Index Vakbarát Hírportál

Indexről a Discoveryre - az Attraktor készítőivel interjúztunk

2014. november 14., péntek 17:12

Az Attraktor az első olyan magyar websorozat, ami átugrotta saját árnyékát, és a pártízezres nézettséget hozó Indexről átkerült a Discoveryre, a világ legnagyobb ismeretterjesztő tévé választékába. Sőt, az amerikai tévé még soha nem kért magának egyetlen websorozatból sem ennyit, viszont az Attraktorból menten tíz részt is. Egykori kollégáinkkal interjúztunk.

Ismerős, de mégis más

Websorozatot tévére átvinni elég keserves dolog, mert a netes videók ugye 5-7 perces hosszúságúak (ami ennél hosszabb, és nem másfél órás fim, azt nem nézik meg júzerek) egy tévésorozat epizódjai meg minimum bruttó 30, nettó 24-26 perc hosszúak.

Az Attraktorból két részt látva az menten feltűnik, hogy az elsőként leadott tűzoltós epizódban még elég sok a töltelékanyag, amit simán ki lehetett volna hajítani, és talán lehetett volna viccesebb vagy lazább tűzoltót is előszedni a mókázáshoz, ami így elég kínos lett. Magyarósi Csaba és Mesterházi Dávid összeszokott párost alkotnak, ennek minden előnyével és hátrányával - néha nem tudják eldönteni, melyiküknek kellene előtérben lenni, máskor a poénok tűnnek fáradtnak, a felkonfok pedig mesterkéltnek, papírról olvasottnak. 

A netes videókban is akkor voltak jók, amikor nem forgatókönyvből dolgoztak, és nem hatszor vették fel ugyanazt a jelenetet, hanem spontán jött belőlük a hülyeség. A két téma nem rossz, a reptéren felvett bazinagy tűzoltós epizódban mindent megtudunk az autóról, amit csak lehet vagy érdekes, de megmutatják, hogyan öltöznek a tűzoltók, elmagyarázzák, hogyan működik az autó maga, szóval pont azt kapjuk az Attraktortól, amit megszokhattunk. A képek szebbek, amiről az interjúban meséltek, az világosan látszik, olyan az egész, mint egy tévéműsor, amilyennek lennie is kellene. Néha viszont átmegy öncélúba a dolog, és a gép helyett a műsorvezetők szerepelnek többet, például a vízsugár hosszát kimérő szegmens a maga 2 percével pont két perccel hosszabb, mint lennie kellene, a végén bemutatott kvázi éles helyzetből csak az derült ki, hogy ha ég a házam, tuti nem az Attraktort hívom majd.

A másik epizód színben, hangulatban, látványban és vágásban is jobban sikerült, nem akarom lelőni a poént, de egy olyan, és akkora gépezet van benne, amilyet én még életemben nem láttam, de bármelyik Mad Max-film rendezője sírva könyörögne érte. Ez az epizód sokkal viccesebb és informatívabb is lett, ha én vagyok a Discovery programigazgatója, tuti nem a tűzoltóssal kezdek, de nem én vagyok.

A félórás Attraktor két adás alapján semmivel sem jobb vagy rosszabb, mint egy hasonló témával foglalkozó másik sorozat, a műsorvezetők néhol lehetnének kevésbé mesterkéltek, és hagyhatnák a gépeket jobban érvényesülni (az egyik epizódban ez sikerült), de látszik az, hogy merre tart a műsor és az is, hogyan lehet ezt majd tényleg jól megcsinálni. 

(Disclaimer: Magyarósi Csaba és Mesterházi Dávid éveken át kollégáink voltak az Indexnél, az Attraktort pedig továbbra is az Index gyártja.) 

Mennyiben volt más Attraktort forgatni a Discoverynek, mint amikor csak gerillában nyomtátok az Indexnek?

Mesterházi Dávid: Meglehetősen. Amikor az Indexre forgattunk, volt egy operatőr, valaki a videórovatból, de amikor nem ért rá senki, akkor annyi sem, letettünk egy kamerát valahová, és úgy vettük fel az anyagot. Hangtechnikus? Hangvágás? Vágókép? Két kamera? Ilyesmiről szó sem volt. Most van két, a tévés szakmát jól ismerő operatőr, van rendes hang, utómunka, fényelés, szóval nagyon jól néz ki és jól is szól a dolog.

Magyarósi Csaba: Ez az egyik oldala a dolognak, a másik meg az, hogy valójában minden sokkal lassabban készül el, hiába van ötfős stáb és profi szakemberek, amire eddig soha nem figyeltünk oda, hogy mondjuk pontosan hol legyen a kamera, és hol legyen ugye a másik, az most elviszi az időt. Több a vágókép, szebb a végtermék, de egy-egy snitt elkészítése hússzor annyi időt vett igénybe.

MD: Jó, eddig ha öt percnyi anyagunk volt, akkor annyi volt a videó, ha tíz, akkor annyi, most pedig 24 percet kell leadni, ami szokatlan mert ugyanúgy egy témát dolgozunk fel, de nem akartuk felhígítani az epizódokat.

MCs: Ezzel együtt az előkészítés is sokkal tovább tart, mert míg egy ötperces videót kitalálni nem egy hosszú folyamat, hiszen annyit kiad az eszköz egyszerű bemutatása, addig egy 24 perceset már igen, mert azt plusz tartalommal kell megtölteni - az, ami eddig működött, azaz odamegyünk, megmutatjuk a gépet, kipróbáljuk, elköszönünk, az nem elég. Ki kellett találni, hogy lehet ezt érdekessé tenni 24 percben. Milyen verseny legyen benne? Milyen akció? Hogyan legyen íve az adásnak?  

Beleszólt a Discovery a témákba? Volt valaki, aki tőlük segített a forgatókönyvek összeállításában?

MCs: Nem, a Discovery nem adott mellénk senkit. A műsor továbbra is az Index, pontosabban az Indexvideó gyártja, egykori kollégáinkkal közösen raktuk össze a epizódokat, illetve a két operatőrrel és egy új vágóval. Az alkotó stáb teljesen független volt a Discoverytől. Nagyjából úgy nézett ki a dolog, hogy leültünk ketten Dáviddal, megcsináltuk a vázát a műsornak, majd elmondtuk a többieknek, hogy mit tervezünk, ők pedig megnézték, mi az, ami időben, pénzben, lehetőségekben belefér.

MD: Nem bántuk, hogy a Discovery nem nagyon folyt bele a munkába, de közvetve miattuk tartott ilyen rettenetesen sokáig a munka. Nagyot akartunk szakítani, hiszen mégis csak a világ piacvezető ismeretterjesztő tévéjének forgattunk, odafigyeltünk mindenre, hogy tényleg nagyon jó legyen, mindenből a legnagyobbat, a legdurvábbat, a legegzotikusabbat akartuk. Persze pont emiatt nem jött össze átlagosan tíz ötletből nyolc. Tíz részt forgattunk le de legalább ötven tervünk volt még, ami az előkészítés bizonyos pontján befuccsolt.

Mondanátok erre példákat?

MD: Mondjuk a murmanszki forgatás, ahol a világ legnagyobb nukleáris meghajtású jégtörőjére mentünk volna. Megvolt a vízum, minden, mehettünk volna, de a kommunikáció nehézkes volt, és semmi nem garantálta, hogy a hajó megvár minket, és nem fut ki előttünk, ami viszont anyagilag nagyon nagy érveszteség lett volna.

MCs: A másik egy közelebbi, svédországi kikötőben horgonyzó jégtörő meglátogatása lett volna, ott is jól álltunk mindennel, mire kapunk egy telefont, hogy bocs, nem lesz indulás, mert nem fagyott be a tenger. Ilyenkor mit tudsz csinálni? Semmit, veszed elő az újabb tervet és mégy tovább. De ezer ilyen volt, az előkészítés legkülönbözőbb fázisában képes volt befuccsolni a legjobb terv is. Ezeket persze nem adtuk fel, vagy dobtuk ki, csak jegeltük, és ha lesz folytatás, akkor majd elővesszük őket. Akad olyan is, amit már percre pontosan kidolgoztunk, lényegében elég felvenni a kapcsolatot a partnerrel, és mehetünk is. A második tíz epizódot lényegesen könnyebb lesz felvenni, mint az első adagot.

A kész epizódokhoz sem szólt semmi a Discovery?

MD: Érdekes, de csak az első kettő volt, ahol kaptunk bármiféle visszajelzést, hogy melyik jelenetet hova kellene tenni inkább, és milyen legyen a szerkezet, de utána semmit nem mondtak. Vagy jó, amit csináltunk, vagy rossz helyre postáztunk, nem tudom. Ezen elröhögtünk egy darabig, mármint hogy lehet, hogy a portással levelezünk.

MCs: Egyébként rohadt nehéz lett volna úgy dolgozni, hogy mindent leegyeztetünk, és addig nincs továbblépés, míg rá nem bólint London…

MD: …akiket meg az érdekelt leginkább, hogy amit mutatunk, az megfeleljen a brit NMHH, az OFCOM médiaszabályozásainak, és kész. Ezzel sem volt problémánk.

Van annyi érdekes, nagy gép a világon, hogy folytathassátok?

MCs: Ó, sokkal több is.

MD: Évekkel ezelőtt előkerült ez a kérdés, és Csaba megnyugtatott, hogy csak itthon van annyi olyan gép, amiről lehet forgatni, hogy évekre meglesz az anyag a műsorhoz. Egyelőre igaza van.

Mivel volt a legtöbb szívás?

Több évnyi Attraktor

Az Attraktor epizódjai éveken át az Indexen jelentek meg. Ezeket a régi részeket itt mind megtalálja!

MCs: Ilyenkor a szívás nem a forgatással van, vagy azzal amit leírsz és eltervezel, mert arról pontosan tudod, milyen lesz, hogyan képzelted el Azzal van, amit nem tudsz befolyásolni, az meg nem szegmens- vagy témafüggő, hanem a sors akarata. Ilyen volt például a a lengyel forgatás, Gdańskban. Egy olyan daruhajót vagyis uszályt néztünk meg, amivel a Kurszk tengeralattjárót is kiemelték, egy óriási, nagyon érdekes szerkezetet. Kimentünk, erre kiderült, hogy a tervezett kiemelést, a műsor főelemét pár nappal későbbre halasztották, és egy euromilliós üzlet esetében az, hogy mi forgatnánk, senkit nem érdekel. Forgattunk három napig, aztán nem tudtunk tovább várni, mert  le volt szervezve egy gyárlátogatás a Gripenhez. Érted, hazajöttünk Lengyelországból és másnap indulás a svédekhez.

MD: A Lufthansa azonban lekéste a saját csatlakozását félúton Gdansk és Budapest között, nem értünk haza, így másnap Frankfurtból szerveztünk magunkat gépet a svédekhez, elmentünk a Gripenhez, forgattunk, közben imádkoztunk, nehogy abban a két napban történjen meg a lengyeleknél a kiemelés. Addigra az epizód már majdnem teljesen készen volt, csak kulcsjelenet hiányzott hozzá, de szerencsére pont visszaértünk Svédországból, és felvettük a hiányzó jelenetet - igaz, közben vagy 15 fokot hűlt a levegő, nekünk meg ugyanabban a rövid ujjú pólóban kellett forgatni, amiben néhány nappal korábban megkezdtük a munkát. Szóval ilyenek azért voltak még, csak valahogy ezen a túrán minden összejött.          

Egyelőre tíz részt rendeltek? A folytatásról volt szó?

MCs: Ma lesz a bemutató, szóval elég korai lett volna ilyesmiről beszélni. Amitől függ, az a nézettség, a kedv és a pénz, és azt hiszem ebben a sorrendben. A nézettségről nem tudunk nyilatkozni, mármint az elvárásokról sem, mert nem volt szó ilyenről. Sőt, az derült ki, hogy állítólag a cseheknél, ahol szintén bemutatják az Attraktort, nem is mérik a Discovery adatait (ezt kérheti egy tévé a helyi Nielsentől, mármint azt, hogy kimaradjon a mérésből), szóval fogalmunk sincs, mi alapján döntenek majd. A pénz az a gyártó Indexvideó és a Discovery tárgyalásain dől el, ebbe mi nem látunk bele. A kedvünk viszont megvan hozzá, nagyon is.

És ha nem kell a Discoverynek? Folytatjátok más tévén, vagy ismét az interneten?

MCs: Ez attól is függ, hogy milyen minőségű anyagot előállítani, mert ezek után kevésbé lenne vicces Budapest határában egy Zaporozsec-motorból átalakított kerti kapáról forgatni.

MD: Nekem az egyik legkedvesebb élményem a mostani forgatásról, amikor egy oszlopot másztunk meg ketten, ahogy régen, és nem volt körülöttünk senki, csak két GoPro-kamera a fejünkön, és tök spontán jött belőlünk az, amit gondoltunk. Meg kellett vágni utána, de ez a pár perc pont olyan volt, mint a kezdeti időkben, és én ezt nagyon szerettem. Menő dolog a tévé, és ez most a prioritás, de az internet tök fontos felület, attól sem esek kétségbe, ha a netre kell forgatni. 

Az Attraktor ma este hétkor jelentkezik először a Discovery műsorán.

(Disclaimer: Magyarósi Csaba és Mesterházi Dávid éveken át kollégáink voltak az Indexnél, az Attraktort pedig továbbra is az Index gyártja.) 

Rovatok