Ez az első tévésorozata, miért várt ennyi ideig vele?

Nem én vártam, a tévék. Amikor tíz éven át nem volt melóm, és minden nap jelentkeztem valamilyen sorozatra vagy tévéfilmre, nem kellettem senkinek. Aztán beválogattak a Diploma előtt-be, és mintha felkapcsolták volna a villanyt a szereposztó rendezők fejében, mindenki engem akart. A legjobb forgatókönyveket kaptam meg, amit csak el lehet képzelni, így őszintén szólva nem voltam rászorulva a tévére. Utána elértem egy olyan kort, amikor már nem főszerepeket kínáltak, csak mellékszerepeket, azokat pedig nem szívesen vállaltam volna el úgy, hogy hat hónapra lekössem magam évente.

Most pedig kaptam egy főszerep-ajánlatot a Befutóban, pont a korom miatt. Bolond egy világ ez. Nem mondhattam nemet, hiszen Michael Mann a sorozat egyik rendezője és executive producere, az ő kezében futnak össze a szálak, és ő az az ember, akiben tökéletesen megbízok, David Milch pedig az író, akit az NYPD Blue és a Deadwood óta nagyon tisztelek, és szerettem volna vele dolgozni. Ilyen lehetőség nem minden nap adatik egy színész életében.

Hollywood tendenciózusan kerüli az idősebb korosztályt?

Ezt nagyon szépen mondta. Igen, Hollywoodban leszarják az öregeket. Európában lehet másképp van, ott egy ötven feletti színészen nem néznek át az ügynökök, de itt, Amerikában, különösen Hollywoodban iszonyú keményen diszkriminálnak a kor alapján. Ezen persze nem szabad csodálkozni, mert az egész társadalmunk ilyen. Az Aranyglóbuszon Christopher Plummer kapott egy díjat, ami nagyon-nagyon ritka, rá is csodálkozott a szaksajtó rendesen.

Milyen a kapcsolata a tévével?

Elutasító, mármint az ő részükről. A viccet félretéve, nem vagyok nagy tévéfüggő, de nézem, persze, a híreket, sportközvetítéseket, dokumentumfilmeket, ilyesmiket. Sorozatokat soha nem néztem. Most már azt mondom, hogy sajnos. Van aki tévére alszik el, én inkább egy jó könyvvel.

Nem zavarta, hogy hosszabb időre le kell kötnie magát?

Egy filmforgatás általában három hónap alatt lezajlik, az első Befutó-évadon viszont hat hónapon át dolgoztunk. Nekem ezzel semmi bajom nem volt, jó társaságban voltam, olyan szakemberekkel, akikkel tényleg öröm együtt dolgozni, és higgye el ha én mondom, ennél fontosabb nemigen van egy forgatáson. A menetrend annyira nem volt feszes, első filmemet is meg tudtam rendezni közben, amiért nagyon hálás vagyok Michaelnek és az HBO-nak, mármint azért, hogy kaptam rá kimenőt.

Ez volt az első rendezése?

Igen.

Ezt sem siette el.

Nem, de okom volt rá. Nagyon sok időmbe került, mire leszámolhattam pár személyes démonommal, amik közül a legfontosabb - bármilyen hülyén vagy tiszteletlenül is hangzik - maga apám volt, aki mindig is rendező szeretett volna lenni, én pedig nem akartam megelőzni. Amikor meghalt, ennek már nem volt akadálya. A rendezés egyébként meglepően jól ment, és nem is akkora falat, mint gondoltam volna, viszont az, hogy egy szabott menetrendet tartani kell, nagyon nehéz és frusztráló feladat. Michael nagyon sokat segített végig, ha a film sikeres lesz, az részben az ő érdeme. Ha bukik, akkor természetesen ráverem a balhét.

Mi újat tanult a filmiparról a kamera másik oldalán?

Azt, hogy ez az egyik legostobább művészeti ág. Alig több mint százéves története van, és az újságíráson kívül az egyetlen olyan művészet, ami a határidőt ennyire rigorózusan betartja és ennyire korlátok közé szorítja művelőit. Egy író reggel felkel, ha van ihlete ír egész nap, ha nincs, nem ír. A festő addig fest, míg van kedve, nem délután ötig. A filmforgatás ezzel szemben olyan, mintha egy sínpáron dolgozna az ember, és csak az utolsó pillanatban ugrik le a feléje száguldó vonat elől, mert nem akar meghalni.

A Befutó pilotjára nagyon oda kellett figyelnem, hogy megértsem, mi zajlik a képernyőn.

Tudja, én színházi gyökerekkel bírok, ami esetemben azt jelentette, hogy tanult színpadi színész vagyok, de a meghallgatásokon soha nem jutottam túl, viszont elméletben mindent tudok a műfajról. A tévésorozatok valahol egy kicsit olyanok, mint egy klasszikus színdarab, amiben felmegy a függöny, és a szobalány telefonos monológjának kellős közepére érkezünk, amiből megtudjuk, milyen események zajlottak le a darab kezdete előtt, ki van kórházban, hogy hívják a főszereplő gyerekeit és így tovább.

A Befutó ráadásul egy Csehov-darabra emlékeztet, amiben egyszer csak az események sűrűjében találjuk magunkat, és ránk van bízva, hogy kiderítsük, ki kicsoda, miért van a történetben, mi a motivációja és mit csinál éppen. Ezt nagyon izgalmasnak tartottam. Nem szeretem azt, amikor mindent az ember szájába rágnak, bár Ace, a karakterem a második epizódban azért elmagyaráz pár dolgot. Tudja, nagyon rühellem a mostani trailereket például. Régebben valóban csak a figyelemfelkeltés volt a céljuk, most viszont a stúdiók szinte mindent elmesélnek bennük, amit a filmekről tudni kell. Hol marad a felfedezés öröme?

Egyszer azt mondta, hogy a mai stúdiórendszerben egy színész nem tudja kihozni magából a maximumot. Hogy értette ezt?

Arra gondoltam, hogy van egy napi penzum, amit teljesíteni kell, és ez frusztráló. Az HBO ezzel szemben sokkal nagyvonalúbb, és Michaelnek lehetősége van arra, hogy addig dolgozzon egy jeleneten, míg az olyan nem lesz, amilyennek ő akarja. Az egyik legfrusztrálóbb az, amikor tehetséges, keményen dolgozó kollégákkal vagy körülvéve a kamera előtt és mögött is, és szeretnéd, hogy minden tökéletes legyen, de mivel szorít az idő, a rendező legyint egyet, hogy jól van, akkor ezzel megvagyunk, jöhet a következő jelenet - pedig mindenki tudja, hogy még nem tökéletes az, ami filmre került. Ez nagyon dühít.

Hogyan készült a szerepre? Utána olvasott?

Semmi ilyesmivel. Leültem beszélgetni Michaellel, és ennyi, ő elmondta, hogy milyen karakterről van szó, mit akar, mik a motivációi, és ebből nekem mit, mikor és hogyan kell megjelenítenem. Persze az elős évadot még be sem mutatták, lehet később majd őt fogom okolni mindenért, ki tudja? Michael mondott egy érdekes dolgot az eddigi szerepeimmel kapcsolatban, ami elgondolkodtatott. Szerinte eddig főleg olyan karaktereket alakítottam, akik csak reagáltak a körülöttük zajló eseményekre, de nem kezdeményeztek. A Diploma előtt után olyan szerepet vállalhattam volna el, amilyet csak akartam, szóval ezek a választásaim tudat alatt történtek. Ace Bernstein, a Befutó főszereplője, börtönviselt fickó, és merőben más. Ő az, aki lép, aki irányít, aki meghatározza az eseményeket. Nagyon élveztem.

Jó móka gengsztert alakítani?

Nem szívesen nevezném gengszternek vagy maffiózónak, Ace inkább egy üzletember, akivel nem lehet kibaszni. Valahol a maffia még mindig jobb, mint Hollywood. Ha nem tartod be a szavad, ha átvered a maffiát, kinyírnak. Ha Hollywoodban hazudsz, legfeljebb beperelnek. A politikában vagy Hollywoodban már nincsenek erkölcsök, senki nem bízik már senkiben. Maga sem. Én sem. Már túl sokszor basztak ki velem ahhoz, hogy bárkinek bármit elhiggyek elsőre. Éppen ezért élveztem nagyon, hogy egy olyan kemény, határozott figurát alakíthatok, aki habozás nélkül kimondja, hogy vele nem lehet kibaszni.

A karrierjében mekkora szerepet töltött be a mázli? (A sorozat angol címe Luck, azaz szerencse, mázli)

Ha egyszer megírom az emlékirataimat, a címe Freak Accident, azaz Fura véletlen lesz.

Szokott fogadni lóversenyeken?

Míg meg nem ismerkedtem a második feleségemmel, eszembe sem jutott. Az apja viszont megrögzött szerencsejátékos, és állandóan magával cipelte a lányát is, már egészen kiskorától fogva. Tudja hova? A Santa Anita-i pályára, oda, ahol a Befutó játszódik. Jó kis véletlen, ugye? Én először ezen a pályán egyébként David Milch, a sorozat írója és alkotója társaságában jártam.

Hazaviszi a karaktereket?

Nem. A feleségem, aki nem mellesleg már 35 éve mellettem van, szerint igen, de nem zavaróan. Van aki nem így dolgozik, azt mesélik, Daniel Day Lewis még mindig Abraham Lincolnként mászkál valahol. Tisztelem érte, de könyörgöm, én nem ilyen színész vagyok. Ahogy Laurence Olivier-re ráadták a jelmezt, eggyé vált a karakterrel. Mások a forgatás alatt végig a szerepüknek megfelelően viselkednek, Daniel pedig egészen extrém eset, neki hetek kellenek, mire ismét önmaga tud lenni. Én jól érzem magam Dustin Hoffmanként.