Index Vakbarát Hírportál

Harmincfős leépítés a Magyar Nemzetnél

2014. szeptember 15., hétfő 16:40

A Hír TV után a Magyar Nemzetnél is jelentős költségtakarékossági intézkedéseket vezetnek be: posztok szűnnek meg, neves jobboldali szerzők kereshetnek maguknak másik munkahelyet.

A Népszabadság információi szerint megszűnik a Magyar Nemzet brüsszeli tudósítói posztja, Lovas István így már nem állandó munkatársként fog publikálni a lapban. A hétfői bejelentésen az is elhangzott, hogy közel harminc újságírótól válnak meg, köztük Ugró Miklóstól, Lőcsei Gabriellától, Torkos Matildtól, Ludwig Emiltől vagy Kulcsár Annától.

A szerkesztőség eddig két külön egységként működött: az egyik fele a nyomtatott lapot, a másik az online tartalmat állította elő. Ez is megváltozik mostantól, legalábbis ez a lapvezetés szándéka. A nyomtatott lapot eddig hozzávetőleg hetven, az online kiadást 30 fő állította elő, ebből fognak egy 70-80 újságíróból és fotóriporterből álló közös szerkesztőséget kialakítani. A leépítések állítólag még nem értek véget: a következő kör az archívumot és ügyfélszolgálatot is jelentősen érinteni fogja.

A Népszabadság kérdésére Liszkay Gábor igazgató-főszerkesztő azt válaszolta, hogy a Magyar Nemzet belügyének tartja a változtatásokat, amelyekre a piaci körülmények tartós romlása miatt kényszerültek. Liszkay szeptemberben a nyomtatott lap címoldalán jelentette be, hogy a kedvezőtlen piaci körülmények miatt a jelenlegi 145 helyett 195 forint lesz az újság ára, a havi előfizetés pedig 2990 forintra emelkedik.  A Magyar Nemzet egyébként a második legolvasottabb politikai napilap, eladott példányszáma a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) legfrissebb adatai szerint átlagosan 37,5 ezer, de 2002-ben még 90 ezer körül volt.

A reklámadó a korményközeli médiát sem kíméli: a Magyar Nemzet mellett a Hír TV is a befizetők közé tartozik, hiszen 2013-as adózott eredménye 534 millió forint volt. A Magyar Nemzet ugyanekkor 712 milliós bevételről számolt be. A Hír TV-nél egyébként szeptemberben indult meg a takarékoskodás, több műsort megszüntettek.

Nem csak ezt a két céget érinti az új adónem: a szintén a Simicska-birodalomba tartozó Class FM-nek, és a közterületi hirdetési piacot uraló Euro Publicitynek, Publimontnak és Mahir Cityposternek is komoly érvégést jelent a kormány legutóbbi húzása.

Rovatok