Index Vakbarát Hírportál

Ha majd a bordélyházak kiürülnek

Settenkedés a keresztény pop-rock fesztiválon

2001. július 2., hétfő 11:54

Tulajdonképpen illetlenség kívülállóként egy vallási rendezvényre befurakodni. Mégis, ha már ökumenikus találkozóról van szó, az feltételez annyi nyitottságot, hogy az élményturista is meghívottnak tekintse magát. Tartozik is ugyanennyi nyitottsággal.

Ez az a nap. Így hangzik az esemény címe, biblikusan és találóan is. Még ezazanap.hu is van, ami ugyan 1994-es normák alapján készült, de az interneten egyelőre kevéssé aktív egyházi tevékenységhez képest mégiscsak ott van. Nagyszabású tehát a fesztivál, ami abban is megnyilvánul, hogy már a Nyugati aluljárójában is belebotlunk a Metodista Egyházba, akik nyilván módszertani bemutatót tartanak. Ez szintetizátor kísérte áriázásban nyilvánul meg.

Tovább. A Margitsziget ki- és bemenő forgalma nagyjából azonos mértékű. Fáradt arcú családok szállingóznak kifelé ezazanap-zászlókkal, babakocsi-ékek csörömpölnek Pest irányába; velünk együtt ugyanilyen polgárok igyekeznek befelé. Az Atlétikai Centrum jócskán megtelt már keresztényekkel, a bejáratnál lelkigondozó-sátrak sorakoznak. Sajátos rendezési elv, hogy a színpad háttal áll a bejáratnak, így a zene egyelőre tompítottan jut el hozzánk, ahogy végigóvakodunk a lufi-, perec, sör- és fagyiárusok mentén. Ez még csak a szokásos majálisdíszlet, de ezen az útvonalon még számos látványosság vár ránk.

Egyelőre azonban megtelepszünk, és a színpad történéseire próbálunk figyelni. "Keresztény könnyűzenei fesztivál" az önmeghatározás, tehát kell itt lennie valaminek, amit kortárs keresztény zenének neveznek. A hangosítás pocsék, úgyhogy a szövegekből keveset értünk - sebaj, a programfüzet tartalmazza őket. Bele is mélyedünk, egyértelműen veri a mezőnyt a következő rigmus: "Jézus volt az első zsenge / Aki utat nyitott a mennybe". Közben pengenek a gitárok, meg a szintetizátorok, azok is pengenek, hol country, hol klezmer, hol rockirányba lendül a műfajiránytű. Annyi ebből már világos, hogy a keresztény zene nem műfaj, hanem tematika; legfeljebb vannak műfajok, amelyekre nehezebb alkalmazni a témát; noha egy death-metalban feldolgozott passió... de ne kalandozzunk el.

Természetesen mi betolakodók vagyunk, magyarán ufók. Szelíd megértéssel regisztráljuk, hogy a dolog mégis rendben van, hiszen a közönség rendkívüli módon élvezi a produkciót. Három jelentősebb megnyilvánulása van ennek: az egyik az az ember, aki időnként expanzív karmozdulatokkal Jézus nevét kurjongatja. Hagyományos koncertelemnek mondható az úgynevezett csápolás és a visszafogott headbang, vagyis a fejjel végzett függőleges irányú ritmusbólogatás. A fejlobogtatás mellett a harmadik a zászlólobogtatás. Ehhez különféle zászlók állnak rendekezésre, egyszínű vörös és kék, felekezet-logóval ellátott és Isten báránya vagy Jézus Feltámadt feliratú. A lobogtatásnak alighanem van valamilyen koreográfiája - liturgiának azért nem nevezhető -, de ez főleg abból derül ki, hogy a lengetőembereket néha felváltja egy cserejátékos.

Tovább. A következő állomás a Tini Titkok Sátra, amely élményforrásként és brosúra-lelőhelyként is egyaránt vonzó. Odabenn gyermekprogramok zajlanak, ezúttal egy iskolázatlan hangú kislány énekel, míg másik nyolc kisgyerek a Három Kívánság gyerekdiszkóit idézően poptáncol, zárt alakzatban. Osztanak szóróanyagot; a lelkes szociográfus ezeket különösen nagy becsben tartja. Néha egy szubkultúráról a külső megfigyelésnél is többet elárul az, hogy mit akar megmutatni magáról.

A tinisátor elsődlegesen a drogprevencióban erős. A legaranyosabb az, amely bizonyos Tamás történetét beszéli el a fogyitea-reklámok nyelvén. Nem hiányzik a szemléltető fénykép sem, ahol Tamás megtérése előtt gyűrött trikóban léggitározik egy Trabant előtt, és zombiarcot vág; utána viszont vasalt pólóban öleli át egy hittestvérét, és már nem tud a zombiarcáról. Megtekinthetők még poszteren a forgalomban lévő LSD-bélyegek is, Szűz Máriás nincsen. Van viszont szüzességi útmutató lányoknak - ez is megér pár szót. Sajátossága, hogy a keresztény leányokat kimondottan a gyerekszüléssel riogatva próbálja lebeszélni a nemi életről. "Gondold meg, milyen fájdalmat kell majd elviselned" - mintha templomi esküvő után viszont úgy csusszanna ki a baba, mint egy angolna. "Csak egyetlen biztos módszer létezik, amellyel megakadályozhatod, hogy gyermeked legyen: ha távol maradsz a férfiaktól." Szentigaz, de szó szerint az. Nem vagyunk szentek, úgyhogy kihátrálunk, a prospektusokból halk nesszel hullanak alá a csekkek.

Itt pedig már maga a Krisztus-merchandise ütötte fel tanyáját. Istenes pólók, Jézus szeret téged-kispárnák, Shalom-sálak. Evangéliumos legó persze nincsen. De könyv van bőven. Összeszedünk egy muris plakátot, szövege: "Közel-keleti békeszerződés? Majd ha az Úr Jézus Krisztus visszajön! ". Egy olyan társaság adja ki, akik szerint az izraeli-palesztin viszálynak bibliai okai vannak, úgyhogy inkább hagyni kéne az egészet. A könyvárusok egyébként rendkívül kedves népek, sőt az egész közönség kedves népekből áll. De tényleg. Tisztaság van, magam is lesütött szemmel gyújtok rá, elvégre nem dohányzik itt senki, és hát a test a lélek temploma.

Időközben a színpadon megtörténik a "közös ima Magyarországért" fantázianevű szónoklat. A prédikátor szerint ennek a nemzetnek egy megoldás van, és az Jézus, illetve akkor lesz majd itt jó világ, ha majd a bordélyházak kiürülnek, és a kábítószer-kereskedők is őt dicsőítik. Ebből legalább lehet alkudni.

Tovább molyolunk a könyvesstandokon, és nem hiába. Sikerül beszerezni potom pénzért a Totális kontroll 666 című művet, amely a 6-os szám ellen íródott, és elkeseredett hangon panaszolja fel, hogy "a komputerek vonalkódjaiban gyakori a 6-os szám", meg hogy most már igazán a legutolsó időkben vagyunk, és az ENSZ egy sátánista világösszeesküvés, a rock megszünteti az erkölcsi gátlásokat - régi nóta -; és az Apollo 8 útját 6 napra tervezték, az űrhajó 6 részből állt és a 6. napon tért vissza. Az első és az utolsó paraméter közt felfedezhető ugyan némi korreláció, de ez együtt akkor is 666. Sátán sátán hátán. Kicsapongva a keresztény számmisztika paradox őrületéből, a könyv leszögezi, hogy a kereszténység és a rock összeférhetetlenek, úgyhogy elindulunk lassan kifelé. Ezt már oldják meg maguk.

Mint fesztivál egyébként rendben is volna ez a nap. Nincs vele semmi gond, sőt. Tiszta udvar, rendes ház, békés és többnyire józan vendégsereg, bőséges választék. Csak a szakrális hangulat hiányzik. A modern eszközökkel kommunikáló vallás - és itt nem csak a rockzenéről, hanem a marketingfogásokról is szó van - valahogy szükségszerűen veszít a klasszikus képéből, a tradíciók érinthetetlenségéből. A hatékonyság kétségtelen, aligha vitatható, hogy ma Jézust ugyanúgy el lehet adni és ugyanúgy lehet eladni, mint egy mosóport, összehasonlító reklámban például. Ahhoz meg nem élünk elég sokáig, hogy kiderüljön: érdemes-e. Illetve amikor kiderül, már pont nem élünk.

Rovatok