Index Vakbarát Hírportál

Csak eladják a TV2 anyacégének egy részét

2013. szeptember 4., szerda 10:54

Egy hete még úgy állt, hogy ismét nem eladó a ProSiebenSat1, és így a TV2 sem, de tegnap fordult a kocka. A KKR és a Permira nevű befektetőcégek egymilliárd dollár értékben adják el részesedésüket.

A két cég közös sajtóközleményben tudatta a sajtóval, hogy összesen 25 millió ProSiebenSat1-részvényt dobnak piacra, úgy egymilliárd dollár értékben. Az eladást követően a két cég még mindig 33 százalékos tulajdonosa marad a német médiagigásznak, ami Európa egyik legnagyobb kereskedelmi műsorszolgáltatójának számít, és több más érdekeltsége mellett a TV2 anyacége is.

A befektetők az év elején lebegtették meg, hogy eladnák részesedésüket a cégben, amire a Time Warner, a News Corp. (most már 21st Century Fox néven) és Comcast is tett ajánlatot, legalábbis így szóltak a pletykák. Ezekből az üzletekből azonban nem lett semmi, és mostanáig az eladásról nem is volt újabb hír. A KKR és Permira 2006-ban, 4,2 milliárd dollárért vásárolt többségi részesedést a ProSiebenSat.1-ban.

Elemzők szerint az üzletet kiválóan időzítették, hiszen a cég részvényeinek árfolyama tavaly óta folyamatosan emelkedik, most éppen 70 százalékkal érnek többet, mint amikor megvették azokat. A TV2 eladásáról a cég vezérigazgatója a tévé őszi műsorstruktúráját bejelentő sajtóeseményen azt mondta, hogy egyelőre nem aktuális.

Rovatok