A Médiatanács határozatban marasztalta el az ELTE-n működő, EPER néven ismert egyetemi rádiót, mert a rádióban elhangzó instrumentális zeneszámok közül nem mindről tudták megállapítani, hogy magyar-e vagy külföldi. Márpedig a médiatörvény értelmében a közösségi rádióknak 50 százalékban magyar tartalmat kell sugározniuk. Az EPER szerint a Médiatanács hazudik, és eleve, mi az, hogy magyar zenemű?
A Médiatanács májusban indított hatósági eljárást az EPER-rel szemben, mert a rádió az idén március 4-10. közötti adáshéten 68 percnyi szünetet sugárzott, valamint azért, mert az ominózus héten több olyan zeneszámot sugároztak, amiről nem lehetett megállapítani, hogy magyar zeneműnek minősülnek-e. Amennyiben nem, akkor a rádió nem felelt meg a Médiatörvényben foglaltaknak, azaz zenei műsoridejének legalább felében nem magyar zeneműveket sugárzott, és ezért büntetés jár.
Az EPER egy válaszlevélben reagált, amiben az adásszünetet (7 nap alatt 68 perc, azaz óránként 2,4 perc) technikai malőrnek minősítette, és kissé pikírten így magyarázta okát: „Röviden, a »csend« elnevezésű bejegyzésük tehát nem azt jelenti, hogy a rádió nem közvetített műsort, hanem azt, hogy a rádió a »kapcsolás« elnevezésű műsorszámot közvetítette. Erről a hallgatók vagy akusztikusan vagy a rádió online és kábeles adatcsatornáján kapnak tájékoztatást."
A nagyobbik problémát a magyar zeneművek aránya jelentette, pontosabban az, hogy a Médiatanács nem tudta beazonosítani az adáshéten elhangzó instrumentális zeneszámokat. Az EPER válaszul a Médiatörvény releváns szakaszát (lásd keretes írásunk) kérdőjelezte meg, mármint azt, hogy tulajdonképpen mi is minősül magyar zeneszámnak.
Szerintük a törvényből nem derül ki egyértelműen, hogyan definiálható a „magyar” kitétel, enélkül pedig nem tudnak válaszolni a kérdésre. A dolog apró szépséghibája, hogy a rádió a törvény egy korábbi, már nem hatályos verziójára hivatkozott, bár ez nem érinti számottevően a kérdést.
Az EPER válaszlevelében a Médiatörvény 2102. július 3. előtti verziójára hivatkozik, amiben a magyar művekről szóló értelmező rendelkezések között így szerepel az instrumentális művekre vonatkozó meghatározás:
e) az olyan instrumentális zenei műsorszám, amely - elsősorban szerzője vagy előadója révén - a magyar vagy Magyarország által elismert valamely nemzetiség Magyarországhoz kapcsolódó kultúrájának részét képezi.
A tavaly nyár óta hatályban levő törvényben viszont ez áll (a változások az e) és d) pontokat érinti), azaz kikerült a magyar szerzőkre vonatkozó kitétel:
37. Magyar mű:
a) azon mű, amely eredetileg teljes egészében magyar nyelven készült,
b) azon mű, amely eredetileg több nyelven készült, de időtartamát tekintve eredeti magyar nyelvű része hosszabb, mint bármelyik másik nyelven készült része,
c) azon mű, amely eredetileg valamely, Magyarország által elismert nemzetiség nyelvén készült, ha tárgya az adott nemzetiség magyarországi életével, kultúrájával van összefüggésben,
d) az olyan zenei műsorszám, amely magyar nyelven kerül előadásra, vagy amely Magyarország által elismert valamely nemzetiség nyelvén kerül előadásra, ha az adott nemzetiség Magyarországhoz kapcsolódó kultúrájával van összefüggésben,
e) az olyan instrumentális zenei műsorszám, amely a magyar kultúra vagy Magyarország által elismert valamely nemzetiség Magyarországhoz kapcsolódó kultúrájának részét képezi.
38. Magyar zenei mű:
magyar műnek minősülő szöveges vagy instrumentális zenei mű.
Azt is megjegyezték, hogy mivel az általuk játszott számok egy része olyan előadótól származik, aki művésznéven adja ki lemezeit, nem lehet kapásból megállapítani az előadó magyarságát. Az EPER nem volt rest és részletes listát közölt a zeneszámokról, melyeket a Médiatanács kifogásolt, és igyekeztek megállapítani, hogy azok magyar zeneművek-e vagy sem. A levél stílusa kissé sajátos, például ehhez hasonló sorok szerepelnek benne: „Tomska: Vibes and Pepper promo mix. Francia DJ magyarországon készült instrumentális mixe a magyar Freakyhouse kiadó kiadásában. Lehetséges, hogy a nagymamája magyar volt, de nem tudok semmi biztosat erről.”
A Médiatanács vagy nem szereti a viccet, vagy csak nem érti, mindenesetre a válaszlevél nem hatotta meg őket és egy határozatban elmeszelték a közösségi rádiót. Indoklásul azt írták, hogy az EPER „a művek konkrét eredetét egyik esetben sem jelölte meg”, valamint „A Médiaszolgáltató azt nyilatkozta, hogy az »ismeretlen zene« jelzéssel feltüntetett zeneműveket nem tudja azonosítani”, tehát a rádió nem tett eleget törvényi kötelességének. A határozat felszólítja a rádiót, hogy azonnal hagyjon fel a jogsértéssel, mert ha nem, akkor vélhetően újabb szankciók következnek – ezt hívják mifelénk pénzbüntetésnek. Az EPER erre reagálva hazugsággal vádolja a Médiatanácsot:
„A médiatanács itt egyértelműen hazudott. Válaszlevelünkben nem nyilatkoztuk, hogy nem tudjuk azonosítani ugyanis épphogy számonként lebontva azonosítottuk a játszott zenéket. A művek eredetét pedig minden esetben megjelöltük. Meg lehet nézni a válaszlevelünkben. Azt nyilatkoztuk, hogy mivel a médiatörvény nem teszi egyértelművé a »magyar« fogalmát, és mivel egyes előadók művésznevet használnak, megadunk minden adatot, amit ismerünk, ami alapján a Médiatanács meghatározhatja, hogy magyar-e vagy sem."
Az elsőre pitiánernek tűnő ügy elég súlyos kérdéseket is felvet. A Médiatanács szerint ugyanis a Médiaszolgáltató (jelen esetben az EPER) feladata, hogy bizonyítsa, a lejátszott zeneszámok magyar zeneműnek minősülnek-e.
Ez első és második hallásra is nonszensz, hiszen egy művésznéven szereplő előadóról nem minden esetben lehet megállapítani, hogy magyar-e vagy sem, ha pedig instrumentális darabokról van szó, a magyar szöveg sem áll rendelkezésre, hogy segítsen az azonosításban. Az EPER azt is kifogásolja, hogy a Médiatanács szerint bizonyítani kell magyarságot, ami, az előadó anyakönyvi kivonata, személyi igazolványa vagy útlevele nélkül meglehetősen macerás és akkor az elhunyt előadókról még nem is beszéltünk. A médiahatóság képviselője szerint ez nonszensz, ők ilyesmit sosem követeltek meg a rádióktól.
A „magyar zene” meghatározás már korábban is okozott kisebb felzúdúlást a magyar zeneiparban, mivel a törvényi definícióból kikerült a magyar szerzőkre vonatkozó kitétel, vagyis a szöveges műveknél csak a magyar nyelven (vagy valamely hazai kisebbség nyelvén) előadott számok minősülnek magyarnak. Több mint hatvan hazai zenész írta alá azt a dokumentumot, amelyben a magyar könnyűzene szereplői tiltakoznak a médiatörvénybe beiktatott magyar zenemű definíciója ellen. A Carbonfools nevű zenekar magyar nyelven rögzítette egyik számát, mert a törvény értelmében angol nyelvű dalaik nem számítanak magyarnak.
A Médiatanács képviseletében Kerekes Sugárka, az NMHH főosztályvezetője azt mondta az Indexnek, hogy a törvényben eredetileg szereplő, és a magyar műveket elsősorban a magyar szerzővel azonosító kitételt az EU húzatta ki a törvényből. Amikor ennek írásos verzióját szerettük volna látni, közölte, hogy nem adhatja át, de megmutatja. A hivatalosnak tűnő levelezésben valóban szerepel egy rész, amiben az EU részéről aggályosnak és kirekesztőnek tartják a „magyar mű = magyar a szerzője” passzust, ezt a részt azóta (tavaly júliusban) már ki is húzták a törvényből.
Ezzel még nem kerültünk közelebb a magyar zene bolondbiztos beazonosításához, hiszen ha valaminek nincsen szövege, márpedig az elektronikus zenei műfajokban hallható zeneműveknek bizony nem nagyon van, akkor egyáltalán nem biztos, hogy valaha is meg lehet tudni, ki az előadó. (Az Index egyébként nem ragaszkodik az ilyen besoroláshoz, bár az igaz, hogy ha Lemmy és a Motörhead hirtelen magyarnak minősülne, akkor nagyon boldogak lennénk.) A Médiatanács erre csak kollektív vállát vonogatta, a törvény ezek passzusait nem ők, hanem az EU találta ki, mondják, és ahogy azt a szóvivői iroda egyik munkatársától megtudtuk, az egész kvótarendszerrel kapcsolatos változtatás arra megy ki, hogy az európai lemezkiadók ne kerüljenek hátrányba.
A kvótarendszer a következőképpen működik: a Magyarországon működő, nem helyinek minősülő rádiók a frekvenciáért cserében vállalják, hogy műsoruk bizonyos százalékában magyar zeneműveket sugároznak. A kvóta a közösségi és kisközösségi rádióknál a heti zenei műsoridő 50 százaléka, a körzeti és országos kereskedelmi rádióknál pedig a zenei műsoridő 35 százaléka. A kereskedelmi rádiók ráadásul magyar műsoruk negyedét kötelesek az elmúlt 5 év terméséből összeállítani.
Ezek csak a minimálisan teljesítendő számok, a rádiók túlvállalhatják magukat, de ha azt mondták, hogy a műsoruk 70 százalékát magyar zenékből állítják össze, akkor a Médiatanács már nem a minimumot kéri számon rajtuk. Ilyen rendszer nemcsak nálunk működik, hanem más EU-országokban is, például Franciaországban 40 százalék, Lengyelországban pedig 33 százalék a hazai zenék minimális aránya egy rádióban.
Azt is megtudtuk, hogy a magyar zenék aránya rendkívül pozitívan alakult azóta, hogy a médiatörvényben kötelezték a rádiókat a kvótákra. Az NMHH monitoring osztályának felmérése szerint míg 2010-ben a magyar zeneművek a teljes rádiós műsoridő 17,8 százalékát tették ki, 2013 májusában ez az arány már 35,6 százalékos volt. Mivel azonban a rádiókat arra nem kötelezi a törvény, hogy a magyar zeneszámokat a leghallgatottabb időpontokban játsszák, a nagyobb kereskedelmi rádiók (de sokszor a kisebb adók is) úgy tudják le a kvótát, hogy a hajnali, alig hallgatott műsorsávban játszanak magyar számokat.
Azt, hogy valóban teljesül-e a kvóta, és abban tényleg magyar zeneművek hangzanak el, a Médiatanács komolyan figyeli. A módszer a következő: a Médiatanács monitoring rendszere minden rádiót folyamatosan hallgat, a zeneszámokat pedig egy szoftver azonosítja be, nagyjából úgy mint a Shazam vagy a Soundhound.
A rendszer egy számot akkor tud beazonosítani, ha az egy hét alatt legalább két alkalommal elhangzik. Amennyiben a dalnak van szövege és azt nem hörgik, hanem érthetően éneklik, a nyelv beazonosítása sem okoz problémát. Fluor Tomi Gecigránát című slágere tehát minden kétséget kizáróan magyar, bár a cím nem biztos, hogy szerepel az akadémiai szótárban. Arra azért kíváncsiak lennénk, hogy az Index vállalati himnuszáról a videó nélkül hogyan állapítanák meg, hogy magyar.
Ha ebből nem lehet megállapítani a zene eredetét, azaz nincs neki szövege, vagy azt teszem azt sikoltva adják elő, jön a második kör. Ebben, mint a Médiatanácstól megtudtuk, a monitoring osztály jó hallású szakemberei meghallgatják a számot, és tapasztalatukra alapozva meghatározzák, hogy magyar-e. Ezen a rostán is átmegy jó néhány kérdéses darab, a fennmaradó, egyelőre ismeretlen eredetű zeneszámokról a Médiatanács pedig a rádióktól vagy az Artisjustól kér információt – ez az a pont, ahol az EPER gyógyszere kicsit elgurult.
A kis, netes kiadók vagy magánkiadásban megjelenő művek előadói ugyanis nagyon ritkán azonosítják be magukat a személyi igazolvány fénymásolatával. DJ Ygritte You Know Nothing Jon Snow című képzeletbeli slágere a cím és az előadó alapján bármilyen nemzetiségű lehet, és ha nincs semmilyen azonosító adat, a rádió sem tud mást tenni, mint a vállát vonogatni.
Amennyiben a rádió nem tudja igazolni, hogy amit játszik az magyar, akkor jöhetnek a büntetések. A Médiatanács rendkívül toleráns, ha egyszeri esetről van szó, nem is büntet, csak figyelmeztet. Ahhoz, hogy valóban pénzbüntetés kiszabására kerüljön sor (ennek összege általában 10-től 40 ezer forintig terjed), többszöri és rendszeres jogsértés szükségeltetik, ez általában akkor következik be, amikor a rádió nem tudja, vagy nem akarja a vállalását teljesíteni.
Amikor a frekvenciákért indulnak, a pályázók beígérnek egészen extrém mennyiségű magyar zenét is (a 70 százalék sem ritka), aztán amikor jön az ellenőrzés, ezt nem tudják leigazolni. Rádiós informátoraink szerint, amikor a Médiatanács szúrópróbaszerűen ellenőriz, akkor alaposan megvizsgál egy hetet, kilistázza az adástükörben szereplő számokat, majd bekéri a rádió adatait és összeveti azokat a saját listájával.
A törvény szerint viszont az, amiről nem lehet megállapítani, hogy magyar, az nem az. Az EPER indoklása szerint a netlabelek (kis, neten tevékenykedő kiadók) nem szoktak adatot szolgáltatni a legújabb remixekről, ők annak megfelelően tartották magyarnak a számokat, hogy azokat magyar kiadóktól kapták - valóban elég elképzelhetetlen az, hogy egy izlandi előadó pont a Sanyóca2013 BT-vel akarná terjesztetni legújabb szerzeményét. A meghatározás szerint ugye az az instrumentális mű számít magyarnak, amely a magyar kultúra vagy Magyarország által elismert valamely nemzetiség Magyarországhoz kapcsolódó kultúrájának részét képezi.
Ennél megfoghatatlanabb rendelkezést még nem olvastunk, hiszen ha az Index kollektívája egyszerre kezd el konyhai eszközökön csörömpölni, ezt rögzíti, majd online elérhetővé teszi és a creative commons licenszet úgy állítja be, hogy azt le lehessen játszani bárhol, egy rádió pedig él vele és leadja, soha a büdös életben nem mondják meg róla, hogy ez magyar-e, illetve azt, hogy a kultúránk részét képezi-e. Erre az eshetőségre a Médiatanács képviselői sem tudtak mit javasolni, csak azt hajtogatták, hogy a rádióknak adatokat kell szolgáltatniuk a rádióban elhangzó zeneszámoktól, és azt, hogy ők jót akarnak a zenészeknek és a rádióknak is.
Mi ezt készségesen elhisszük, de szerettük volna megtudni, hogyan ellenőrzik a rádióktól beérkező adatokat, azaz azt a listát, amit azok évente egyszer vagy hetente szolgáltatnak be a Médiatanácsnak. Az ugyanis elég kézenfekvőnek látszik, és az EPER kissé pikírt levele is megerősíti, hogy ha egy instrumentális zeneszámról a rádió fapofával bejelenti, hogy igen, magyar, a szomszéd srác írta, ő is adja elő, kissé döcög még, de majd lesz jobb is, azt a Médiatanács el fogja hinni.
Ezt erősíti meg egy vidéki rádiótól kapott infónk is, amiben a beküldendő Excel-tábla kitöltésénél a magyar előadók angol nyelvű számait is besorolják a kvótába, pedig a törvény értelmében ezek a nóták nem számítanak magyarnak. A tapasztalat viszont azt mutatja, a Médiatanács szoftvere a beérkező adatokat csak összegzi, azaz kiszámolja, a beírt adatok alapján megvan-e a vállalt minimum, és kész.
A legcifrább viszont az a helyzet, ami a törvényben szereplő, „magyar nyelven elhangzó zenemű” kitétel miatt alakult ki. Ennek megfelelően ugyanis egy magyar előadó angol nyelvű száma nem felel meg a követelményeknek, azaz nem fér bele a kvótába, míg ha ugyanez a dal magyar nyelven kerül adásba, az már igen. Ezen az alapon, vázoltuk a kafkai problémát a Médiatanácsnak, Freddie Mercury magyar előadó, legalábbis egy népdal erejéig, hiszen a Queen 1986-os koncertjén magyarul adta elő a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt, a Superbutt vagy a Carbonfools viszont nem magyar, ha éppen angolul énekel.
A Médiatanács is tisztában van azzal, hogy ez így nem jó, sőt, de nem tudnak mit tenni, az EU szabályozásra hivatkoznak, arra, ami kihúzatta a törvényből a magyar szerzőkre vonatkozó passzust. Annak alapján ugyanis a Carbonfools is lehetett volna magyar.