Index Vakbarát Hírportál

Médiatörvényt sért három perelt szerződés

2009. november 6., péntek 10:49 | aznap frissítve

A médiatörvény megsértése mellett a jó erkölcs sérelmének megállapítását is kéri a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriumi elnöksége szerdai döntés után a köztévé három szerződése miatt. Ezek ellen semmisségi pert indít.

A Társulat című műsor szerződései közül négy esetben a jó erkölcs, kettőben törvény sérelmének megállapítását, az Örökös esetében két szerződés kapcsán a jó erkölcs megsértését, egynél törvénysértés megállapítását kérik. Míg a Csináljuk a fesztivált című produkciónál hét-kettő ez az arány, közölték a három irat alapján, amelyek szerint az MTV mellett a műsorok gyártóit is bíróság elé citálják.

A rádiózásról és televíziózásról szóló törvény értelmében a kuratórium elnökségével kell jóváhagyatni a 300 millió forintosnál nagyobb értékre szóló szerződéseket, s noha a perelt pontok egyenként nem lépik túl ezt a határt, a testület szerint "tartalmilag egy egységet alkotnak", így egybe kellett volna ezeket számítani.

Az információ szerint a jó erkölcs sérelmét arra alapozzák, hogy a háromszázmilliós korlát megkerülését szolgálták a pár napos eltéréssel, ugyanabban a tárgyban kötött szerződések. Mindhárom esetben kérik a bíróságot, hogy kötelezze a köztévét és szerződő partnerét arra: készítsenek és nyújtsanak be "tételes és mindenre kiterjedő pénzügyi elszámolást" és azt haladéktalanul mutassák be a kuratórium elnökségének, hogy az dönthessen az "esetleges további jogi lépésekről".

Szerdán döntött úgy egyhangú szavazással a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége, hogy polgári peres eljárásban kéri, nyilvánítsák semmisnek a másfél éve vitatott szerződéseket. Több tag tájékoztatása szerint nem kapott többséget az az indítvány, hogy büntetőeljárást kezdeményezzenek az ügyben.

Rovatok