Ez az a nap. Így hangzik az esemény címe, biblikusan és találóan is. Még ezazanap.hu is van, ami ugyan 1994-es normák alapján készült, de az interneten egyelőre kevéssé aktív egyházi tevékenységhez képest mégiscsak ott van. Nagyszabású tehát a fesztivál, ami abban is megnyilvánul, hogy már a Nyugati aluljárójában is belebotlunk a Metodista Egyházba, akik nyilván módszertani bemutatót tartanak. Ez szintetizátor kísérte áriázásban nyilvánul meg.

Tovább. A Margitsziget ki- és bemenő forgalma nagyjából azonos mértékű. Fáradt arcú családok szállingóznak kifelé ezazanap-zászlókkal, babakocsi-ékek csörömpölnek Pest irányába; velünk együtt ugyanilyen polgárok igyekeznek befelé. Az Atlétikai Centrum jócskán megtelt már keresztényekkel, a bejáratnál lelkigondozó-sátrak sorakoznak. Sajátos rendezési elv, hogy a színpad háttal áll a bejáratnak, így a zene egyelőre tompítottan jut el hozzánk, ahogy végigóvakodunk a lufi-, perec, sör- és fagyiárusok mentén. Ez még csak a szokásos majálisdíszlet, de ezen az útvonalon még számos látványosság vár ránk.

Egyelőre azonban megtelepszünk, és a színpad történéseire próbálunk figyelni. "Keresztény könnyűzenei fesztivál" az önmeghatározás, tehát kell itt lennie valaminek, amit kortárs keresztény zenének neveznek. A hangosítás pocsék, úgyhogy a szövegekből keveset értünk - sebaj, a programfüzet tartalmazza őket. Bele is mélyedünk, egyértelműen veri a mezőnyt a következő rigmus: "Jézus volt az első zsenge / Aki utat nyitott a mennybe". Közben pengenek a gitárok, meg a szintetizátorok, azok is pengenek, hol country, hol klezmer, hol rockirányba lendül a műfajiránytű. Annyi ebből már világos, hogy a keresztény zene nem műfaj, hanem tematika; legfeljebb vannak műfajok, amelyekre nehezebb alkalmazni a témát; noha egy death-metalban feldolgozott passió... de ne kalandozzunk el.

Természetesen mi betolakodók vagyunk, magyarán ufók. Szelíd megértéssel regisztráljuk, hogy a dolog mégis rendben van, hiszen a közönség rendkívüli módon élvezi a produkciót. Három jelentősebb megnyilvánulása van ennek: az egyik az az ember, aki időnként expanzív karmozdulatokkal Jézus nevét kurjongatja. Hagyományos koncertelemnek mondható az úgynevezett csápolás és a visszafogott headbang, vagyis a fejjel végzett függőleges irányú ritmusbólogatás. A fejlobogtatás mellett a harmadik a zászlólobogtatás. Ehhez különféle zászlók állnak rendekezésre, egyszínű vörös és kék, felekezet-logóval ellátott és Isten báránya vagy Jézus Feltámadt feliratú. A lobogtatásnak alighanem van valamilyen koreográfiája - liturgiának azért nem nevezhető -, de ez főleg abból derül ki, hogy a lengetőembereket néha felváltja egy cserejátékos.

Tovább. A következő állomás a Tini Titkok Sátra, amely élményforrásként és brosúra-lelőhelyként is egyaránt vonzó. Odabenn gyermekprogramok zajlanak, ezúttal egy iskolázatlan hangú kislány énekel, míg másik nyolc kisgyerek a Három Kívánság gyerekdiszkóit idézően poptáncol, zárt alakzatban. Osztanak szóróanyagot; a lelkes szociográfus ezeket különösen nagy becsben tartja. Néha egy szubkultúráról a külső megfigyelésnél is többet elárul az, hogy mit akar megmutatni magáról.

A tinisátor elsődlegesen a drogprevencióban erős. A legaranyosabb az, amely bizonyos Tamás történetét beszéli el a fogyitea-reklámok nyelvén. Nem hiányzik a szemléltető fénykép sem, ahol Tamás megtérése előtt gyűrött trikóban léggitározik egy Trabant előtt, és zombiarcot vág; utána viszont vasalt pólóban öleli át egy hittestvérét, és már nem tud a zombiarcáról. Megtekinthetők még poszteren a forgalomban lévő LSD-bélyegek is, Szűz Máriás nincsen. Van viszont szüzességi útmutató lányoknak - ez is megér pár szót. Sajátossága, hogy a keresztény leányokat kimondottan a gyerekszüléssel riogatva próbálja lebeszélni a nemi életről. "Gondold meg, milyen fájdalmat kell majd elviselned" - mintha templomi esküvő után viszont úgy csusszanna ki a baba, mint egy angolna. "Csak egyetlen biztos módszer létezik, amellyel megakadályozhatod, hogy gyermeked legyen: ha távol maradsz a férfiaktól." Szentigaz, de szó szerint az. Nem vagyunk szentek, úgyhogy kihátrálunk, a prospektusokból halk nesszel hullanak alá a csekkek.

Itt pedig már maga a Krisztus-merchandise ütötte fel tanyáját. Istenes pólók, Jézus szeret téged-kispárnák, Shalom-sálak. Evangéliumos legó persze nincsen. De könyv van bőven. Összeszedünk egy muris plakátot, szövege: "Közel-keleti békeszerződés? Majd ha az Úr Jézus Krisztus visszajön! ". Egy olyan társaság adja ki, akik szerint az izraeli-palesztin viszálynak bibliai okai vannak, úgyhogy inkább hagyni kéne az egészet. A könyvárusok egyébként rendkívül kedves népek, sőt az egész közönség kedves népekből áll. De tényleg. Tisztaság van, magam is lesütött szemmel gyújtok rá, elvégre nem dohányzik itt senki, és hát a test a lélek temploma.

Időközben a színpadon megtörténik a "közös ima Magyarországért" fantázianevű szónoklat. A prédikátor szerint ennek a nemzetnek egy megoldás van, és az Jézus, illetve akkor lesz majd itt jó világ, ha majd a bordélyházak kiürülnek, és a kábítószer-kereskedők is őt dicsőítik. Ebből legalább lehet alkudni.

Tovább molyolunk a könyvesstandokon, és nem hiába. Sikerül beszerezni potom pénzért a Totális kontroll 666 című művet, amely a 6-os szám ellen íródott, és elkeseredett hangon panaszolja fel, hogy "a komputerek vonalkódjaiban gyakori a 6-os szám", meg hogy most már igazán a legutolsó időkben vagyunk, és az ENSZ egy sátánista világösszeesküvés, a rock megszünteti az erkölcsi gátlásokat - régi nóta -; és az Apollo 8 útját 6 napra tervezték, az űrhajó 6 részből állt és a 6. napon tért vissza. Az első és az utolsó paraméter közt felfedezhető ugyan némi korreláció, de ez együtt akkor is 666. Sátán sátán hátán. Kicsapongva a keresztény számmisztika paradox őrületéből, a könyv leszögezi, hogy a kereszténység és a rock összeférhetetlenek, úgyhogy elindulunk lassan kifelé. Ezt már oldják meg maguk.

Mint fesztivál egyébként rendben is volna ez a nap. Nincs vele semmi gond, sőt. Tiszta udvar, rendes ház, békés és többnyire józan vendégsereg, bőséges választék. Csak a szakrális hangulat hiányzik. A modern eszközökkel kommunikáló vallás - és itt nem csak a rockzenéről, hanem a marketingfogásokról is szó van - valahogy szükségszerűen veszít a klasszikus képéből, a tradíciók érinthetetlenségéből. A hatékonyság kétségtelen, aligha vitatható, hogy ma Jézust ugyanúgy el lehet adni és ugyanúgy lehet eladni, mint egy mosóport, összehasonlító reklámban például. Ahhoz meg nem élünk elég sokáig, hogy kiderüljön: érdemes-e. Illetve amikor kiderül, már pont nem élünk.