Index Vakbarát Hírportál

Rekordnyeremény az amerikai X-Factorban

2011. április 8., péntek 12:25

Soha, egyetlen tehetségkutatóban, valóságshow-ban vagy vetékedőben nem lehetett annyi pénz bezsebelni, mint az ősszel startoló amerikai X-Factorban. Az ötmillió dolláros összeg mindenkit mellbe vágott.

A Brunel egyetem szociológia tanszékének professzora Chris Rojek azt nyilatkozta a Daily Mailnek, hogy a tehetségkutatókban szokatlanul magas összeg azt sugallja, mindennek és mindenkinek megvan az ára, és a pénz mindennél fontosabb. "Az X-Factor ezzel csak azt sugallja a jelentkezőknek, hogy csak a pénz számít, és ugyan értem, hogy egy ekkora összeg bizonyos emberekre még ösztönzőleg is hathat, akkor is elítélem a tehetség ilyen árcímkézését."

A nálunk is nagy sikerrel indított énekes tehetségkutató brit kiadása évek óta az ITV legnézettebb műsorának számít, legutóbbi kiadásának döntőjét húszmillió néző látta élőben. A videón a tavalyi nyertes Matt Cradle döntőbeli produkciója látható. Az amerikai változat már elkezdte az előzetes szűréseket, melyekre 18 ezren jelentkeztek, többen, mint bármilyen más ilyen típusú műsorra (pl. American Idol). Simon Cowell, a műsorformátum atyja és egyben a brit és az amerikai változat zsűrielnöke egy interjúban elismerte, hogy az ötmillió dolláros vállalás kissé meredek.

"Bevallom, nagyon izgulunk a műsor kimenetel miatt, és igen, az ötmillió dolláros fődíj kicsit meredek. Azért vállaltuk be, mert a jelentkezőknek világosan jelezni akartuk, nem a levegőbe beszélünk akkor, amikor az X-Factort egy teljesen más műsornak állítjuk be, mint elődei. Azt is hangsúlyozni szeretném, hogy ez tiszta összeg, a nyertes lemezszerződésének része, de attól olyan értelemben különálló, hogy nem vonjuk le belőle a stúdióbérlés és egyéb munkálatok költségeit, hanem öt év alatt, egymillió dolláros részletekben átutaljuk neki."

A valóságshow-k és tehetségkutatók fődíjai elég széles skálán mozognak. A Survivor nyertese egymillió dollárt kap, a Big Brotherben félmilliót lehet nyerni, és ennyi jut a The Amazing Race című világkörüli versenyt  megnyerő pár tagjainak is - fejenként. A kisebb adókon látható műsorokban általában 100 - 250 000 dollár közötti fődíjért vetélkednek a versenyzők.

Az American Idol nevű, az USA-ban évek óta a legnépszerűbb műsornak tekinthető énekes tehetségkutató nyertese egy hétéves, akár hat album felvételére is szóló szerződést kap, melynek értéke nehezen meghatározható, de kiegészítve a járulékos bevételekkel (reklámszerződések, fellépti díjak, stb.,) úgy egymillió dollárra rúg.

A tévételkedők történetében eddig egy Ken Jennings nevű férfi nyerte meg a legtöbb pénzt, 3,6 millió dollárt, de ehhez a Jeopardy!-ban háromszor kellett elindulnia, és emellett még négy másik vetélkedőben is szerepelt.

Rovatok