Index Vakbarát Hírportál

Végleg elnyerte a 92,9-et a Klubrádió

2013. április 25., csütörtök 18:00 | aznap frissítve

Helyben hagyta Fővárosi Ítélőtábla az első fokú bíróság döntését, és a Klubrádiónak ítélte a 92,9MHz-es budapesti, közösségi frekvenciát. A most meghozott, a médiahatóság pervesztését eredményező ítélet jogerős.

Az ítélethirdetést megelőzően a médiahatóság halasztást kért, azzal az indokkal, hogy a bíróság jogellenesen hozta előbbre a júniusra tervezett tárgyalást, ezt azonban a bíróság elutasította - olvasható a Klubrádió oldalán.

A 92,9-es frekvenciára még a Médiatanács jogelődje, az Országos Rádió és Televíziói Testület (ORTT) írt ki pályázatot. Ez a pályázat kizárólag közműsor-szolgáltatásra szólt, azaz a nyertesnek nem kellett díjat fizetnie a frekvenciáért. A pályázaton meghirdetett frekvenciát 2010 áprilisában a Klubrádió nyerte el, a testület azonban a parlamenti választásokat követően határozatképtelenné vált, ezért a szerződés nem jöhetett létre a két fél között.

Az ORTT utódjaként létrejövő Médiatanács pedig 2010 decemberében eredménytelennek nyilvánította a pályázatot arra hivatkozva, hogy a rádiónak két frekvenciája lett volna. A Klubrádió azonban már a pályázatában is jelezte, hogy amint elnyerik a közösségi frekvenciát, lemondanak a 95,3-ról. A rádió bíróságon támadta meg a döntést.

Az elsőfokú bíróság tavaly februárban a Klubrádiónak adott igazat, és létrehozta ezt a műsor-szolgáltatási szerződést. A hatóság azonban fellebbezett, mert szerinte az új médiatörvény alapján csak hatósági szerződéssel lehet frekvenciához jutni, ami a médiahatóság jogköre, nem pedig polgári bíróságé. A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon visszaküldte első fokra a keresetet.  

A médiatanács fellebbezésének az ítélőtábla annyiban adott helyt, hogy az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta az új médiatörvényt, a szerződést létrehozó elsőfokú döntést azonban az ítélőtábla megalapozottnak találta. Ezt követően az új eljárásban a Fővárosi Törvényszék november 14-én ismét a Klubrádiónak ítélte a frekvenciát, ám az NMHH Médiatanácsa ismét megtámadta az ítéletet. A Fővárosi Ítélőtábla mostani ítélete azonban pontot tett az ügy végére.

A helyzetet azonban bonyolítja, hogy számtalan vesztes per után a médiahatóság március közepén a rádiónak adta a 95,3-as frekvenciát. Dr. Stock Richárd, a Klubrádió jogtanácsosa az Indexnek elmondta, "a bíróság mostani döntése után az NMHH-nak saját hatáskörben most a régi médiatörvény szerint létrejött hatósági szerződést az új médiatörvény szerinti műsorszolgáltatási szerződéssé kellene átalakítania. Ha jogkövető módon járnak el, akkor ez rövid időn megvalósul, és mi az aláírás után ezen a frekvencián sugároznánk".

Mint Stock kifejtette, az ügy végkimenetele azonban ebben a pillanatban még kétséges, hiszen május 6-án jár le a 95,3-as szerződés aláírásának határideje. "Nekünk az lenne a legjobb forgatókönyv, ha odáig a 92,9-re kapnánk egy szerződést. Ha ez viszont nem történik meg, akkor alá kell írnunk a jelenleg is használt frekvenciára kapott ajánlatot. Egyelőre megjósolhatatlan az NMHH következő lépése, az viszont biztos, hogy a Klubrádiónak a 92,9 jóval kedvezőbb folytatás lenne, és az is biztos, hogy egyidőben nem fogunk két frekvencián sugározni".

Rovatok