Index Vakbarát Hírportál

Magyar alapítvány támogatja az erdélyi sajtót

2014. június 18., szerda 11:22

2010 óta majdnem 1 milliárd forintot adtak az állami vállalatok a Határok Nélkül a Magyar Sajtóért Alapítványon keresztül az erdélyi sajtó finanszírozására, mindenféle pályáztatás nélkül, derítette ki a Transindex.

Az utóbbi három évben bő 800 millió forinttal, mai árfolyamon számolva mintegy 2,6 millió euróval finanszírozta a  Határok Nélkül a Magyar Sajtóért Alapítvány azt az Udvarhelyi Híradó Kft.-t, mely több székelyföldi városban ad ki napilapot, illetve működtet internetes portált, írja az erdélyi Transindex. Az Erdélyben és kisebb mértékben Felvidéken elosztásra kerülő pénz magyarországi, állami tulajdonban levő nagyvállalatoktól, többek között a Magyar Villamos Művek Zrt.-től, a Paksi Atomerőmű Zrt.-től, valamint a Szerencsejáték Zrt.-től érkezett – derül ki a Határok Nélkül a Magyar Sajtóért Alapítvány közhasznúsági jelentéseiből.  Az utóbbi évek legfőbb támogatottja az Udvarhelyi Híradó Kft.: a pénz mintegy felét ez a vállalkozás kapta. Az Udvarhelyi Híradó Kft. adja ki a Krónika című napilapot és az Erdélyi Napló hetilapot, valamint négy regionális (Udvarhelyi Híradó, Csíki Hírlap, Vásárhelyi Hírlap, Gyergyói Hírlap) újságot. A támogatottak között volt még a tavaly indult Főtér.ro portált kiadó Erdélyi Médiatér Egyesület, valamint a Háromszék napilap kiadója, a H-Press Kft..

A támogatások pikantériája, hogy a Határok Nélkül a Magyar Sajtóért Alapítvány 2011-ben többségi tulajdont szerzett az Udvarhelyi Híradó Kft.-ben. A Transindex által megkérdezett jogászok szerint felveti a törvénytelenség gyanúját az a gyakorlat, hogy egy magyarországi alapítvány saját tulajdonában álló magánvállalkozást támogat. A polgári törvénykönyv szerint ugyanis csak akkor lehet a kedvezményezettek között az alapító, ha az alapítvány célja az alapító tudományos, irodalmi vagy művészeti alkotásainak gondozása – ami az Udvarhelyi Híradó esetében természetesen nem áll fent.

A Határok Nélkül a Magyar Sajtóért Alapítványt 2010-be alapították, valószínűleg kifejezetten Fidesz-barát határon túli sajtótermékek támogatására, az alapítás után két héttel az aapítvány máris 250 milliós adományban részesült a Szerencsejáték Zrt.-től. A Transindex szerint semmilyen adat nem utal arra, hogy az alapítvány valaha pályázatot hirdetett volna a pénz elosztására, anélkül osztogatták a pénzt, összesen 800 millió forintot.

Rovatok