, szegfűborssal, szárított mentával, kockacukorral.
Addig hevítjük, amíg a rizs fehér színű lesz, majd meglocsoljuk a fél citrom levével, felöntjük 1 pohár forró vízzel, és fedő alatt kis lángon addig főzzük, míg a vizet elfőtte, majd egy kicsit kihűtjük.
Amíg a rizs elkészül, megtisztítjuk a paprikákat: megmossuk, a csutkájukat és a magjukat kivesszük, a belsejüket pedig megsózzuk. Ezután a rizzsel megtöltjük a paprikákat. Sokat ne tegyünk bele, kb. ¾-ig, mert a rizs még megduzzad benne.
A megtöltött paprikáknak paradicsomból sapkákat vágunk, és a megtöltött paprikákba a rizsre nyomjuk. (Azért, hogy főzés közben a rizs ne folyjon ki.)
Az így elkészített paprikákat állítva egy lábosba helyezzük, annyi vizet öntünk alá, hogy a paprikák feléig érjen, meglocsoljuk olívaolajjal, fél citrom levével, és fedő alatt kis lángon 35-40 perc alatt készre főzzük.
Török cacikkal (dzsadzsik – reszelt uborkás, fokhagymás, mentás joghurt) kínáljuk!
Amikor nem énekel, mivel tölti a szabadidejét?
Az utóbbi időben az írás is szenvedélyemmé vált, korábban megjelent a könyvem Ribizliálom címmel. Számomra az írás is egy örömforrás, és ez alatt a kilenc hónap alatt egy nagyon izgalmas belső utazást tettem magamban. Énekesként a testem a hangszerem, így azt is gondozom, rendszeresen jógázom és táncolok. Időnként nézegetem az orchideáim új hajtásait, vagy éppen a kedvenc fekete cicámon legeltetem a szemem.
Amikor Zipolitén, az óceán partján sétálok, a lépteim nagyon könnyűvé válnak, s mindig arra gondolok, hogy a hullámok elviszik a régit, és hozzák az újat, s ettől valahogy tisztábban látom a dolgokat. De ugyanez nagyon nehéz is tud lenni: amikor legutóbb eljöttem a faluból, a repülőtéren majdnem visszafordultam, mert annyira fájdalmas volt az elválás... De talán a legnehezebb pillanatok azok, amikor az embernek magával kell megküzdenie.
Az életünkben nagyon sok örömforrás van, mégis, az emberek nem engedik a szívükbe ezt az érzést. Én mindig arra törekszem, hogy a lehető legtöbb örömöt fogadjam be az életembe, vagyis hogy ne veszítsem el azt a képességemet, hogy tudok örülni. Ha most érne véget az életem, akkor is hálás lennék, hiszen annyi örömben volt már részem.
(Borítókép: Palya Bea 2021. június 11-én. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)