A könyvolvasás nemes elfoglaltság, a Gutenberg-galaxis újra fényleni fog, állította Vizi E. Szilveszter a napokban Nagy Könyv kapcsán. A könyvbiznisz viszont inkább a nyolcvanas évek valutázóinak világát idézi, érdekbarátságokkal, kis trükkökkel, nagy tartozásokkal, sok kishallal, akik vicsorogva haverkodnak a cápákkal, vontuk le a tanulságot mi. Röviden ugyanis ez a kép alakult ki bennünk azután, hogy egy szomorú történeten keresztül belecsúsztunk a szakma sötét bugyraiba.

A filozófia halála

Nyomozásunk kezdetén könnyen átlátható, megható sztorira készültünk. Aradi László, a Heidegger-fordítóként tevékenykedő filozófus megelégelte a mesterségével járó szűkös lehetőségeket, és tehetségét nagyobb címletekre akarta váltani. Az Ulpius-ház megbízására félretette a létkérdéseket, és lefordította Boris Becker életrajzát. Az eszme elárulását azonban nem követte jacuzzivásárlás, a kiadó ugyanis hónapokig nem fizetett a fordítónak, és végül csak ügyvéd bevonásával sikerült fizetési ígéretet kicsikarni a kiadóból.

Rövid internetes kutatás után kiderült, hogy nem Aradi az egyetlen műfordító, aki hiába várta pénzét az Ulpiustól; a Műfordítók Egyesülete egyenesen nyilatkozatot tett közzé a kiadó gyakorlata miatt. Mesés Péter, az egyesület egyik tagja szerint a helyzet azonban még ennél is súlyosabb: nem egyedi esetről van szó. Véleménye szerint "alig van olyan kiadó, ahol hasonló ne fordult volna elő."

Még mindig a könyv szellemi dimenzióinak tudatában kerestük fel Kepets Andrást, az Ulpius-ház vezetőjét, akitől egyrészről megtudtuk, kiadójánál csak átmeneti zavar okozta a késedelmet, és a karácsonyi forgalom megold mindent. Másrészről viszont a furcsa helyzet az egész könyvszakmát jellemzi.

Meglepetésünkre, amikor az ügy hátteréről kérdezősködtünk más kiadóknál, nem zaftos részleteket tártak elénk, hanem szomorúan elismerték, az eset nem a kiadó elvetemültségének jele, hanem a hazai könyvpiacon uralkodó állapotokat jellemzi.

Körbeszívatás

Bizonytalanság, kiszolgáltatottság és egymás szívatása. Ezek az ismérvei a magyar könyvbiznisznek, állapítottuk miután beszélgettünk néhány kiadóval.

A feszült helyzet egyik oka a bizományos értékesítési rendszer, értett egyet az ulpiusos Kepets, és a Vince kiadó vezetője, Gál Katalin. A kereskedők - néhány multit leszámítva - ugyanis csak bizományba veszik át a könyveket, és akkor fizetnek, ha azokat már eladták. A kiadók így alapesetben, a papírmozgások idejét is beszámítva, 1-3 hónappal később jutnak a pénzükhöz. Az alapeset ritka, de ne vágjunk a dolgok elébe.

Bizományos rendszer egyébként a fejlettebb könyvkiadó kultúrával rendelkező országokban is működik, ott azonban létezik fixáras felvásárlás is, mondta Gál Katalin, aki egyúttal a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnökségi tagja.

A kiadók nagynak tartották a 45-55%-os kereskedői árrést is, a nehézségeket pedig fokozza, hogy a bevétel egyenlőtlenül jelentkezik: könyvet a világ ezen szeletében többnyire karácsony környékén szokás venni. Az Ulpius tavaly decemberi forgalma így tizenegyszerese volt a novemberinek, azaz a teljes évi bevétel felét egyetlen hónap alatt gyűjtötték be. Gál Katalin pedig a magyar könyvpiac egészéről mondta, hogy az 2 hónap alatt produkálja az évi forgalom 30 százalékát. "A karácsony menti meg az évet" - villantotta fel az ünnep szakmai aspektusát a kiadó.

Mivel a fordítókat, szerzőket, nyomdát és rezsit egész évben fizetni kell, "a kiadóknak aránytalanul magas forgótőkére van szüksége" - adott magyarázatot Gál, hogyan lehet jellemző, hogy a kiadók késve fizetnek külsős munkatársaiknak, vagy akár az alvállalkozóknak.

A pénzügyi lukak betömésének egyik módja, ha a kiadók pályázatokon indulnak, támogatásokat szereznek. Ezekkel azonban egyik, általunk megkérdezett kiadó sem él, állították, sőt, a könykiadás Hayekjeiként úgy vélték, a támogatás csupán megzavarja a piaci viszonyokat.

Tízmillió Nobel-díjas országa

A könyvpiac minden nehézség ellenére viszont úgy termel, mintha Magyarország a 10 millió potenciális Nobel-díjas országa lenne. Több mint tízezer könyv jelenik meg évente, ami "franciaországi szint". Olyan, mintha négyszer ennyien lennénk, tudtuk meg Gál Katalintól.

Az aránytalanul sok könyv megjelentetésének oka egyébként nem a kiadók szélsőségesen optimista képe a magyarok olvasási szokásairól. A megkérdezett kiadósok mind egyet értettek abban, hogy a plázák megjelenése bolydította fel a könyvkiadást. Új, nagy alapterületű boltok nyíltak, amiket fel kellett tölteni könyvvel. Ráadásul ezek a boltok jellemzően nagyméretű polcokkal dolgoznak, amiken néhány példány egy könyvből észrevétlen marad a legfigyelmesebb könyvbuzi számára is.

A plázák hirtelen rendeltek tehát sok könyvet, nagy példányszámban, miközben a kereslet ugyan nőtt, de nem a hirtelen piacra kerülő címek arányában. "Túltermelés van, válság nincs" - mutatott rá aztán a MKKE vezetője arra, hogy a helyzet lehetne sokkal rosszabb is.

A sötét oldal

A fentiek azonban csak a nyilvánvaló akadályt jelentik a könyvkiadók számára. Mögöttük húzódnak az alattomos csapdák, a könyvpiac sötét oldala. A kiadók bizonytalanságát ugyanis fokozza, hogy a kereskedők ritkán fizetnek időben, állította egybehangzóan minden névvel és név nélkül nyilatkozó kiadós. Üzleti terveket kidolgozni, azokat betartani pedig nehéz úgy, hogy még a késés sem állandó, hol csak néhány héttel, hol hónapokkal csúszik az átutalás, állították.

Bevett trükk az is, hogy a kereskedő kevesebb példány eladását jelenti le. Kepets elmesélte, hogy egyik sikerkönyvüket folyamatosan rendelte nagy példányszámban egy nagykereskedő, de alig néhány példány eladása után fizetett. A különbség hosszú távon kiegyenlítődött ugyan, de végül egy évvel később kapták meg a teljes összeget.

Gál Katalin viszont elmondta, 10 százaléknyi könyvük olyan biztosan tűnik el a szállítás-raktározás-könyvesbolt háromszögében, hogy ezzel egyenesen számolnak is az üzleti terveikben.

Az ügyeskedés persze könnyen leleplezhető, csak vissza kell kérni a könyveket a kereskedőtől. A kiadók ilyennel azonban ritkán kísérleteznek, és nem csak azért, mert így a kötetek akár hetekre kikerülhetnek a kereskedelemből. Hanem mert hosszú távon nem éri meg ujjat húzni a kereskedőkkel. "Ha a kiadó keménykedik, egyszerűen kidobják a láncból" - villantotta meg Kepets, hogy mi áll a kiadók és kereskedők felhőtlennek tűnő kapcsolatának hátterében.

A fenti képlet eredménye a tökéletes körbetartozási rendszer, ahol a kereskedő nem fizet a kiadónak, a kiadó a nyomdának, a nyomda a papírgyárnak. És mellesleg hosszú ideig nem kapnak pénzt a fordítók és írók sem.

Minden szép, minden jó

Nem látja apokaliptikusnak a helyzetet a jelenlegi könyves sikervállalkozás, az Alexandra vezetője, Matyi Dezső. Az Alexandra, amely könyvkiadót, nagykereskedést és bolthálózatot is működtet, és mellesleg tulajdonában van az ország legnagyobb könyváruháza, ugyanis a fenti képlet ellenére is jól működik.

"Valószínűleg nem a megfelelő emberekkel beszélt" - helyezett képbe minket szívélyesen a szakma által külsősnek tekintett, utcai könyvárusból nagykereskedővé emelkedő Matyi Dezső. Véleménye szerint a piacvezető kiadók nincsenek kiszolgáltatva a kereskedőknek a meghatározó kiadók pedig nem tőkehiányosak.

Matyi nem tartotta aggályosnak a bizományosi rendszert sem, szerinte a kereskedőnek az a feladata, hogy kiépítse a "platformot", a logisztikát, megoldja a szállítást, de nem kell minden kockázatot a nyakába vennie.

Az a kiadó, amelyik értéket termel, azaz olyat, amit megvesznek, nincs nehéz helyzetben, mondott aztán ellent Kepetsnek, akinek állítása szerint sikerkönyveivel is nehézségei voltak, a trükkös lejelentések miatt.

Még a szépirodalom is lehet nyereséges, "csak úgy és olyat kell kiadni", állította Matyi Dezső, hangsúlyozva, itt sem az állami támogatás jelenti a megoldást. A piac szerinte működik, bár azt nem tagadta, hogy túltermelés van.

A lényeg, hogy a vállalkozás több lábon álljon, jelen legyen a stratégiai pozíciókban, avatott be minket a titkokba a sikeres vállalkozó. Felvetettük a hasonló módon működő Magyar Könyv Klub néhány évvel ezelőtti összeomlását, ami a szuperoptimista Matyi szerint nem a rendszer hiányosságára példa, hanem arra, hogy a lényeg: ki irányítja a rendszert.