"Hidat elsősorban dinamittal lehet támadni. Ha nincs, a fémhidakat könnyen el lehet pusztítani autogénvágóval. A rácsos szerkezetű fémhíd főgerendáját és felső gerendáját kell átvágni, mert a híd azon függ. Először el kell vágni a két gerenda egyik végét, aztán a másikat. A híd így féloldalra dől, teljesen kitekeredik, és összedől." Ez az egyike a rengeteg szakmai jótanácsnak, amiket Ernesto Che Guerava szánt kezdő gerilláknak.
A gerillaharcos amúgy társadalmi reformer, de ez A gerillaharcos kézikönyve alapján nem tűnik kifejezetten jó állásnak. "A mostani háború során, miután megérkeztünk El Uveróba egy tizenhat kilometers menetelés és egy 2 óra 45 percig tartó csata után a tűző napon (miután több napot töltöttünk igen rossz körülmények között a tenger mellett nagy hőségben és perzselő napsütésben), a testünk olyan sajátos és bántó bűzt bocsátott ki, hogy az mindenkit undorított, aki a közelünkbe jött. A mi orrunk már teljesen hozzászokott ehhez az életstílushoz; a harcosok függőágyai jellegzetes, egyedi szagukról nevezetesek."
Időszerű gerillabiblia
Che Guerava 1960-61-ben kezdte el írni a kubai forradalom tapasztalatai alapján a partizáncharc legfontosabb tudnivalóit. Később ezt kibővítette a kongói polgárháborús tapasztalataival. Nem lehet érdektelen ez ma sem, mert az Ulpius idén kiadta magyarul is, a könyvtől lényegében semmi távolságot sem tartva. A kiadó azzal vezeti fel az általuk gerillabibliának nevezett könyvet, hogy az nem veszítette el időszerűségét. Szerepel benne egy előszó is, bizonyos Harry "Pombo" Villegas írta. (Az a könyvből nem derül ki, hogy ki ő. Amúgy egyike Che azon kevés harcostársainak, akik túlélték az akciókat. Pombo szerint A gerillaharcos kézikönyv nélkülözhetetlen mindazoknak, akik a népfelkelésnek ezt a módját választják, és 45 év után is aktuális. Mégpedig azért, mert az imperializmussal szembeni folyamatos konfrontáció "nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy bizonyos körülmények között, a demokratikus út kimerülése után szükség lehet az erőszak alkalmazására visszatérni."
A könyv nem biztatja sok jóval az elkényelmesedett városlakókat, egy jó gerillaharcos ugyanis igazi aszkéta. "A harcosok akkor esznek, amikor tudnak, és megesznek mindent, amit tudnak. Néha mesés fogások tűnnek el a harcosok gyomrában, máskor két vagy három napig koplalnak, anélkül, hogy munkakapacitásuk csökkene”. A gerillák menüje egyébként többnyire gyökerekből, magvakból, sóból, egy kis olajból vagy disznózsírból és nagyon ritkán valamely levágott állat húsából áll" - írja Che, aki egyébként az argentín hadseregtől felmentést kapott a szolgálat alól asztmája miatt.
Az adott körülményekre tekintettel visszafogott igényességét jól mutatja, hogyan állítja össze Che egy gerilla legszükségesebb felszereléseit, ami nem lehet több 25 kilónál: "Az ember magával vihet egy váltás ruhát is, de ez többnyire tapasztalatlanságra utal. Az általános gyakorlat az, hogy legfeljebb még egy nadrág van az embernél, amely feleslegessé teszi az alsóneműt és más dolgokat, például a törülközőt."
A lábbeli viszont becses kincs: "Akinek van bakancsa, a boldog létezés biztonságát élvezi az uralkodó körülmények korlátjain belül."
Ami alapvető: hátizsák, tányér, kés, villa, minimális étel, szappan. Nélkülözhetetlen továbbá a függőágy. Ez ugyanis megfelelő pihenést biztosít; könnyű két fát találni, amelyekre felakaszthatjuk. Amikor esik, és a talaj nedves, ami trópusi hegyvidéken gyakori, függőágy nélkül szinte lehetetlen aludni.
"Általános és rendkívül fontos élvezeti cikk a gerillaharcosnak a dohányáru, a szivar, a cigaretta vagy a pipadohány. A dohány nagy barátja a magányos katonának a pihenés perceiben. A pipa hasznos, mert azzal a szivar- és a cigarettacsikkekből az utolsó dohánymorzsa is felhasználható, amikor szűkös idők járnak." Igen fontos továbbá a gyufa is.
Hasznos viszont magunkkal vinni egy könyvet is, amely aztán cserélhető a csapat tagjai között. A könyvek lehetnek elmúlt idők szabadsághőseinek életrajzai, történelmi írások vagy gazdaságföldrajzi művek, lehetőleg az országról, és olyan általános jellegű írások, amelyek emelik a katonák műveltségi színvonalát, és megóvják őket a szerencsejátéktól és más nemkívánatos időtöltésektől. A gerillaharcos életében vannak unalmas időszakok.
Ráadásul a tábori élet sem túlságosan romantikus: "A táborban nagyon fontos fegyelmet tartani, és ennek nevelési funkciója van. A harcosoktól meg kell követleni, hogy adott időben feküdjenek le és keljenek fel. Az olyan játékokat, amelyeknek nincs társadalmi funkciója és ártanak a katonák harci szellemének, valamint az alkoholfogyasztást tiltani kell."
Che igazából egyetlen érdekes eseményt említ, "ami a túlfeszített idegállapotból adódó, felfokozott örömet okoz, s amikor mindenki újult erővel menetel": az pedig a csata. Ehhez részletes taktikai tanácsokat ad, amelyek lényege: gyorsaság, váratlanság, a terep tökéletes ismerete és a visszavonulás biztosítása.
Kristálytiszta logika alapján vezeti le Che, hogy miért is agrárforradalmár a gerilla. Azért, mert olyan helyen a legideálisabb gerillahacrolni, ahol sok a paraszt. "A gerillaharcos vad, félig lakott körzetekben hajt végre akciókat. Minthogy ilyen körzetekben az emberek reformtörekvéseinek első és szinte kizárólagos célja a föld tulajdonjogának a megváltoztatása, a gerillaharcos elsősorban és mindenekfelett agrárforradalmár, aki kifejezei a nagy paraszti tömegeknek azt a vágyát, hogy tulajdonosai legyenek a földnek. A gerillaharc kezdeti időszakában a küzdelem zászlaja az agrárreform. Ezt a célt először nem feltétlenül határoljuk körül mértékben és korlátjaiban; talán csak utalunk a paraszt ősi vágyára, hogy birtokolja a földet, amelyet megművel."
Az egyszerű ideológiai alapvetésen túl a gerilla mindig technikai, gazdasági, erkölcsi és kulturális segítséget ad a parasztoknak. "A gerillaharcosnak egyfajta védőangyalnak kell lennie, akit a zónába pottyantottak, aki mindig segít a szegényeknek, és a gazdagokat minél kevésbé zaklatja a háború első szakaszában." És hogy mi történik a továbbiakban a gazdagokkal? "A magántulajdonnak társadalmi funkciója lesz a háborús zónában. Másként szólva, azt a felesleges földet és állatállományt, amely nem létfontosságú egy gazdag család eltartásához, az emberek között kell egyenlően és igazságosan szétoszatni."
Che nagyon fontosnak tartja, hogy legyen társadalmi bázisa a gerilláknak. "Ezért a civil lakosságal szembeni viselkedésben a lehető legnagyobb tiszeteletnek kell megnyilvánulnia a vidék lakosságának szokásai és hagyományai iránt, hogy hatékonyan, tettekkel bizonyítsuk a gerillaharcos erkölcsi fölényét az elnyomó katonával szemben." Külön szabály van arra, hogy a katonák nem ihatnak alkoholt, mielőtt belépnek egy civil településre.
De mivel fizetnek a harcosok? Nem feltétlenül készpénzzel. "A tulajdonosnak azt a jogát, hogy fizetséget kapjanak a társadalmi jóra felhasznált javaikért, mindig tiszteletben kell tartani; de ezt a fizetséget adóslevél formjában kapják ("a remény adóslevelei", ahogyan tanítónk, Bayo tábornok" nevezte őket, az adós és a kölcsönadó között így létrejött közös érdekre utalva.)"
A legideálisabb terep csapdája
Hiába jelent meg az idén magyarul is a könyv, rossz hír a hazai kezdőknek, hogy Magyarország nem a legideálisabb terepe egy igazi gerillaharcnak. Nemcsak a jelenlegi politikai állapotok miatt, hiszen Che azt írja, hogy "ahol a kormány csalárd, akár valós népszavazás valamilyen formájával került hatalomba, és fenntartja az alkotmányos legalitásnak legalább a látszatát, a gerillamozgalom nagy nehézségeket fog tapasztalni, minthogy a civil küzdelem lehetőségei még nem merültek ki".
A Kárpát-medence sem a legjobb hely partizánkodni. Ennek a legkedvezőbb terepe ugyanis a nehezen megközelíthető vidék, azaz sűrű erdő, meredek hegy vagy járhatatlan sivatag, esteleg mocsárvidék, hogy kiegyenlítse a szervezett hadsereg létszámbeli és technikai fölényét. De azzal is akad probléma, ha sikerül megtalálni a legideálisabb helyet. Mert ha a körzet olyan vad, olyan áthatolhatatlan, hogy ellenséges hadsereg sosem érheti el, akkor harcolni sem lehet ellene. Így nehéz fegyvert és lőszert zsákmányolni. Sőt, mivel nehezen megközelíthető terepről van szó, földművelő sincs, akiktől ételt lehet szerezni. És még egy óriási hátrány: nincs mi ellen szabotázsakciót végrehajtani, mert nincs telefon, vízvezeték, semmi, amiben kárt lehetne tenni.
Che éppen a társadalmi bázis megtartása miatt ítéli el a terrorizmust, megkülönböztetve azt a szabotázstól. "Világosan meg kell különböztetni a szabotázst, a hadviselés forradalmi és igen hatékony módszerét a terrorizmustól, amely általában hatástalan és eredményeiben nem válogat, minthogy gyakran ártatlan emberek az áldozatai, és sok olyan életet pusztít el, amely értékes lehetne a forradalom számára." Che egyetlen esetben tartja elfogadhatónak a terrorizmust, amikor arra használják, hogy kivégezzék az "elnyomó erők valamely kegyetlenségéről, az elnyomásban való hatékonyságáról, vagy más okból nevezetes vezetőjét, akinek az elpusztítása valamiképpen hasznos". De jelentéktelen személyek legyilkolása sosem tanácsos, minthogy eredménye: a megtorlások fokozódása és elkerülhetetlen halálesetek - int Che, hogy mindez a forradalmi mozgalom ellen fordíthatja az embereket.
A szabotázst ugyanakkor lelkesen támogatja, sőt a gerillaháborút vívó nép egyik felbecsülhetetlen értékű fegyverének tartja. "Szabotázs egy üdítőitalgyár ellen nevetséges, de a szabotázs egy erőmű ellen tökéletesen helyes és tanácsos. Az első esetben bizonyos számú munkás elveszti a munkahelyét, anélkül, hogy az ipar ritmusa felborulna; a második esetben is lesznek elbocsátott munkások, de ezt teljes mértékben igazolja a régió életének megbénulása." Továbbá a rezsim potentátjainak birtokában lévő vállalkozásokat meg kell semmisíteni (és meg kell próbálni meggyőzni a munkásokat ennek a szükségességéről), hacsak ez nem jár súlyos következményekkel.
A forradalmár az öngylikos merényleteket is elutasítja, mert a gerilla kész ugyan az életét adni, de a gerilla-hadviselés pozítvuma az, hogy "minden egyes gerillaharcos nemcsak arra áll készen, hogy meghaljon egy eszméért, de arra is, hogy ezt az eszmét valóra váltsa".
Meglehet, remek könyv, az alapvetései jók, sőt készültek folytatásai is, mint a Bolíviai napló. Mégis, a gyakorlati kivitelezésbe hiba csúszhatott, mert Chet végül Bolíviában egy gerillatáborban fogták el, miután nem sikerült maguk mellé állítani a helyeiket, a rádiójuk megsemmisült, utánpótlásukat nem sikerült kiépíteni, és valószínűleg el is árulták őket. Egy iskola tantermében végezték ki.