Index Vakbarát Hírportál

12 milliárdot várnak a Picasso-portrétól

2010. március 17., szerda 14:41

Andrew Lloyd Webber alapítványa árverezi el a képet, az eladásából befolyt pénzt a kultúra támogatására fordítják. A portré árverése eddig azért késlekedett, mert egy német állampolgár azt állította, a nácik kényszerítették egyik ősét áron aluli eladásra.

Pablo Picasso spanyol festő korai, kék korszakának egyik ritkasága a Christie's aukciósház júniusi londoni árverésének legdrágábbra becsült tétele. Az Ángel Fernández de Soto portréja (más néven Az abszintivó) című festménytől 30-40 millió fontot (9-11,7 milliárd forintot) várnak, ilyen magas értékre még egyetlen európai árverésre bocsátott művet sem taksáltak. Az 1903-as keltezésű Picasso-képet Andrew Lloyd Webber világhírű zeneszerző adja el, a remélhetőleg befolyó csillagászati összeg a nagy-britanniai művészetet és kultúrát támogató alapítványát gazdagítja majd.

Elrabolták a nácik

Ez a műalkotás már 2006 novemberében is szerepelt a Christie's kalapács alá kerülő tételei között, de az utolsó órában vissza kellett vonni, mert egy német állampolgár azt állította, a festményt gyakorlatilag ellopták családjától a nácik. Egyik ősét, Paul von Mendelssohn-Bartholdy berlini bankárt arra kényszerítették, hogy más műalkotásokkal együtt nyomott áron eladja 1934-ben - hangoztatta.

"Ezt az óvást peren kívüli egyezséggel rendeztük, a felperes a festményre támasztott minden igényét visszavonta, így az alapítvány szabadon értékesítheti a képet" - hangsúlyozza közleményében az aukciósház.

Sokat nyerhet rajta

Picasso 1899-ben találkozott a portré modelljével, Ángellel, kétszer is közös műtermen osztoztak Barcelonában. Az aukciósház szerint de Soto "sokkal több időt szentelt az ivásnak, mint a művészetnek", és barátja szenvedélye miatt Picasso kénytelen volt egy másik műtermet bérelni, hogy dolgozni tudjon. De Soto 1938-ban halt meg a spanyol polgárháborúban.

Andrew Lloyd Webber alapítványa szintén egy árverésen jutott hozzá a festményhez. 1995-ben vette New Yorkban, 29,2 millió dollárért (durván 5,6 milliárd forintért). Azóta Picasso három műve is 50 millió dollárt (9,6 milliárd forintot) meghaladó áron talált új gazdára, a rózsaszín korszakban született Fiú pipával című képét a világ legdrágább festményeként tartják számon. A spanyol festő Vincent van Goghot taszította le trónjáról, aki egy 1990-ben elért 82,5 millió dolláros (15,7 milliárd forintos) festményárral 14 éven át a világ legértékesebb művészének számított.

Rovatok