Index Vakbarát Hírportál

Létrejött a Sláger-Danubius-bizottság

2010. február 22., hétfő 19:43

Ciklusának utolsó ülésnapján a parlament létrehozta azt a vizsgálóbizottságot, amely a Sláger és a Danubius rádiók frekvenciájára kiírt ORTT-pályázat elbírálása során felmerült egyes pártkötődések és háttéralkuk szerepét vizsgálná. A testület működni már nem fog, mert az Országgyűlés nem választja meg tagjait.

A szabad demokrata Kóka János és Pető Iván indítványát 323-an támogatták, egy képviselő nemmel szavazott, ketten pedig tartózkodtak a hétfői szavazáson.

A testületre olyan kérdések megválaszolása vár, mint az: kötöttek-e, és ha igen, milyen tartalmú háttéralkut a pályázat elbírálása során az MSZP és a Fidesz ORTT-delegáltjai; megállapítható-e a nyertes pályázók valódi tulajdonosi köre, levonható-e következtetés azok pártkötődésére; hogyan fordulhatott elő, hogy nem zárták ki, sőt, nyerhetett olyan pályázó, amely nem felelt meg a pályázati feltételeknek, illetve irreális üzleti tervet terjesztett elő.

Az országgyűlési határozat szerint a vizsgálóbizottság 10 tagú lenne, tagjai közül ötöt az MSZP, hármat a Fidesz, egyet-egyet a KDNP és az SZDSZ delegál. A bizottság elnökére az ellenzéki, alelnökére a kormánypárti képviselőcsoportok terjesztenek elő javaslatot.

A bizottság megbízatása feladatának elvégzéséig, de legfeljebb a bizottság alakuló ülésétől számított 90 napig tart.

Rovatok