Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Kaszás Attila

2007. március 23., péntek 22:00

Elhunyt Kaszás Attila színművész életének 47. évében. A Nemzeti Színház művésze hétfőn kapott agyvérzést, azóta kómában volt.

"Az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet vezetősége mély sajnálattal tudatja, hogy Kaszás Attila színművész minden orvosi erőfeszítés ellenére (ideértve a mára virradó éjszaka elvégzett tehermentesítő koponyaműtétet is) március 23-án 19 óra 40 perckor intézetünk intenzív osztályán elhunyt" - tartalmazza az MTI-hez eljuttatott közlemény, amit Szikora István, az intézmény főigazgató-helyettese írt alá. A főigazgató az Indexnek megerősítette a halálesetet, de a művész feleségének kérésére több információt nem adhatott ki.


Kaszás Attila
Kaszás hétfőn a Nemzeti Színházban lett rosszul, később az orvosok megállapították, hogy agyvérzést kapott. A színészt újra kellett éleszteni, hétfő óta kómában volt. Megállapították azt is, hogy egy eddig nem ismert születési rendellenessége volt a művésznek. "A vizsgálat a koponyába haladó egyik verőér megrepedését és ennek következtében kialakult elzáródását bizonyította" - állt egy korábbi közleményben.

Kaszás Attila rosszullétekor a Tizenkét dühös ember című darabban a negyedik esküdtet játszotta volna olyan színészek mellett, mint Sinkó László, Trokán Péter, Kulka János és Garas Dezső. A további előadásokat, amikben a művész színpadra lépett volna, a Nemzeti Színház helyettesítéssel tartja meg.

A Jászai Mari-díjas színész 1960-ban született a szlovákiai Vágselyén. A Színház és Filmművészeti Főiskolán 1983-ban végzett, Horvai István és Kapás Dezső tanítványaként. 1984-től a Vígszínház, majd 2003-tól a Nemzeti Színház színésze. Játszott a Katona József Színházban, az Új Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a Rock Színházban, valamint Győrben, Kecskeméten, Sopronban és Szegeden is.

Játszott az Érzékek iskolájában, a Werckmeister harmóniákban, legutóbbi filmes szerepét a Kútfejek című vígjátékban alakította. Első felesége Eszenyi Enikő volt, gyermeke második házasságából született tavaly júniusban.

A Youtube honlapján Kaszás Attila előadásában a vígszínházas Csókos asszony előadás Mi muzsikus lelkek vagyunk dalát találhatjuk meg, vagy az 1994-es Patika-sorozat Dés László-szerezte Ha akarom című betétdalát: "Nem igaz, hogy vége, nem igaz, hogy elmúlt, mert élvezem azt, ami szól itt bent."

Rovatok