Mennyire más Amerikában forgatni, mint Angliában?

Amikor igent mondtam az HBO-nak, tudtam, hogy azok a szabályok és kimondott vagy kimondatlan elvárások nem fogják megkötni a kezemet, amikkel esetleg a brit sorozatgyártásban találkoztam, ide értve a nyelvezetet, a témát és így tovább. Az otthon forgatott, The Thick of It című sorozatom inkább kisemberekről szól, a politikai gépezet legkisebb, valós hatalom nélküli fogaskerekeiről, míg az Alelnök egy olyan nőről, aki, legalábbis elméletileg, nagy hatalommal bír.

Azt akartuk láttatni, hogy igenis el tudja végezni a feladatát, tökéletesen alkalmas a szerepre, a vicc inkább a pozíciójából fakad. Selena a szenátusban egykoron valóban nagy hatalommal bírt és most, hogy alelnök lett, arra gondolnánk, hogy még több dologba szólhat bele érdemben, de ez korántsem így történik. Persze végig ott van a "mi van ha...?", az az eshetőség, ha valami történik az elnökkel mert akkor tényleg ő lesz a világ legnagyobb hatalmú politikusa.

Hogy jött az ötlet, hogy az alelnöki hivatalról készítsen komédiát?

Zabálom a politikát, ezen belül természetesen a brit és az amerikai politikai élet eseményeit. Naprakész vagyok belőlük, ez a hobbim. Az inspirációt Lyndon Johnson biográfiája adta, amit ugyan még nem fejeztek be, de már 3000 oldalnál tart. Johnson az ötvenes-hatvanas években az amerikai szenátus többségi vezetője volt, ami egy rendkívüli hatalommal bíró pozíció az amerikai politikai életben, aztán egyszer csak ott találta magát az alelnöki hivatalban, ahol az égvilágon semmi dolga nem volt. Kennedy néha simán megfeledkezett róla, és nem hívta meg fontos megbeszélésekre, csak egy cetlit küldött neki, hogy "bocs."

Amikor az In The Loop-ot forgattuk, sok időt töltöttem Washingtonban és rengeteg politikussal beszélgettem, a külügyminisztérium alkalmazottaitól a Pentagon fejeseiig. Az Alelnök előkészítése során az alelnöki hivatal egykori és jelenlegi dolgozóival és a Fehér Házban dolgozó stábbal interjúztam sokat. Nem dokumentumfilmet akartunk készíteni, nem egy konkrét személyről mintáztuk Selenát, eszem ágában nem volt nagy titkokról lerántani a leplet, inkább az unalmas részletekre voltam kíváncsi: mikor megy haza melóból, ki van mellette a munkanap során, és így tovább. Így alakult ki a többi karakter, a személyi asszisztense, a kabinetfőnök meg a többiek. Persze sok sztorit is hallottam, amik beindították a fantáziámat és ezekből alkottam meg a fő történetszálakat.

Mennyire hiteles, amit látunk? A külsőségekre gondolok.

Amennyire csak lehet. Joe Biden alelnök stábja engedélyt adott, hogy megnézzük az irodákat, felmérjünk mindent, a falon lógó képektől a bútorokon át a kávéfőzőig. Amit a sorozatban látnak, majdnem pontosan úgy néz ki, mint a valós alelnöki hivatal az Einsenhower épületben.

Nem nézték ferde szemmel, hogy az alelnököt akarja kifigurázni? Van neki elég baja így is.

A forgatás alatt mindenki nagyon jó fej volt velünk, de akkor persze még egy képkockát nem láttak a sorozatból. Most már lehet, hogy morcosabbak. Azzal kezdtük, hogy közöltük mindenkivel: az Alelnök nem egy valós személyről készül, semmiféle hasonlóságot nem mutat majd olyan politikusokkal, akiket nap mint nap láthatunk a tévében. Arra is kínosan ügyeltünk, hogy ki ne derüljön, melyik párt tagja, de például az elnököt sem nevezzük meg és nem is mutatjuk a képernyőn soha. A cél inkább az volt, hogy megmutassuk, hogyan működik a politika Washingtonban, illetve azt, mi történik, ha porszem kerül a gépezetbe. Az érdekelt, miként jutnak el a felek odáig, hogy bejelentsenek valamit, mi van a háttérben, mi az, amit viccesen be lehet mutatni. Nem kereszteslovag vagyok, csak egy tévés, érti.

A főszerepre egyből Julia Louis-Dreyfust nézte ki?

Az első perctől kezdve női alelnökben gondolkodtam, mert így pláne nem lehet majd ráhúzni a főszereplőt egy korábbi vagy jelenlegi alelnökre sem. Jó, az is ott motoszkált az agyamban, hogy az amerikai politika egyértelműen arrafelé halad, hogy előbb-utóbb egy nő üljön az alelnöki székben, és valahol legyezgetné a hiúságomat, ha egy sorozatban ezt én jóval hamarabb meg tudtam mutatni. Ehhez viszont  egy tapasztalt komikára volt szükségem, aki nem rezel be a feladattól, aki már sok mindent látott és csinált, és egy ilyen szerephez úgy tud közelíteni, ahogy azt én szerettem volna. Juliát az HBO javasolta, hiszen jól ismerték - a Félig üres legutóbbi évadában szerepelt náluk. Leültem vele Los Angelesben és három órán át beszélgettünk, bár öt perc elteltével nyilvánvaló volt, hogy tökéletes választás a szerepre.

Más humort igényel az amerikai és a brit közönség? Más a munkamódszer?

Szerintem az ember, bárhol is legyen, azon röhög, amit viccesnek talál. Az amerikai írók azt irigylik a britektől, hogy a rövidebb évadok miatt nem kell évadonként 22 részen át viccesnek lenniük, a britek meg pont azt szeretnék, ha több poént is elsüthetnének. A Daily Show vagy a Félig üres nagyon népszerű nálunk is, és én is úgy vagyok vele, hogy van jó vicc meg rossz vicc és kész, mindegy kinek írjuk. Az internetnek köszönhetően most már Chilében is röhöghetnek egy norvég sorozaton, szóval az, hogy hol készül egy-egy sorozat, egyre kevésbé fontos. Az ausztrálok például sok sitcomot adnak el világszerte, a skandináv krimiket mindenhová importálják, globalizálódott a tévépiac is. A mostani tévénézőt nem az érdekli, ki készítette a műsort, vagy ki szerepel benne, hanem az, jó-e, amit lát vagy sem.

Átköltözött az USA-ba a forgatás idejére?

Nem, illetve sokat voltam itt, de nem vettem házat, vagy ilyesmi. Baltimore-ban forgattuk a sorozatot, a keleti parton, onnan azért hat óra alatt hazaér a repülő, azt még el lehet viselni. Innen, Los Angelesből azért jóval kimerítőbb az út. A forgatás egyébként 3 hónap alatt lement, előtte pedig a szereplők jöttek át Londonba próbálni, az két hétig tartott.

Az Elnök embereiben ugyanúgy a színfalak mögé pillantanak be, mint az Alelnökben, csak éppen a Fehér Házban, és nem kifejezetten viccesen. Néha eszébe jutott Aaron Sorkin sorozata, miközben forgattak?

Persze, nagy rajongója voltam a sorozatnak, a mai napig az egyik legjobb drámának tartom, amit a tévében lehetett látni. Washingtont általában úgy szokták ábrázolni, mint abban a sorozatban, a titkok, összeesküvések, manipulációk városának, mi viszont szándékosan nem ezzel akartunk foglalkozni. Az igazság szerintem valahol a kettő között van, én leginkább azt szerettem volna megmutatni, hogy mit csinálnak az irodisták napközben. Semmit, ott ülnek az asztalnál, vagy egy kanapén, az ölükben egy laptoppal, és melóznak, mint a szomszéd a földhivatalban.

A washingtoni politikai sajtó mennyire markánsan jelenik meg a sorozatban?

Minden részben jelen van, ez olyasmi, ami elől nem lehet és nem is akartunk kitárni. Nem mellesleg egy napi termésükből egy évadnyi cselekményt össze lehet rakni, szóval nemcsak szereplői, de inspirálói is a sorozatnak. Lesz szó a hagyományos újságokról, a blogokról, a vírusvideókról és a Twitterről is. A közösségi média már a politikai életben is legalább olyan fontos, mint az átlagembereknek. A politikusok persze nem érnek rá egész nap Facebookot, meg blogokat olvasni, de minden reggel kapnak egy kivonatos összefoglalót, ami az aznap megjelenő, rájuk vonatkozó, vagy őket érdeklő cikkek gyűjteménye, így naprakész mindegyikük.

Hány évadban gondolkodnak?

Ez csak az HBO-n és a nézettségen múlik. A fejemben már felvázoltan, milyen utat járhatna be Selena karaktere, de konkrét évadokra még nem bontottam le, egyelőre várjuk meg, milyen lesz az első nézettsége. Annak persze nagyon örülnék, ha folytatódhatna a történet, különösen úgy, hogy 2012 választási év az USA-ban, így rengeteg új sztorink lenne. (Az HBO azóta megrendelte a sorozat második évadát is.)