Index Vakbarát Hírportál

Rudi Zoltán nem követett el hűtlen kezelést

2014. november 3., hétfő 11:36

A Fővárosi Főügyészség megszüntette az egykori tévéelnök gyanúsítását. 2012 nyarán, három év nyomozás után azzal gyanúsították meg a televíziós szakembert, hogy az MTV új Kunigunda útjai gyártóbázisáért a piaci árnál magasabb üzemeltetési és bérleti díjra szerződött a beruházóval.

A Nol.hu kérdésére a Főügyészség megerősítette, hogy Rudi Zoltán 2012 óta húzódó ügyének végére (2012 júniusában gyanúsította meg a BRFK az új gyártóbázis üzemeltetési és bérleti szerződése miatt) pont került, az eljárást ellene megszüntették. Az egykori elnök a rendőrséggel annak idején azt közölte, hogy szerinte szakszerűen jártak el azok a munkatársai, akik a bérleti szerződés létrehozásáért és a beruházás felügyeletéért feleltek.

Tényleg csak a vicc kedvéért, de

a feljelentők és a rendőrség által felkért szakértő a piaci árnál magasabbnak ítélte meg az aláírt üzemeltetési és bérleti szerződésben foglalt díjakat. Hosszúnak találták a bérlet időtartamát, ami 19 plusz 21 év volt. (Az MTV 19 év elteltével mondhatta volna fel az üzemeltetési és bérleti szerződést). A havi üzemeltetési és bérleti díj meghaladta a 300 millió forintot. Ezekben az években az MTV átlagosan 30–34 milliárd Ft-ból gazdálkodott évente. A kialkudott üzemeltetési és bérleti díj a teljes éves költségvetés 10 százalékát sem érte el.

Rudi Zoltán 2004 és 2008 között volt a közszolgálati televízió elnöke. Az ő elnöksége idején írták alá azt a szerződést, amely szerint a Wallis tulajdonában került 7,4 milliárd forintért a Millenáris Média Kft, amit még az MTV hozott létre, és amelynek tulajdonába került a köztévé Kunigunda utcai stúdiókomplexuma.

Itt építette fel a cég az MTV új székházát, amelyet a köztévé évente 3 milliárd forintért bérelt 40 éven át, és amely még ezután sem került volna a tulajdonába. Az erről szóló szerződést tévéelnökként Rudi Zoltán írta alá. A székházat végül tavaly augusztusban eladta a Millenáris Média Kft, így a 40 év alatt mintegy 130 milliárdos bérlet helyett 23 milliárdért az MTVA tulajdonába került a székház.

Az új gyártóbázist azóta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) használja. Az ügyészség válaszából ugyanakkor az is kiderült, hogy az új gyártóbázis bérleti szerződésének vizsgálata során olyan adatok merültek fel, amelyek felvetik a jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének gyanúját. Ezért a Fővárosi Főügyészség ez év augusztus 22-én ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást.

A volt tévéelnök a kezdettől tagadta, hogy elkövette volna a terhére rótt bűncselekményeket. Azt vallotta, hogy MTV vezetőjeként az elnöksége idején a hatályos jogszabályok, köztük a médiatörvény és a gazdasági társaságokról szóló törvény előírásainak betartásával járt el, majd az MTV Közalapítvány Kuratóriumára mutatott, és kijelentette, hogy annak csak döntéseit, valamint a korábbi parlamentek és kormányok kötelező erejű határozatait hajtotta végre.

Rovatok