Július elsején vette át a Centrál Csoport a Sanomát: az új vezérigazgató Varga Zoltán, a Centrál Csoport tulajdonosa, a pénzügyekért gazdasági igazgatóként Székely László felel majd.
Az új tulajdonos Centrál Médiacsoport egy összegben fizetette ki a vételárat a finn tulajdonosnak - írja a Kreatív. Tavaly óta lehetett hallani arról, hogy a tulajdonosa el akarja adni a Sanomát, több potenciális érdeklődőt azonban elijeszthetett, hogy a finn tulajdonos egyben árulja Sanoma portfólióját, nem pedig részletenként. Végül a Centrál Group pénzügyi cég vette meg a Sanoma Media Budapest médiacéget.
A tranzakció július elsején zárult, úgyhogy mostantól talakítások várhatóak a cégben, a Kreatív szerint elsősorban a topmenedzsereket érinti majd a leépítés. Elsőként a Sanoma vezérigazgatója, Szabó György távozott 22 év után. Az új vezérigazgató Varga Zoltán, a Centrál Csoport tulajdonosa, a pénzügyekért gazdasági igazgatóként Székely László felel majd. Ómolnár Miklóst, a Sanoma két kiadványának, a Storynak és a Bestnek a főszerkesztőjét múlt héten rúgták ki, az ő munkáját Szalai Vivienn, a Zuschlag-könyv szerzője folytatja majd.
Centrál Csoport közben átvilágítja a Sanoma portfólióját is: a magazinokat egyben kívánják tartani, de arról nincs információ, hogy mihez kezdenek a Sanomához tartozó tévécsatornákkal.
Az alábbi médiavállalkozások tartoznak a Sanomához: