Index Vakbarát Hírportál

Beindult a fűnyíró a közmédiában

2011.07.07. 09:44

Szerdán reggel elkezdődött a felmondásokról szóló előzetes értesítések átadása a négy közmédiában: a Magyar Rádióban, a Magyar Televízióban, a Duna TV-ben és az MTI-ben. Kövesse élőben a csoportos létszámleépítésben érintettek listájának alakulását.

Fontosabb részletek
  • Bár a szakszervezetek már tavaly tudtak róla, az MTVA vezérigazgatója, Böröcz István áprilisban ismerte csak el, hogy nagymértékű elbocsátás várható a közmédiában. Az alap főszerkesztői május elején állították össze a csoportos létszámleépítésben érintettek listáját.
  • Az alap május 24-én 600 főre jelentett be leépítést, melyet az érdekképviseletekkel folytatott tárgyalások követtek. A szakszervezeteknek és az Ideiglenes Üzemi Tanácsnak nem sikerült a létszámot lealkudnia, csak az elbocsátandóknak nyújtandó szociális juttatások kérdésében született megállapodás június végén.
  • A felmondásokról szóló előzetes értesítések átadása kedden délután megkezdődött. Azonban nemcsak azokat hívják „raportra”, akiket elküldenek, hanem azokat is, akiknek az SZMSZ módosítása után megváltozik a munkakörük és a munkaszerződésük. Így a főnökök irodája előtt várakozóknak fogalmuk sincs arról, hogy mit fognak velük közölni.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az m1 Híradójának műsorvezetői, Aczél Anna és D. Bányász Gergő maradhat, őket munkaszerződésük módosítása miatt hívták be reggel.

  • A Kultúrház megszünése óta nem volt képernyőn Galambos Péter, aki az MTV kulturális műsorait vezette éveken keresztül. Információink szerint ma reggel őt is elküldték, így várható, hogy a Kultúrház régi tagjaira szintén ez a sors várhat. Galamb Facebook-oldalán megerősítette a hírt: "Peter Galambos: Köszöni szépen a lehetőséget, visszament a balettbe ugrálni."

    Úgy tudjuk, hogy a kulturális főszerkesztőséghez tartozó munkatársakat Rockenbauer Zoltán, az MTVA kulturális műsorokért felelős főszerkesztője, az első Orbán-kormány kulturális minisztere tájékoztatja arról, hogy maradhatnak-e. Ugyanakkor mivel Rockenbauer volt az utolsó főszerkesztőnek kinevezett emberek egyike, így feltehetően nem ő készíthette az elbocsátási listákat.

  • A fiatal híradós riporter - egykor a Híradó műsorvezetője - az első áldozat az MTV-ben reggel 8-kor kezdődött kirúgási hullámban. A pályáját a zalaegerszegi rádiónál és a Hálózat TV-nél kezdő Gmoser 2003 óta dolgozik az MTV-ben. Készített riportokat a Kékfénynek, a Balatoni nyárnak, a Híradónak, kollégái szerint a tévé "egyik legtehetségesebb riportere".

    Információink szerint a hír- és hírháttér műsorokban szereplő műsorvezetőket, riportereket, szerkesztőket és felelős szerkesztőket Papp Dániel, az MTVA hírműsorokért felelős főszerkesztő helyettese tájékoztatja arról, hogy maradhatnak-e.

    Papp Dánielt aznap nevezték ki, hogy az Index megírta, az eseményeket manipuláló riportot készített Daniel Cohn-Bendit zöldpárti EP-politikus magyarországi látogatásáról. Papp Dániel 2004 tavaszáig a Jobbik médiapolitikai kabinetfőnöke volt, ezután a Magyar Hírlapban és az Echo TV-ben dolgozott, majd a Pest Megyei Közgyűlés fideszes elnökének és a XVII. kerületi fideszes polgármester sajtófőnöke volt. Az MTV-be Élő Gábor, akkori hírigazgató, később az MTI Hírcentrum vezetője hívta riporternek.

  • A Magyar Televízió Híradója és a Kossuth Rádió hírműsorai sem számoltak be egyetlen szóval sem a leépítésekről.

  • Elindult a leépítéssel egyetértők Facebook-csoportja, Hallgatom és nézem a közmédiát - egyetértek annak átalakításával néven. A csoport alapítójának egyébként mindössze egyetlen ismerőse van, és vélhetően most regisztrált csak a közösségi site-on. Szerda este fél kilenckor az állás 650:5 a közmédia leépítése miatt bojkottot vállalók javára.

  • A Magyar Rádióból elbocsátották Szente Lászlót, a rádió egykori vezető szerkesztőjét, aki a 180 perc és a 16 óra című műsorok szerkesztője volt. Szente 2006-ban Pulitzer-emlékdíjat kapott a "Rádiós és televíziós újságírói tevékenység"-kategóriában. Akkor a díjátadón, a méltató beszédben a közszolgálatiság egyik utolsó képviselőjének nevezték.

    Elbocsátották a hétköznap délután fél négykor jelentkező Közelről című magazinműsor hat tagját is. A kirúgottak közt van Szénási Sándor, aki vasárnaponként a Gondolat-jel című interjúműsor szerkesztője is volt.

    Úgy tudjuk, hogy a Közelről szerkesztőségének egyik tagját ugyan nem akarták meneszteni, mégsem írta egyelőre alá az új munkaszerződését, mivel nem tudja, hogy kivel kéne készítenie a műsort, mivel a stáb nagy részét kirúgták. A Közelrőlt gyakran támadták szélsőjobboldali site-ok, mert riportjaiban sokat foglalkozott társadalmi kérdésekkel, köztük a cigányság helyzetéve.

  • Az alap közleményben cáfolta azt a korábbi pletykát, miszerint a vezetőség azt kérte az MR2 informatikusaitól, hogy csütörtök reggelre állítsák át automatára az egész rendszert. A közlemény szerint „a Petőfi rádió programja, adáslebonyolítása nem változik. Az adó csütörtök reggel (is) a normál adásrendben sugároz”.

  • Értesüléseink szerint délután háromkor kezdődött el a csütörtöki időpontok kiosztása az MTV-ben. Úgy tűnik, hogy a reggel 8-kor kezdődő "tájékoztatás" a hír- és a szórakoztató műsorok szerkesztőit, felelős szerkesztőit, riportereit és műsorvezetőit érinti. Feltehetően a rádiós eljárással összhangban ABC-sorrendben hívják be a munkatársakat.

    Vannak, akiknek a főnökeik titkárnői, vannak akiknek, az MTVA HR-ese küldött időpontokat, utóbbiak úgy érzik, hogy ők azok, akik holnap a felmondásról szóló előzetes értesítést adhatják át. Érdekes, hogy jópáran olyan vezetők irodájába kaptak meghívót, akikhez munkaügyekben semmilyen viszony nem fűzi őket, ezért valószínűsítik, hogy nem közvetlen főnökeik adják majd át számukra a felmondásról szóló értesítőjüket/új munkaköri leírásukat.

    Ma csak a műszaki munkatársakat, így pl. a vágókat, operatőröket, gyártásvezetőket, technikusokat, grafikusokat hívták be. Nevek két kivétellel egyelőre nem szivárogtak ki. Információink szerint a legnagyobb veszteség Erdei István gyártásvezető elküldése lehet ebből a körből. A gyártás "atyaúristenét" több mint 40 éves köztévés múlttal küldték nyugdíjba. A másik nevesebb háttérember Born Ádám, az MTV volt főrendezője és alkotóirodájának vezetője, akit szintén nyugdíjközeli korban küldtek el.

  • Facebookos információk szerint a Napközben egyik riporternőjét kislányával az ölében küldték el. "A gyermekeit egyedül nevelő nőre nem voltak tekintettel, remélem, nagyon szégyellik magukat. Így már érthető, hogy az érdekképviseletekkel folytatott tárgyalásokon miért nem került elő a dolgozók szociális helyzetének kérdése" - nyilatkozta az Indexnek egy bennfentes.

  • A listák szivárgásának szünetében, mintegy 40 perce Facebook-csoport alakult "Nem hallgatom, nem nézet többet a közmédiát - szolidaritás az újságírókkal" címmel. A csoportnak egyelőre 41 tagja van.

    fb
  • Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettesének aláírásával közleményt adott ki a párt, amelyben felszólítja a közmédia vezetőit, hogy „állítsák le a politikai tisztogatásokat, és egy világos műsorkészítési koncepció kialakítása után tegyenek javaslatot a szükséges dolgozói létszámra”.

    A párt közleménye szerint „bekövetkezett az, amitől korábban sokan tartottak: elindult a politikai tisztogatás a közmédiában. Az elmúlt napokban kiszivárgott hírek szerint a közmédia vezetése egy sor olyan munkatárssal közölte, hogy kirúgják őket, akiket szakmai körökben egyöntetű elismerés övez. Vannak közöttük többszörös Pulitzer-díjas, nívódíjas szerkesztők, olyan újságírók, akik közül sokan az elmúlt években a legszínvonalasabb és legnépszerűbb közszolgálati tévé- vagy rádióműsorait készítették. Az egyetlen bűnük, hogy szakmai hivatástudatuk erősebb a kormánypártok iránti lojalitásnál.

    Az LMP szerint elbocsátásuk nem csak szakmaiatlan, de sokszor embertelen is. Miközben a kormány a védett kor bevezetésről, az 55 évesnél idősebbek munkaerőpiaci védelméről szónokol, a közmédiából kirúgottak között többen ebbe a korcsoportba tartoznak, sőt a hírek szerint olyan is van köztük, akinek csak néhány hónapja hiányzott a nyugdíjhoz.”

  • Egy közmédiában jártas szakember meglátása szerint a Rádióból elküldöttek listája alapján "ha szeretném, akkor kiolvashatnék egyfajta balos, liberális pártállást, de jóval inkább arról lehet szó, hogy külsősöknek készítik elő a terepet".

    Információk szerint ugyanis a közmédia átalakításában fontos szempont lehet az, hogy a nem politikai tárgyú műsorok készítésének meghatározó, legalább 40 százalékát külső gyártásba adja az MTVA.

    Forrásunk szerint erre utalhat, hogy - bár a 180 percből és a Krónikából is elküldtek néhány embert -, a listán jóval többen vannak olyanok, akik magazinműsorokat készítettek, így például a Közelről, a Napközben, a Hajnal-táj vagy a Vendég a háznál című műsorokat.

  • Egy névtelenségét kérő informátorunk szerint: "Sok barátunk van, akit elküldtek. Többen sírnak a folyosókon. Csend van az épületben. Aki tehette eljött rögtön. Holnap a szerkesztőkön a sor azt beszélik. Egyébként azoknak, akik megúszták és csak a munkaszerződésük miatt hívtak be, egyáltalán nem szóltak arról, hogy nem kötelesek azonnal aláírni a módosítást. Vége a demokráciának".

  • A nol.hu értesülései szerint a Kossuth Rádiótól elküldik Pais Juditot, a Hajnal-táj című műsor szerkesztőjét. Pais Judit az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által kitüntetett újságíró. Facebookos információk szerint az elbocsátási listára került Horváth Ida (képünkön), a Vendég a háznál szerkesztője és Sándor Erzsébet riporter, kulturális szerkesztő is.

    Elbocsátják továbbá Solténszky Tibor és Varga Viktor dramaturgokat, valamint Zoltán Gábor rendezőt a Rádiószínháztól.

  • A KÖZSZAT sugalmazásával szemben határozottan leszögezzük, hogy egyetlen munkavállalónkat sem fenyegetjük, senkire nem gyakorlunk semmilyen nyomást. A KÖZSZAT állításával szemben január óta folyamatosan, kiadványban, elektronikus hírlevelekben, videoblogon, munkavállalói fórumokon ismertettük a megújítás lépéseit és logikáját.

    Az Üzemi Tanács választások – mindössze egyetlen telephelyen történő – holnapi napja nem indokolhatja a csoportos létszámleépítésben érintetteknek szóló előzetes értesítők átadásának elhalasztását. A leépítés bejelentése a Munkaügyi Központoknak tegnap megtörtént, ezek után az előzetes értesítők esetleges át nem adása tisztességtelen lépés lenne, arról nem beszélve, hogy a Munka Törvénykönyvében meghatározott eljárásrendet kell követnie a munkáltatónak.

    A magyar közmédia megújítása elodázhatatlan. A közmédiumok pazarlóan, átláthatatlanul gazdálkodtak, nézettségük drasztikusan alacsony volt, presztízsük visszaesett. Ez nem maradhat így, ezen változtatni kell, amely magában foglalja a munkavállalók létszámának csökkentését is. A közmédia-rendszerben közel 3500 munkavállaló dolgozik, ebből több, mint 3000 az MTVA kötelékében. A csoportos létszámleépítés megszünteti a párhuzamosságokat, hatékonyabbá, ésszerűbbé teszi  a működést.

    Az 550 főt érintő csoportos létszámleépítés szándékáról másfél hónapja tájékoztatta az MTVA vezetése az érdekképviseleteket, arról konzultációt folytatott az ideiglenes Üzemi Tanáccsal, mely konzultáció megállapodással zárult. A megállapodás számos olyan elemet tartalmaz, mellyel az ideiglenes Üzemi Tanáccsal közösen segíteni kívánjuk az állásukat elvesztő munkavállalóinkat: 25 milliós segélyalapot hoztunk létre, a legalacsonyabb fizetésűek egyhavi plusz juttatást kapnak, álláskeresési, jogi és pszichológiai tanácsadást biztosítunk.

  • Az érdekképviseleteknek 13 féle statisztikát adott át az MTVA a tárgyalások során. Ezek szerint az összes közmédiát egyesítő MTVA 3041 munkatársa közül legjobban a felelős szerkesztők izgulhatnak, közülük feltehetően minden másodikat elküldik majd, bár ezek a statisztikák az anonimitás megőrzése érdekében nem pontosak, az alap ugyanis sok munkakört vont  össze ezen a címen, az 55,6 százalékban így bőven szerepelhetnek szerkesztőségvezetők vagy szerkesztők is. Ugyanakkor külön kategóriaként is szerepelnek a szerkesztők (26,9 százalék), a főszerkesztők (23,5) és a műsorszerkesztők is, utóbbiak negyedétől válnak meg.

    Információink szerint a műsorvezetőket sem kíméli a leépítési hullám, minden ötödik képernyős felkerült a listára. A rendezők és az újságírók (a rádiónál a riportereket például idesorolták) 26-26 százalékban érintettek az első körös elbocsátásban, míg a rendező asszisztensek 16,7 százaléka félhet a vezetőséggel való személyes találkozótól.

     

    A gyártási folyamatokban részt vevő, az alap által készített statisztikákban „menedzserként” jelölt személyek közül az ezen a területen dolgozók 42,9 százaléka került fel a leépítési listára. Külön kategóriaként szerepelnek ugyanakkor a gyártásvezetők (31 százalékukat küldik el), a felvételvezetők (22,7) és a kameramannok is (21,7). A világosítók 27, a hangmérnökök 12,9, a zenei szerkesztők 14,3, az operatőrök 8,3, a vágók 6,7 százaléka aggódhat.

    A szakszervezetek és az üzemi tanács is nehezményezte, hogy ezzel szemben a listán mindössze 32 vezető pozíciójú (pl. igazgató, osztályvezető) ember szerepel, ami a vezetői állománynak alig 10 százaléka. Az érdekképviseletek aggódnak amiatt is, hogy hosszútávon a regionális stúdiók leépítésére utalhat az is, hogy a 600 elbocsátásra kerülő kollégából 75 a vidéki stúdiókban dolgozik.

    Aggasztónak találták azt is, hogy az elküldendőknek 40 százaléka 50 év feletti, akiknek alig van esélyük a munkaerőpiacon, őket a 30-40-es korosztály követi, míg a 20-30 éveseket érintené legkevésbé a leépítés. A nemekre vonatkozó kimutatás szerint nagyjából egyensúlyban van a férfiak és nők aránya.

  • A TFSZ (Televíziósóok és Filmkészítõk Független Szakszervezete) emberileg elfogadhatatlannak tartja a folyamatot, és az alapvetõ humánus szempontokra tekintettel nem levõ, a munkabékét súlyosan veszélyeztetõ döntésnek titulálta, hogy az elõzetes értesítések átadása egybeesik a maradó dolgozók többsége számára egy, a munkaszerzõdés/munkakör változással kapcsolatos tájékoztató átadásával. Így a munkavállalók nem tudhatják, hogy milyen értesítés átadására kerül sor.

    Teszik mindezt a Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsának írásos kérése ellenére. Ellenezte továbbá az elbeszélgetések július 7-e előtti megkezdését az Üzemi Tanács is, mivel július 7-én kezdődnek az ÜT választások, a jelenlegi telefonos és e-mailes behívások befolyásolhatják a választások érvényességét és eredményességét.

    A szakszervezet felhívja a dolgozók figyelmét, hogy az elõzetes értesítés átadása nem számít még felmondásnak, az értesítés átvételét követõen leghamarabb 30 nappal késõbb történhet meg a munkaviszony munkáltatói felmondása, a TFSZ minden segítséget, támogatást megad a hozzá fordulóknak.

    Fontos továbbá, hogy a munkaszerzõdés csak közös megegyezéssel módosítható! Ha a munkáltató munkaszerzõdés módosítására tesz javaslatot, akkor a szerzõdést nem kell aláírni azonnal. A munkavállalónak joga van a javasolt szerzõdés egy példányát elvinnie, az abban foglaltakat otthon, nyugodt körülmények között, akár jogászi segítséggel átnéznie.

    Az MTVA közleményben reagált.

  • Az MTV-hez hasonlóan a háttéremberekkel kezdik az elbeszélgetéseket a Duna TV-ben is holnap reggel nyolctól. Az első időpontokról szóló értesítéseket már elküldték a dolgozóknak.

    A csatornát érinti legjobban a csoportos létszámleépítés, 454 dolgozójából 124 embert küldenek el, ami azt jelenti, hogy minden harmadik, negyedik embert.

  • Hírek szerint a közvélemény számára ismeretlen emberekkel kezdték a személyes elbeszélgetéseket az MTV-ben, így többek között a vágókat, az operatőröket és a grafikusokat hívták be. Az érintettekkel telefonon közölték, hogy hány órára várja őket a főnökük. Azt, hogy nagyon sok érintettel akarják ma közölni új munkakörüket vagy elbocsátásuk tényét kiderül abból is, hogy olyan BKV-menetrendbe illő időpontokat közöltek velük, minthogy 13:48 vagy 15:36.

  • Úgy tudjuk, Urbán Szabolcsot, az MR2 Petőfi Rádió tavaly decemberig főszerkesztői posztját ellátó szakemberét is elbocsátják. Hírek szerint az adó intendánsával Koltay Gergellyel sok konfliktusa volt.

    Pletykák szerint a vezetőség azt kérte az MR2 informatikusaitól, hogy csütörtök reggelre állítsák át automatára az egész rendszert. Bizonyára félnek attól, hogy a munkatársak nem hagynák szó nélkül azt, ami a rádióban folyik.

  • A Napközben című műsorból Péter György (képünkön) szerkesztőt. A Közelről című műsorból László Pál szerkesztő riportert, aki korábban az MTV Az Este című műsorának riportere volt. A Krónikából pedig László Judit műsorvezető-szerkesztőt.

     

    Megkapta értesítőjét Nej György (képünkön), a Tizenhat óra 59 éves műsorvezető-szerkesztője (akinek néhány hónapja lett volna hátra a korengedményes nyugdíjig), továbbá Gócza Anita és Sándor Kata riporterek is. Sándor Kata nemrég tért vissza a rádióba GYES-ről, mikrofon-engedélyét egy hónapja újították meg.

     

    Információink szerint szintén rajta van a listán Nyárádi Péter, aki a Harminc perc alatt a Föld körül szerkesztőjeként vált ismertté, és Udvarhelyi Szabolcs(képünkön) (a rádió korábbi prágai tudósítója), aki a magyar uniós elnökség eredményeinek kommunikálására januárban kapott új műsort Európai idő címmel a Kossuth Rádióban. Hatvani Tóth Erika szerkesztő riporter nevét a közönség például a választási műsorok levezénylése kapcsán ismerhette meg.

     

    A kulturális műsorok szerkesztőségéből elküldték Marton Éva (képünkön) szerkesztőt, Bödő Anita és az 57 éves Várkonyi Benedek riportert, mindhárman rengeteg Kossuth Rádiós műsornak adtak anyagot.

    Fotók: mr1-kossuth.hu

     
  • A Kossuth Rádió reggeli műsorának stábjából több munkatársat elküldtek szerda reggel. Úgy tudjuk, hogy Bogár Zsolt szerkesztőn kívül távoznia kell Rábai Balázs műsorvezetőnek is, aki Mong Attilát váltotta, miután Mongot Bogárral együtt felfüggesztették a médiatörvény elleni tiltakozásuk után.

    Rovó Attila a 180 perc és a Közelről című műsor szerkesztő riportere szintén megkapta a felmondásról szóló értesítését. A junior Prima Primissa-díjas riporter kirúgása nagy vihart kavart, mivel a fiatal újságíró nagy munkabírású munkatárs, akire rengeteg anyagot bíztak évek óta. A reggeli műsorból szintén elküldték Nagy Emese riportert, aki 16 éve dolgozott a rádiónak.

    Úgy értesültünk, hogy a Közelről stábjának délután 5 után kell megjelennie a raporton, annak érdekében, hogy a „munkatársak ne izgassák fel magukat” és mai műsor zavartalanul menjen le. A stábból ugyanakkor Kovács Anna riportert már elküldték.

  • A rádióból kapott információink szerint öt fős csoportok várakoznak óránként a főszerkesztők szobái előtt. Az embereket ABC-sorrendben hívják be a hivatalos jogi eljárásra, amelyen az érintett szerkesztőségét vezető főnöke és egy jogász vagy HR-es munkatárs közli vele, hogy kirúgás vagy munkaszerződésének módosítása-e a beszélgetés tárgya.

    Amennyiben a felmondásról értesítik, személyére vonatkozó indoklást nem kap. A felmondás okának a racionalizálás és a költségtakarékosság indokával elrendelt csoportos létszámleépítést nevezik meg. Az előzetes értesítés kézhez vételét aláírásukkal kell ellátniuk.

    A szövegben háromféle lehetőséget jelölnek meg számukra: távozhatnak úgy, hogy maguk kérik korengedményes nyugdíjba küldésüket (az elbocsátottak 40 százaléka 50 év feletti), lehetőségük van közös megegyezéssel távozni (+ 1 havi munkabért kapnak), vagy elfogadják a rendkívüli felmondást, mely után a szerződésben rögzített végkielégítésük jár majd. A nyilatkozatra 30 napon belül reagálhatnak.

  • Kardos Ernő MTV-s szerkesztő mellett kedden délután Németh Árpád Duna TV-s főszerkesztő kapta meg a felmondásáról szóló előzetes értesítését. A szintén 59 éves szakember ügye azért pikáns, mert a Külügyminisztérium illetékese éppen egy nappal korábban köszönte meg neki a magyar EU-elnökség rendezvényei tévés sugárzásának levezénylését: "Kedves Arpad, en is szeretnem megkoszonni az egesz elnokseg soran tanusitott egyuttmukodesedet, amely egyszerre volt szakmailag nagyon magas szinvonalu, rendkivul rugalmas es minden tekintetben melto a feladat nagysagahoz es komolysagahoz."

    A Duna TV Térkép című műsorának főszerkesztője tavaly májusban Nívódíjat kapott. Az ő nevéhez fűződik többek között a csatorna választási műsorainak levezénylése is.

  • A Kossuth Rádió 180 perc című műsorának szerkesztője Bogár Zsolt azzal lett híres, hogy a médiatörvény elfogadásának reggelén Mong Attila műsorvezetővel egy perc csenddel tiltakoztak a törvény elfogadása ellne. A két rádiós ellen fegyelmi eljárás indult, mely a határidő lejárta után, "ítélet nélkül végződött". Bogár Zsoltnak azóta nem adtak munkát a rádióban, így elmondása szerint már várta, hogy mikor rúgják ki. A csoportos létszámleépítés azért nagyon kényelmes megoldás a munkaadónak, mert nem kell megindokolnia a felmondás okát" - mondta a rádiós szerkesztő az Indexnek.

    Információink szerint Bogár Zsoltnak Papp Dániel, az MTVA hírműsorok területét irányító főszerkesztője és a jogi osztály egyik munkatársa adta át az előzetes értesítést. Papp Dániel kinevezése előtt az MTV hírigazgatóságán dolgozott riporterként, nevézhez fűzödik a Daniel-Cohn Bendit magyarországi látogatását hamis színben feltüntető riport.

  • cikkünk a témában:

    Kirúgták Az Este volt főszerkesztőjét

    Az irányítása alatt Pulitzer-emlékdíjat kiérdemelt Az Este című műsor egykori főszerkesztőjével, Kardos Ernővel kedden közölték, hogy ő a hatszáz fős csoportos létszámleépítésben érintettek egyike. Kardos Az Estétől egy személyes konfliktus miatt távozott, utána A szólás szabadsága című műsor főszerkesztője lett, annak 2009-es megszűnéséig. Az 59 éves főszerkesztőre ezután a regionális magazinok szerkesztését bízták, melyet felmondásáig ellátott.

  • cikkünk a témában:

    550 embert küldenek el a közmédiáktól

    Összesen 550 fő munkaviszonyának megszüntetését jelentette be kedden a munkaügyi központoknak a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója, Böröcz István. A felmondásról szóló előzetes értesítések személyes átadása kedden megkezdődött. A folyamat várhatóan jövő hét közepéig tart.

Rovatok