Index Vakbarát Hírportál

Jáksó László új műfajt teremt a köztévén

2011. szeptember 20., kedd 22:41

Az MTV új, márciusban induló napi sorozatáról egyelőre semmit sem árulnak el, de úgy tűnik, tényleg olyan formátumot találtak ki, amit még senki nem vitt sikerre máshol. A kétmilliárdból forgatott sorozat egy szerkesztőség életét mutatja be, a valóság keveredik a fikcióval, a szerelem a politikával.

Augusztus 29-én az MTVA szerződést kötött egy új, jövő márciustól jelentkező napi szappanopera forgatására. A Népszabadság értesülései szerint a közszolgálati tévének gyártott műsor több milliárd forintba kerül, azóta kiderült, hogy három évadért összesen kétmilliárdot kell fizetni.

Barátok balról, jobbról

Azt már augusztusban lehetett tudni, hogy a műsort Jáksó László gyártja, hiszen ő vette meg azt a Brand Lab Kft.-t Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadó testvérétől, amely az előző kormány alatt is tárgyalt egy Marslakók című napi szappanopera gyártásáról az MTV-vel. Sőt, a 2009. május 13-ai ülésén a Magyar Televízió kuratóriuma engedélyezte a szerződéskötést a tévének, csak pénz nem maradt a kasszában, a műsor előkészítésének megkezdésére sem. Többek közt azért, mert Bajnai Gordon miniszterelnök 12 milliárd forinttal csökkentette az MTV 2010-es költségvetését, mondván, az intézmény pazarlóan bánik a közpénzekkel.

Hogy hogyan került a rendező szakon végzett, de jelentős műsorgyártási tapasztalattal nem rendelkező Jáksó egy kétmilliárd forintos tévés projekt élére? Azt ő sem vitatja, hogy Orbán Viktor főtanácsadójának testvérével kezdett el a tévés projekten dolgozni, de a Heti Válasznak adott interjújában egyértelműen tagadja, hogy politikai kapcsolatai miatt kapta volna a megbízást. Annyi biztos, Jáksó két évig járt az egykori bulvárújságíróval, Kaminski Fannyval, Habony későbbi feleségével, aki jelenleg is szerkeszti Orbán Viktor Facebook-oldalát.

Habony azóta elvált Kaminskitől, viszont a Magyar Narancs cikke szerint egyre nagyobb befolyása van a kormány döntéseire. A liberális lap értesülései szerint részt vesz a Fidesz elnökségi ülésein. Jáksó azt egyetlen interjúban sem tagadja, hogy jóban van Habonnyal, sőt megemlékezik a főtanácsadó isteni főzőtudományáról. De szerint ennek semmi köze sincs az elnyert megbízáshoz, amire azóta egyébként új projektcéget is szervezett Marslakók Kft. néven.

Jáksó az egyértelműen balra húzó Heti hetes mellett régebben a szocialisták pénztárnokához, Puch Lászlóhoz is köthető Stop.hu körül is felbukkant, mostanában viszont inkább a jobboldalhoz köthető médiacégek környékén lehet látni. A ClassFM-en például nemcsak műsort vezet, de ő tervezte a Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszer egykori cégének, az Infocenternek a tulajdonában lévő rádió honlapját is.

Ilyen műfaj nincs

Jáksó az elmúlt hetekben a Heti Választól a Velvetig sok médiának adott interjút, ahol csak sejtelmesen utalt az új műsorra. A Heti Válasznak azt mondta, a Marslakók “pimasz, pörgős, látványos produkció lesz. Ha már futna a sorozat, biztosan szóba kerülnének a külföldi rendszámú autók, vagy benne lenne a devizahitel problémája”, illetve, hogy  “a Marslakók nem szappanopera lesz, csak így becézik a sajtóban, napi sorozat lesz, de nem versenytársa a kereskedelmi tévékben futó produkcióknak”.

A Velvetnek arról nyilatkozott a tévés producer, hogy “a közszolgálati televízióban egy napi sorozat másról szól, mint a kereskedelmi szektorban: itt az emberi kapcsolatok bonyolódásán túl az országgal, a sajtó és az emberek viszonyával, a mindennapok gondjaival, a közhangulattal is kapcsolatban kell lennünk, a történet nem lebeghet két méterrel a Föld felett”.

Vagyis, ha az elejtett kis információdarabkákat összeszedegejtük, úgy néz ki, a Marslakók egy szappanopera lesz, ami nem is az, lesz benne szó a néző és a sajtó viszonyáról, az aktuálpolitikai és közéleti történésekről, és talán lesz tanulság is, ahogy annak idején a Szomszédokban Etus az epizód végén a kamerába nézve elmondta, mit is kell gondolni. Egy biztos: a Marslakókban nem lesznek űrlények.

Úgy tudjuk, Jáksó László tényleg új televíziós műfajt alkotott, legalábbis a 2009-ben beadott szinopszisban vázolt műsor nem hasonlít egyetlen létező és sikeres formátumra sem. Nem derül ki, hogy miért Marslakók a sorozat címe, de a napi széria tényleg a szappanoperát ötvözi a rögtönzéssel, némi valóságshow-val és a bulvárhíradó műfajával.

A szinopszis szerint ugyanis a Marslakók egy hírügynökség, illetve egy tévé híradójának szerkesztőségében játszódna, és mindössze az adásidő 70-80 százalékát vennék fel előre, a fennmaradó jeleneteket minden egyes nap az aznapi híreknek megfelelően forgatnák le. Vagyis az adásban feltűnnének az éppen aktuális hírek, illetve az adott héten a közéletet foglalkoztató témák. Vagyis ugyanúgy szó esne a kormány aznapi bejelentéseiről, mint mondjuk a szlovák rendszámú autók tulajdonosai elleni összehangolt akcióról.

Az elképzelések szerint ráadásul a nézők időnként szavazhatnának arról is, milyen témákat dolgozzanak fel a műsorban, ezzel a Marslakók mindig a közvéleményt leginkább foglalkoztató problémákra regálhatna. A jelenetek egy részét pár nappal az adás előtt vennék fel, de lennének olyanok is, amelyeket a műsor adásba kerülésének napján forgatnának, és mivel hírekről is szó esik, gyakran valós személyek is feltűnnének a fikciós sorozatban. A riporternő képzelt szerelmi élete tehát ugyanúgy a műsor része lenne, mint a riport, amit a való világban forgat.

Nem tűnik drágának

Ahogy Jáksó László több interjúban is elmondta, a sorozat 80-90 embernek adna munkát, ennél valamivel többen, 100-120-an csinálják a Barátok köztöt és a Jóban-rosszbant. A három évre szóló, kétmilliárdos költségvetés ráadásul információink szerint jelentősen alulmarad a napi gyártású magyar sorozatok költségvetésével szemben.

Egy napi szappanopera beindítása körülbelül egymilliárd forintos fejlesztést jelent, ennyiért lehet stúdiót építeni, díszletet felhúzni, arculatot kialakítani, és persze a stábot feállítani. Ezután már csak évi 600-800 millió forintba kerül a sorozat gyártása, feltéve, ha csak évi kilenc hónapnyi epizóddal számolunk, és a kevésbé nézett nyári hónapokban lekerül a műsor a csatorna kínálatából.

Persze kérdés, hogy az MTV gyártóbázisának felhasználásával tényleg szükség lesz-e egymilliárdos beruházásra, illetve az sem egyértelmű, hogy a műsor mekkora százalékát forgatják majd külső helyszíneken, ami jócskán megnöveli a költségeket.

Rovatok