Tau bácsi, Majka, Stirlitz, Surda – olyan elemei voltak a magyar populáris kultúrának, mint később Vágási Feri vagy Linda. Abban a hőskorban jelentek meg a képernyőn, amikor egy, később csak két adó (magyar 1 és 2, plusz a nyugati határ mellett élőknek az osztrák tévé, nekünk, keleten a román, délkeleten esetleg a Novi Sad-i) működött, és hétfőn nem volt tévéadás.
Bezzeg kedden, akkor sorozatok mentek este, és ha a Nielsen mérte volna, az 1974 és 1984 közötti tíz évben tuti volt olyan este, hogy 80 százalékos közönségaránnyal vetítették a csehszlovák, jugoszláv, lengyel vagy orosz sorozatokat. Ha valaki nem nézte Surdát, akkor kimaradt a másnapi trécselésből, és a zöldséges is undorral szolgálta ki, amikor a fél kiló paprika mellé nem tudott állást foglalni Firga bácsival kapcsolatban.
Kelet-Európában ma is készülnek sorozatok, az HBO-n most is látható egy, A falka, és a szintén HBO-s Terápiából is készült román, cseh és lengyel verzió is. De az a fajta keleti sorozatboom, ami a hetvenes-nyolcvanas évekre volt jellemző, ma már elképzelhetetlen.
Megvan az a klasszikus vicc, hogy Stirlitz megy az utcán, és meglát pár csajt miniszoknyában? „Kurvák” – gondolja Stirlitz. „Stirlitz” – gondolják a kurvák.
Mindez a Семнадцать мгновений весны, azaz A tavasz tizenhét pillanata című, 1973-ban készült szovjet tv-sorozat miatt vonult be végérvényesen a köztudatba. Ebben egy Max Otto von Stirlitz nevű SS-ezredes volt a főszereplő (a halhatatlan Vjacseszlav Tyihonov alakításában), és akiről persze azt is kellett tudni hogy Makszim Makszimovics Iszajev néven anyakönyvezték, és a szovjetek kémje volt, csak beépült a német elhárításba.
A valós történeten alapuló, 12 részes sorozatot a magyar tévé is bemutatta 1974-ben (jóhogy), és amikor műsoron volt, nem volt olyan magyar család, ahol nem ez ment volna a tévében. A sikere olyan elsöprő volt, hogy én még emlékszem olyan iskolai farsangra, ahol hatan is Stirlitznek öltöztek, és a színházi kellékes lányát mindenki nagyon utálta, mert halálfejes SS-logós sapkában parádézott, miközben nekem például egy házibarkács faragott pisztoly jutott (a csöve egy rézcső volt, már nem tudom, milyen indíttatásból).
Stirlitz a szovjeteknél nemzeti hős volt, maga Brezsnyev is a tévé előtt izgulta végig a II. világháború végnapjaiban játszódó történetet. A valósághoz lazán kötődő sorozat főhőse tulajdonképpen az orosz James Bond volt. Szinte minden európai nyelven beszélt, a csávából intelligenciája és testi ereje húzta ki, nem lőtt, csak ha nagyon kellett, és soha nem dugott meg senkit, mert az nem fért volna bele a feddhetetlen orosz ember eszményképébe.
Konkrétan senki, soha nem mondta ki, de a sorozatot a KGB rendelte be, és adott tanácsokat a kémkedést bemutató jelenetekkel kapcsolatban. Ami még érdekes a sorozattal kapcsolatban, hogy igencsak ez volt az első olyan Magyarországon is bemutatott sorozat, ami nem epizodikus, hanem szerializált történetmeséléssel élt, azaz a sztorija összefüggő volt, és nem volt érdemes egy részt sem kihagyni belőle.
Cseh–német koprodukciós ifjúsági sorozat, amiben egy keménykalapos fickó a kalapjával olyanokat varázsolt, hogy elestél tőle, és tátott szájjal bámultad. Tau bácsinak mindenféle dolga akadt, amiket egy szó nélkül, de mindig gyereksegítséggel hajtott végre, közben repült az esernyőjével, és varázsolt a kalapjával. A többi cseh gyereksorozathoz hasonlóan ezt is imádták külföldön, a skandináv országokban és a németeknél különösen, de még Kanadába is eljutott, ahol Tau bácsi Monsieur Rosée néven futott.
A magyar tévében kedden este volt a sorozatnap, amikor mindenki rohant haza, és adhattak bármit, megnézte. Például a Nők a pult mögött című 12 részes, egy évadot megélt csehszlovák csodát, ami egy közértben játszódott. Ma már elég abszurd ötlet lenne egy drámát forgatni egy Sparban, ugye, de ez annak idején még nóvumnak számított, és a magyar nézőket pont úgy lekötötte, mint a csehszlovákokat.
A hentespult intrikáitól a zöldséges rekeszek pakolásáig volt itt minden, de izgalom, sodró lendület vagy valódi dráma nem. Nem csaltak az eladók, mindenki emberséges és tisztességes volt, az élet lassan és unalmasan telt, huszonöt deka főtt fej és egy oldalas társaságában. Az átlagember átlagnapjainak átlagproblémái ma már eladhatatlanok lennének, pedig a csehszlovák állam tolta ám a pénzt rendesen a sorozatba, hiszen nem volt olyan jelenet, amiben ne látszottak volna az áruk tömkelegétől roskadozó pultok.
Nálunk 1983 januárjában került képernyőre az a csehszlovák sorozat, amit a többi, főleg gyerekeknek szánt szériájukhoz hasonlóan Norvégiától Vietnamig eladtak, és mindenütt egyforma lelkesedés fogadott. A főhőse Majka volt, egy űrből érkezett lány, akinek iszonyú idétlen bilifrizurája volt, gumicsizmában járt, és egy speckó izével tárgyakat tudott megkettőzni, de ez már csak halvány emlék.
Azt, ha jól emlékszem, soha nem magyarázták meg, miért pont a Čabovce nevű, képzeletbeli szlovák város mellett landolt, de nem is ez volt a lényeg, mert a 13 részes sorozat nagyjából egy Pinokkió- vagy Madárijesztő-sztori volt, amiben Majka igyekezett megérteni az emberi érzelmeket. Aztán persze jön a hatalom, és igyekeznek elfogni, de Majkával nem lehet csak úgy kitolni, és hazamegy.
A sorozat 4 évadot élt meg, az első és messze legsikeresebb kanyarban 20 rész készült el minden idők egyik legkedveltebb itthon bemutatott kórházas sorozatából, ami bőven megelőzte a fekete-erdei Klinikát, és így egy kis ideig még volt miért felnézni a csehszlovák szomszédokra a kétségkívül fejlettebbnek tűnő egészségügy miatt. Persze mai szemmel horrorisztikusak a körülmények, az épphogy csak a műtőben nem dohányzó orvosoknak vagy a kőkorszakinak tűnő eszközparknak nem tett jót az idő, úgy meg pláne nem, hogy aki megnézte a német kórházas sorozatot, a Klinikát, az már akkor rosszul lett az egyágyas kórtermek és sci-fibe beillő műszerpark láttán.
Amiben viszont soha nem érhették utol a csehszlovák sorozatot, az a karakterek miatt volt: Blažej, Sova vagy Cvach, Čenková doktornő vagy Ina nővér mindennapi problémái valahogy jobban megfogták a magyar nézőt, mint az, hogy most akkor legyen-e új Mercedes a családban, vagy nagy duzzogva elvezetjük a hatéves kabriót. Mindkét évad ugyanott játszódott, egy kisvárosi kórház ortopédosztályán, és a napi ügyek, vizitek, műtétek mellett megmutatta, mi történik a dolgozók magánéletében, de az alkotók mindvégig gondosan ügyeltek arra, hogy a kemény munka tiszteletét Népszava-kalapáccsal verjék a néző fejébe.
A 2003-as folytatás ezt a fajta ártatlanságát teljesen elvesztette, a színészek megöregedtek, és nem is igazán akarták a húsz évvel később felmelegített folytatást, de a pénz vélhetően jól jött mindenkinek. A hivatalosan harmadik évadot nálunk az RTL vetítette, de hogy milyen sikerrel, arra már nem emlékszünk, mindenesetre a cseheknél 66 százalékos közönségarányt hozott – a köztévén. Nem meglepő, hogy 2008-ban egy harmadik kanyart is rendeltek, amiben már nem andalító zongorafutamokkal festették alá az életmentő műtéteket, de ez sem segített a nézettségen.
A jugoszláv Surdára négy évet kellett várnunk, de megérte: az állandó vérnyomásproblémákkal küszködő kisember kalandjait a magyar nézők imádták, jellegzetes kalapját Surda-kalap néven kapkodták el a Sugárban, és a Dallashoz hasonlóan rendes rajongói klubok alakultak, ahol a sorozat történéseit vitatták meg meglett férfiak és felnőtt nők is. Ez az a korszak volt, amikor Jugoszlávia volt az a kvázi Nyugat, ami nekünk is elérhető volt, onnan vettük a lemezeket, a farmereket és az Adidas cipőket, így mindenki kíváncsi volt a helyi reneszánsz ember kalandjaira.
A Forró szél pedig nem okozott csalódást, mert az ügyeskedő haverjában túlságosan is megbízó, jóindulatú, mindenbe belefogó (volt fodrász, kutyakozmetikus, de hivatalnok is), majd általában belebukó főszereplőn keresztül elég kíméletlen társadalomkritikát rajzolt fel a képernyőre, és olyanokat beszól a szocializmusban is virágzó korrupciónak, amilyet ma például a magyar köztévé nem merne. A Belgrádba felköltöző és ott Bob haverjával boldogulni igyekvő Surda végül Bécsbe és Németországba is eljut, pedig nem oda igyekszik, hanem a görögökhöz. Imádtuk.
Háborús sorozat egyébként sok készült az egykori keleti blokk országaiban, az NDK-ban például a Halál archívuma, ami arról szólt, hogy egy titkos csapat szigorúan titkos bevetésre indul, hogy egy rendkívül titkos német levéltár anyagait megszerezzék. Persze ez nem ennyire egyszerű, a célt csak ketten ismerik, Georg és Borisz, mindketten hősök és meggyőződéses kommunisták, Georg német, Boriszt nem kell ragozni.
A sorozat epizódjai a YouTube-on elérhetőek, és esküszöm, nem rossz visszanézni őket, Gojko Mitic Borisz szerepében például nagyon kellemes meglepetés, mert kiderül róla hogy nemcsak skalpolni tud és lovagolni, hanem géppisztollyal lőni, bármilyen német járművet elvezetni, és verekedni is.
Akárhogy is nézzük, az egyik legtöbbet használt sci-fi toposz, az időutazás, és ez nem is baj, mert ki ne szeretne belenézni a 6:3-ba a kapu mellől vagy beszállni Caligula mellé egy laza szombat esti buliba. A Látogatók című csehszlovák sorozat elődjének a La Jetée című, 1962-es rövidfilm tekinthető, ami a 12 majmot is ihlette, hiszen egy jövőből visszaküldött kutatócsoportról szól, akik szeretnék a világvégét megakadályozni.
A félórás, viccesen komoly ifjúsági sorozat felnőtt fejjel éppúgy élvezhető, mert amellett, hogy bemutatta a nyolcvanas évek Csehszlovákiáját, eljátszott a gondolattal, hogy milyen lenne a száz évvel későbbi jövő. Az alapfelállás, miszerint egy tudósember 11 évesen már kitalálta, hogyan lehet megakadályozni, hogy a jövőben a bolygó felé száguldó aszteroida véget vessen a világnak, és azt leírta egy jegyzetfüzetbe, eleve vicces (a kontinensek elmozgatásával azt hiszem, de ez korántsem biztos), és a sorozat bővelkedett szexuális utalásokban, hevesen smároló csajokban, és Dagmar Patrasovában, akibe a fél lakótelep szerelmes volt.
Valahol a Kórház a város szélén idealizmusa köszönt vissza a Mentők című, dettó csehszlovák sorozatból, amiben egy prágai kórház mentőszolgálata a főszereplő, és ha másért nem is, de a klasszikus cseh mentőautókért már megéri megnézni a sorozatot. A történet a hetvenes években játszódik, mind a 11 részben kaptunk valami beteget, akinek ügyét egy morális problémához lehetett kapcsolni, és kibontani a magánéleti szálakat, no meg a főhős, az idealista Vojta Jandera doktor küzdelmét az apátiával. Nem volt egy nagy eresztés, ezt csak megrögzött retrókedvelőkkel nézetném meg még egyszer.
Akadt még bőven olyan kelet-európai sorozat, amit szívesen néztünk annak idején, és nemcsak azért, mert nem volt más, hanem mert jó volt. A cseh A repülő fiú, a Szellem toronyházban vagy a lengyel Templomos lovagok öröksége ugrik még be hirtelen, de ha valami fontosat kihagytunk volna, tessék jelezni emailben, hátha összejön egy folytatás.