A tudósoknak mindig bajuk van a televízióval, írja Todd Kashdan pszichológus, a George Mason University kutatóprofesszora. Szerinte nem baj, ha a kutatók a televízió kártékony voltát kutatják, de rossz kérdéseket tesznek fel, és ez félrevezető következtetést eredményez.
A Child Development amerikai újság októberi számában egy kísérletre hivatkozva megállapítják, hogy a tévé tönkreteszi családjainkat. A vizsgálat alapján arra az eredményre jutottak, hogy a működő tévé mellett a szülő-gyermek interakció mind mennyiségileg, mind minőségileg csökken.
Ez megdöntenené azt az általános véleményt, hogy elég nem ránézni a képernyőre, és annak káros hatásaitól mentesítjük magunkat. Az egyetlen megoldásnak a cikk szerint az tűnik, ha végleg kiiktatjuk a készüléket a családi életből.
"Ennyi erővel a mobiltelefont vagy akár az olvasást is lehetne kárhoztatni – érvel a kutatási eredmény ellen Todd Kashdan pszichológus. – Ezek hasonlóan lekötik, illetve csökkentik a gyerek figyelmét. Bármilyen hülye alapkérdésre bizonyítható a válasz."
A média területen végzett kutatások mindig meggyőznek minket arról, hogy a tévé nagy, rosszindulatú teremtmény, amely megrontja a fiatalságot, panaszolja. Ígéretes atlétákból mozdulni alig bíró, kövér hústornyok lesznek, a kedves, szelíd gyerekek agresszív, szexmániás őrültekké válnak. Ahogy azt is mindig leszögezik, hogy átlagos gyerekek életében a televízió meghatározó szerepet játszik.
A megfelelő alapállítás megtalálásához más szempontok alapján kell vizsgálat alá vetni a témát, veti fel a pszichológus. Az emberek viselkedésének mozgatórugói itt fontos szerepet játszanak, és ezek nagyban befolyásolják a tévénézési szokásokat. Van, aki azért nézi, hogy intenzív társasági élet után töltődjön föl vagy hogy a hangulatát szabályozza. Gyerekeknél szó lehet az éjszakai pihenésre való átállásról az egész napos iskolai vagy más tevékenységek után. A tévénézés hatása, de oka is a hasznostól a károsig terjedhet. Nem feltétlenül a tévézéssel töltött órák számát, inkább a mögötte rejlő motivációt kellene vizsgálni, és ez vonatkozik a gyereke viselkedése miatt aggódó szülőkre is.
„Értelmes kutatások hiányában nem a tudósoknak kéne megmondaniuk, hogy mivel töltsük a szabadidőnket – vonja le a következtetést Kashdan. – Amint a szakterületükön kívül eső dolgokkal kezdenek foglalkozni, pont ugyanolyan hülyék, mint bárki más, magamat is beleértve.”